Szerintetek az az állítás megállja a helyét, hogy az idősebb anyukák jobban féltik a gyermeküket?

Részben én is ezt tapasztalom, bár az általánosítás soha nem jó. Én 25 évesen lettem anya, most 6 és 4 évesek a gyerekeim, a hasonló korú gyerekeit nevelő rokonaim, barátnőim jórészt 5-10 évvel idősebbek nálam. Azt én is észrevettem, hogy sokkal lazábban állok a dolgokhoz, nem kapok agybajt, ha összepiszkolják magukat vagy felmásznak a magas mászókára, sőt, inkább tudatosan biztatom őket, hogy próbálják ki magukat, az ésszerűség határain belül persze. Babakorukban sem izgultam magam halálra mindenen, viszonylag lazán kezeltem a hozzátáplálást, hamar kaptak darabos ételeket, sokat mászkáltam velük ide-oda tömegközlekedéssel, a napirendhez sem ragaszkodtam mereven, nem dőlt össze a világ, ha a forró nyári napokon csak este 7-kor mentünk le sétálni, így ágyba sem kerültek 10 előtt.

Abban viszont nem értünk egyet, hogy a kötődő nevelés mindenképpen féltést jelent. Mi jórészt így neveltük-neveljük őket, tehát igény szerint szoptattam, velünk aludtak, a mai napig átjöhetnek, ha szeretnének, a babakocsi mellett szívesen használtam hordozókendőt stb. A környezetemben sem látok ilyen összefüggést az anyukáknál.

Akkor hogy érted, mert pl. Te hoztad fel a kötődő nevelést is...

Félteni pedig teljesen normàlis, a mérték nem mindegy.