Hogyan szoktassam le 4 éves fiam arról, hogy verjen engem (az anyját), illetve a hisztiről és az állandó ellenkezésről?

Köszönöm szépen a hozzászólásokat :-) Mindegyik hasznos volt.

Hát igen, sajnos nálunk nagyon sok a veszekedés, súrlódás. De néha ott azokban a szituációkban egyszerűen nem tudok másképp viselkedni, sajnos az idegeim nem mindig bírják.

Éppen ezért esténként szoktam Vele beszélgetni az ágyban, elalvás előtt a Thomasos meseolvasás után. Olvasok Neki egy Thomast, aztán mesélek Neki a cicáról, aki = a kisfiammal. Ezt már 1 éves kora óta játsszuk, már akkor nagyon okosak a picik, mindig kikövetkeztette, hogy a cica azt csinálta, amit Ő és Ő a cica :-))).

A lényeg, hogy a cica és az anyukája, mindig csinálnak dolgokat és akkor az anyuka vagy szomorú, vagy boldog a történtek miatt, sokszor megbánja, hogy kiabált, vagy ideges volt, türelmetlen, bocsánatot is kér a cicától, de mindig nagyon büszke és mindenek ellenére nagyon szereti a kiscicát és mindig nagyon büszke és ha olyat mondott, ami nem szép nem kedves, az azért volt, mert mérges volt, megijedt stb.. Ezt szinte minden este eljátsszuk, mondjuk azért vannak mesenézős esték, vagy hirtelen elalvósak is.

Tegnap elmeséltem azt is, hogy mennyire fájt, amikor megrúgott vagy megütött és azt, hogy ez nem szép ne szokjuk meg. Megígértük egymásnak, hogy soha többé nem fogunk verekedni. Elmeséltem Neki, hogy a hisztivel csak az ellenkezőjét tudja elérni (ezt már nem egyszer tettem). Összebújva aludtunk el és egész éjszaka bújt hozzám, keresett és az ölemben aludt, folyamatos volt a kontaktus. Hát ezért nem tudom megütni, mert látom, hogy mekkora szüksége van a szeretetre. Volt, hogy a védekezés során, amikor Ő ütött, durvábban hárítottam el, vagy mérgemben rácsaptam egyet a kezére, de nekem már az is sok volt és Neki is. Még másnap is panaszkodott, hogy rácsaptam a kezére és folyton puszilgatni kellett a kezét, hogy gyógyuljon a seb (gondolom a lelkire gondolt :-(( ).

Majd ma meglátjuk, mennyi és hogyan jutott el a tudatáig. Megpróbálom egy ideig kiemelt témaként kezelni a hisztit és a verekedést. Ha másképp nem megy, elmegyünk egy jobb pszichiáterhez, aki közelebb tud hozni minket egymáshoz. Sokszor arra gondolok, hogy haragszik rám és azt hiszem, hogy jogosan. Amikor kisbaba volt, nem tudtam Vele otthon maradni, mert dolgoznom kellett. Két-három hetes volt, amikor kénytelen voltam visszamenni a munkahelyemre. 5 hónapos koráig alig láttuk egymást. Gyakorlatilag éjjel nappal dolgoztam. Hozzá kell tenni, hogy az apuka nem élt már velünk, amikor kisfiam megszületett.

Tudom, hogy nem lenne szabad kijönnöm a sodromból, elveszteni a türelmem, hangosan rászólni, vagy ilyenek. Mindig irigylem azokat az Anyukákat, akik mindig nyugodtak, de legalábbis palástolni tudják a gyerek előtt. Mivel ugye a nyugalom lenne az egyik legfontosabb. :-)

Még egyszer köszönöm a sok hasznos hozzászólást.