Mit szólnátok, ha ilyen fiatal pszichologus vizsgálná?
Igen, butaság lenne. Miért baj, hogy fiatal?
Egyébként nem doktornő, a pszichológus nem doktor.
Egyrészt, a pszichológus nem "drnő", mert nem orvos. Másrészt, én is nevelési tanácsadóban dolgozom, és van ilyen fiatal, frissen végzett kolléganőm, szerintem nagyon jól dolgozik, a gyerekek nagyon szeretik. És amúgy van, aki felügyelje a munkáját, mivel még gyakornok. A gyakornokoknak van mentoruk.
Amúgy vittem már én is pszichológushoz a fiamat, amikor ovis volt, és nem az idősebb, tapasztaltabb kollégámhoz vittem (pedig ő is nagyon nagyon jól dolgozik, semmi gondom vele), hanem fiatalhoz, mert láttam, hogy nála egy pillanat alatt feloldódnak a gyerekek, és még a zárkózottabbak is két perc után csicseregni kezdenek :)
A Dr Csont jut eszembe, abban is Dr Lance Sweets.
Nem kell a fiatalokat elítélni.
Az én nőgyógyászom egy 32 éves nő. Ő is nemrég végezhetett. Mégis amikor komplikáció volt szülésnél, gyorsan, szakszerűen reagált, és tökéletesen rendben lett minden. (azóta is hálás vagyok neki, hogy nem császározott meg).
Voltunk magánbölcsiben, ahol egy nyugdíj közeli ápolónő volt a vezető. Hát a fiam utálta, nem szeretett oda járni. Most a bölcsiben egy 30 éves a dadusa, imádja, sokat emlegeti.
Ezeket csak azért írtam le, hogy azért 1 esélyt megérdemel a fiatal is, lehet sokkal jobban jársz vele, mint egy idősebb (tapasztaltabb) orvossal. Szerintem a fiatalabbak még lelkesebbek, jobban törekednek a pontosságra, jóra, mint a "kiégett" öregek...
De te tudod.
Szerintem butaság lenne.
Attól, hogy fiatal, lehet nagyon jó szakember. Meg visszafele is igaz, ha 50 éves lenne, akkor is lehetne olyan, aki semmire nem jó.
Meg szerintem elég sokan az eü-ben kiégnek vagy nem tudom mi a megfelelő szó, de X év fölöttiek között sok a b.unkó, türelmetlen.
Nekem a kisebbik fiam olyan dokinál született, aki nálam is fiatalabb. Én iszonyú biztonságban éreztem magam vele, nem féltem semmitől, mert megnyugtató személyisége volt, és láthatóan értette a dolgát. Persze volt a kórházban tapasztalt orvos is, kell is lennie, de én rezidensnél szültem, és nem bántam egyáltalán.
Attól, hogy fiatal, még nem lesz balfék senki, valahol nekik is el kell kezdeni, és bízom benne, hogy az egyetemen megtanítanak annyit, és elvárnak annyit tőlük, hogy élesben már nem okoznak katasztrófát. A felmerülő nehézségek leküzdéséhez pedig ott a tapasztalt munkatárs, aki segít, ha kell.
5-ös: ez nem egészségügy!!
De, egyébként minden szakmában van kiégés, főleg, ahol emberekkel foglalkoznak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!