Számotokra mi az ideális korkülönbség?
Nálunk hasonlóan van és lesz, mint az első válaszolónál! :)
Az első és a mádodik között 4 év van,a második és a harmadik között 2 év lesz. Illetve az első és a harmadik között 6 év lesz!
Biztosan kemény lesz az első pár év,de ügyesek leszünk! :) Nekünk ez az ideális! ;)
Testvérem 5 évvel idősebb mint én. Az is jó!
Az ikreim között 2 perc van! Az is jó!
Nálunk 8 év van a testvérek között, nekem ez így nagyon egyszerű, bár azért olyan nagyon ez sem könnyű, hiszen a nagy sok-sok éven keresztül megszokta, hogy csak ő van, és bele kellett rázódnia, hogy testvére született. Pár hétig nagyon láttam rajta, hogy keresi a helyét. Ettől függetlenül nagyon szereti a kistestvérét, féltékenység meg tényleg csak minimálisan van, az sem nyilvánul meg durván, inkább csak annyiban, hogy sértődősebb lett egy kicsit. De ezt is egész jól orvosoltuk szerencsére :)
Egyébként a kisebb korkülönbséggel sincs bajom, sőt, ha minden jól megy, azt is meg fogom tapasztalni, mert szeretnénk harmadik gyereket is, és ha a terveink szerint alakulnak a dolgok, akkor ott már csak kb. 2 év korkülönbség lesz. Így a legnagyobb, meg a legkisebb között pedig tíz. Hát, érdekes lesz, az biztos :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!