Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Azoktól kérdeznék, akiknek a...

Azoktól kérdeznék, akiknek a babája, gyermeke lefekvés előtt közvetlenül tejet vagy tejitalt fogyasztott?

Figyelt kérdés
Hogyan, és mikor szoktattátok le erről? fokozatosan? hogy egyre korábban kapta, vagy egyszer csak vacsorához itta és lefekvés előtt már nem kapott? és akkor a lefekvéshez képest mikorra tettétek a vacsit, hány órára? nem volt hiszti hogy a kádból egyből az ágyba megy? Hány éves volt ekkor?
2016. máj. 2. 13:37
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:

Azt nem tudom megmondani, hogy mikor, de egy idő után láttuk, hogy nem elég neki a tej vacsorára. Akkor (amennyire emlékszem, élesváltásban) már szilárd ételt kapott, mellé vizet.

Nagyjából másfél éves lehetett. Mondjuk étkezés terén soha nem volt gond vele és eléggé rugalmas is. Ha éhes,bármit megeszik, nem hatotta meg, hogy nem tejet kap.

Egyetlen helyzetben ragaszkodik a tejhez a mai napig (2 éves): ha a bölcsődéből hazaér, akkor amolyan "welcome drink". Ha azonnal nem adjuk oda neki vetkőzés után, eléggé morcos lesz.

Illetve ébredés után most is tejet kap, majd egy fél-egy óra múlva szilárd reggelit.

Nem a kádból megy az ágyába, fürdés után még mesét olvasunk, kicsit csiklandozzuk, utána megy. Mivel a lefekvés ideje fix, hozzászokott, hogy akkor alszik.

2016. máj. 2. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:

Vacsora 1/2 7 - 7 körül van, lefekvés 8- 1/2 9 és lefekvés előtt isszák meg a teijtal, tejet (3 éves és 1,5 éves).

Erről így nem fogom leszoktatni őket, amíg igénylik, kapnak tejet / kakaót lefekvés előtt.

2016. máj. 2. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:

Én kb 2,5 évesen szoktattam le a lefekvés közbeni cumisüveges tejitalról.

Most múlt 3, kb 7 körül vacsi, aztán fürdés, öltözés, 1 pohár kakaó, fogmosás, és alvás.

Bár mostanában inkább én erőltetem a kakaót, ő már nem igazán inna, lehet le is szokok róla.

Nem lenne hiszti, mert a mese fontosabb, mint a kakaó. Szóval ha fürdés után öltözés, fogmosás, mese, majd alvás, szerintem abból sem lenne parádé.

2016. máj. 2. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
Belepofázok, pedig soha semmiféle tejitalt nem ivott, ezért csak a lefekvés részéhez kivánok hozzászólni. Vacsora 18-19 között van, közvetlenül utána fürdés. Fürdés után játék, fogmosás, mese, beszélgetés, alvás. Nem egyenesen megy az ágyba a fürdőkádból, mert a fürdéstől mindig felpörög. Két éves fiú, mindig is így csináltuk korábban is. Illetve 14 hónapos koráig szopott, addig még kapott cicit lefekvés előtt, de az már inkább megszokás volt, mintsem táplálkozási szükséglet.
2016. máj. 2. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
Szia! Mindkét fiam ivott tejitalt elalváshoz. A nagyobbik kb két éves volt, amikor már nagyon aggódtam, hogy mikor tudja elhagyni. Elkezdtem neki mondogatni, hogy lassan nélküle kellene elaludni. Legnagyobb megdöbbenésemre azt mondta, hogy jó. Aznap este nem kapott, mese után betettem az ágyba, puszi és szépen elaludt. A kisebbik tovább húzta, ő nagyon ragaszkodott az üvegéhez. Amikor szobatiszta lett, akkor "nagyfiúsította" magát, nem kérte többet az üveget sem (ő kb. egy hétig nehezen aludt el nélküle, viszont rettentő büszke volt :) )
2016. máj. 2. 15:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 A kérdező kommentje:

a lányom (2 éves lesz) nem igényel mesét, beszélgetést, ezért is írtam, hogy a kádból tej, és onnan egyből ágyba megy...

fogat mosunk utána, de csak tiszta vízzel, még ott az etetőszékben, és utána egyből az ágyba megy.

ezért szeretném azt megcsinálni, hogy a vacsihoz (18.00) igyon tejet, utána fürdésnél megmossuk a fogat, és alvás, de ezek szerint akkor lehet később kéne vacsiztatni, hogy elalvás előtt ne legyen éhes? 20.15 körül megy ágyba és 5 percen belül be is alszik


én egyébként nem feltétlen leszoktatni akarom, vagyis hát előbbre szeretném az egészet hozni, összekötni a vacsival, hogy ne legyen ez ennyire az alvás előtti rituálé része.

csak 7-ig ő meg nem nagyon bírja ki a vacsival...ráadásul ha néha úgy adódik hogy mégis 7 körül vacsizunk, akkor is simán betolja a 2.5 dl tejet 8-kor

2016. máj. 2. 18:14
 7/16 anonim ***** válasza:

Nálunk is 6 körül vacsi, de 7-kor már alszik.(korán kelünk bölcsis)


Gyermekem nem kell külön leszoktatni róla, mert ha kiadósan vacsizott(főleg ha előtte nem adtam semmit bölcsis uzsonna után, azaz vacsi előtt)es olyankor sajnos nem igényli a tejitalt utána.

Igy sincs meg a napi 500 ml javasolt tejital(3eves korig javasolják) reggel összeteszem a kezem, ha lemegy 180 ml.


Szoval én nem ajánlom vacsi után adni közvetlen.mert valszeg nem fogja olyankor meginni.

2016. máj. 2. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 A kérdező kommentje:
értem. háát...ő rengeteget eszik, gyakorlatilag annyit mint a férjem... :D szerintem simán lemenne neki, ha nem is 2,5 dl, de 1,5-2 dl biztosan...ő reggel is 2,5 dl-el indít, szóval nálunk tutira meg van az 500 ml, uzsi is általában joghurt vagy ilyesmi
2016. máj. 2. 19:00
 9/16 anonim ***** válasza:

Akkor nálatok menni fog. :)próbáld meg.

Igazábol nem a cumisüveghez ragaszkodnak ahogy észrevettem. Legalábbis az én gyermekemmel pont az a baj hogy nekem kell könyörögni hogy igya pedig 2 eves lesz csak. És éhesen is képes elutasítani :(

2016. máj. 2. 19:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
A javasolt napi 500 ml anyatej/tapszer/tejitalba nem számit bele a tejtermék. szakértőktől kérdeztem.
2016. máj. 2. 19:10
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!