Lesz valami lelki baja egy gyereknek, ha a szüleivel alszik?

" tudományos alapon elhidegülten, korai önállóságra nevelni?"

Ezt a következtetést miből vontad le? Miért elhidegült az, ha egy gyermek a saját kis helyén alszik? MI a probléma azzal, ha egy gyermeket a szülei önállóságra nevelnek? (nem kényszerítenek, hanem ebbe az irányba terelnek.) Mi a gond az önállósággal? Az önállóság miért zárja ki a biztonságos kötődést?:) ( ennek alapja a szülő érzékeny válaszkészsége, nem pedig az önállóságra nevelés:)

"Ezt a következtetést miből vontad le? Miért elhidegült az, ha egy gyermek a saját kis helyén alszik? MI a probléma azzal, ha egy gyermeket a szülei önállóságra nevelnek? (nem kényszerítenek, hanem ebbe az irányba terelnek.) Mi a gond az önállósággal? Az önállóság miért zárja ki a biztonságos kötődést?:) ( ennek alapja a szülő érzékeny válaszkészsége, nem pedig az önállóságra nevelés:)"

Igazából eltértem a kérdező kérdésétől és az tudományos okfejtés hozta ki belőlem ezt a következtetést. Abból vontam le ezt, hogy a mai korban "divat", hogy akár egy újszülött is azonnal a saját szobájában átaludjon 10 órát, mert anya fáradt, mert apával akar aludni és ott eddig nem volt kisbaba hát továbbra se legyen, mert a szomszéd gyereke átalussza az éjszakát, mert a rokonok azt mondják így a jó és mert ez folyik a csapból is. Kisebb nagyobb babákkal küzdenek az anyák, hogy aludjon már egyedül cumival csöndben éjjel az a gyerek, mert ez a dolog rendje. És pont az marad ki ebből amit te is írsz, a szülő érzékeny válasz kész reakciója. Nem egyformák a gyerekek, nyilván nem lesz mind személyiség sérült ha sokáig rendszeresen együtt alszik a gyerekkel, mi van ha egy gyereknek (és szüleinek) igenis igénye hogy együtt aludjon a gyerekekével, vagy épp nincs más megoldás (egy szoba egy ágy).

Értem amit írsz és igazad is van, csak szerintem nem húzható rá minden családra/szülőre/gyerekre. Az első (viccesnek szánt) reagálásom is csak annak szólt, hogy a kérdező családjában láthatólag nem okoz zavart a dolog.(csak ugye az okos rokonok ismerősöknek nem tetszik a családjuk belső rendje?!)

A gondom az, hogy nem mindig derül ki azonnal, hogy egy gyermek miképpen reagál egy szorosabb összeolvadásra.

Itt nem csak az együtt alvásról van szó. Hanem egyfajta mentalitásról úgy ám blokk.

Egy gyermek sem marad csecsemő és ahogyan nő, neki is változnak a szükségletei. Az érzékeny válaszkészségben az is benne van, hogy egy szülő ehhez a növekedéshez alkalmazkodni képes.

Egy szoptatott csecsemőnek természetesen az a szükséglete, hogy az anyukája mellett legyen minél többet, éjjel is az anya testközelben legyen.

Egy 3 éves dackorszakos gyereknek már mások a szükségletei. Ha az anya erről nem vesz tudomást és akkor is magához láncolja a gyereket, amikor neki már inkább önállósodási törekvései vannak, az problémát okozhat a személyiség fejlődésében.

Egy gyermek fejlődésében vannak időszakok, amikor anyásabb, amikor előjönnek a természetes félelmek (pl sötétség, szörnyek). Ez élettani és nem feltétlenül az a megoldása, hogy beköltöztetem a gyereket a hálóba.

(anya is odabújhat egy picit a gyerek mellé, amíg visszaalszik)

A határok alatt azt is értettem, hogy a szülőknek is joga van saját személyes intim térhez, ami nem gyerekszoba, hanem az övék a párjával. Ebből a gyermek azt tanulja meg, hogy anya és apa is különálló ember, van, ami közös belőlük, de van, ami az övék és ezt tiszteletben kell tartani. A másik személy nem az én részem teljesen, hanem különálló is. A szülő sosem egyenrangú a gyermekével.

Jó messzire elmentem, csak próbáltam levezetni, hogy mi az, ami gondot okozhat. Természetesen nem minden család egyforma. Az együttalvós családoknál viszont később gyakran fordul elő magatartási probléma, szorongás, iskolai nehézség. Ezek meg sajnos tények.

Amikor nincsen külön szoba, az más, más az indíttatása a szülőnek.

A sok bla bla,meg tudományos hülyeség...

Régen 6-10-en nevelkedtek egy szobában,ágyban mégsincs semmi bajuk...

És mi van akkor mikor nincs külön szoba? Más az indíttatás, de a végeredmény is? Vagy azoknál a családoknál eleve személyiségzavar léphet fel? (gyereknél)

És mi van akkor ha más területen az önállósági törekvéseket engedik, támogatják? Akkor is gond az együtt alvás?

(Amúgy érdekes téma, és örülök ha leírod a te tapasztalataidat. Jó veled disputázni! )

Na örülök, hogy végre nem ellenség vagyok:)) (nem az volt a célom:)

Jók a kérdések!

Ha nincsen eleve külön szoba, természetesen nem egy ideális állapot, de itt is vannak fokozatok, megoldások. Lehet egy szoba a szülőkkel, de a gyermeknek van saját ágya. Ezt a megoldást szoktuk szorgalmazni:) Ilyenkor mindenképpen sérül az intim tér (mind a szülőké, mind a gyereké) az összes következményével együtt. Mint írtam a gyereknek is igénye van az intimitásra, ahogyan nő, ez legerősebben kamaszkorban bontakozik ki, de jóval korábban is jelentkezik.

Természetesen az együtt alvás önmagában nem elég a személyiségzavarhoz. Ehhez kell egy alap genetikai hajlam, emellett a kedvezőtlen környezeti tényezők együttese.

Pl. egy gyereknek rossza genetikája (érzékeny a személyisége, szorongó, csökkent a frusztrációtűrése stb), ehhez hozzájön egy leválni nem tudó anya, aki a saját intimitás igényét a gyerekre pakolja, egy szintén nem segítő tágabb környezet (pl távoli rokonok, ovi, iskola) és ezek szép sorjában torzítják a személyiséget.

Vannak olyan kultúrális csoportok Vagy etnikumok), ahol jellemző a sok gyermek és jellemző a közös szoba is. Ezek a gyermekek valóban nehezebben önállósodnak, nehezebben válnak le (ha leválnak egyáltalán) és ez a mai társadalmi elvárások esetében nem túl előnyös.

Ami egy régi falusi környezetnél nem volt gond, az ma már egy nagyvárosinál probléma.

(régen a falun is sokan éltek egy szobában, sőt egy ágyban is. Itt hozzátartozott ez a normához, ahogyan az is, hogy a gyermek hallotta a szülők nemi életét. Itt nem sérültek tőle, mert mindenhol ez volt a természetes. Bár azt is hozzá kell tenni, hogy a nemi élet nem örömforrás volt elsősorban, hanem a gyermekgyártás eszköze. Van egy nagyon érdekes film, ami erről szól, érdemes megnézni; Sós Ágnes: Szerelempatak)