Mennyi lenne az ideális korkülönbség? Ha.

Ez teljesen kiszámíthatatlan. Mármint hogy milyen babát kapsz.

Én ilyenkor már terhes voltam a másodikkal, nálunk 23 hónap a különbség.

Szerintem a kis korkülönbség eleinte nehezebb, viszont nagyon hamar a két gyerek "összenő", együtt játszik, kevésbé féltékenyek, mint ha 3-4 évesen kap testvért a nagyobb.

Viszont fizikailag megterhelőbb a kis korkül. ez egyértelmű.

Szerintem a saját erőnlétedet kell mérlegelni, mert ebben sem vagyunk egyformák, illetve az aggodalmadat meg félelmedet, hogy "hogyan lesz" le kell győzze a második gyermek iránti erős vágy, és érezni fogod, hogy mikor vagy készen rá.

A többi meg úgyis kialakul, nehézségek mindig vannak/lesznek, azért vagyunk, hogy megoldjuk őket. :)

Szerintem most még korai lenne.

A férjem és az öccse példájából tudok kiindulni, köztük 6 év a korkülönbség, egyáltalán nem volt nehéz anyósomnak így, mintha kis korkülönbséggel születettek volna, sőt, amikor a férjem öccse ovis lett, a férjem vitte őt is oviba, ő meg ment az iskolába. És tudtak együtt játszani, sőt, a mai napig is nagyon jó a kapcsolatuk.

Köztem és a tesóim között (én anyukánk második házasságából vagyok) 10-11 év a korkülönbség, ez már nagyon sok volt gyereknek, persze miután én is felnőttem hozzájuk, nagyon jó a kapcsolatunk.

A nővérem gyerekei között meg csak 2 év van, hát nem irigyeltem a nővéremet, mikor még egyik is pici volt, a másik is kicsi volt, szóval nagyon nehéz volt neki.

Nekünk csak egy gyerekünk van, sok okból kifolyólag nem lesz kis testvére, viszont mielőtt még bármi történt volna a családalapítás terén, akkor mi is ilyen 5-6 évet tartottunk ideálisnak.

De ha valaki nem akar ennyit várni és "megőrülni" sem szeretne, akkor szerintem a 3-4 év korkülönbség is simán ideális lehet.:)

Szerintem nincs ilyen, hogy ideális korkülönbség. Valakinek a kicsi jön be, valakinek meg a nagyobb. Nekünk három gyerekünk van, 24 és 17 hónap köztük a különbség. Nekem sincs segítségem. Sokszor nagyon nehéz megoldani a dolgokat, míg mindegyik kicsi, de nem lehetetlen. Mi azért választottuk ezt, mert hisszük, hogy így könnyebben "összenőnek" a gyerekek, meg a korunk miatt sem szerettünk volna még sokat várni. Még az is szempont volt, hogy minél kevesebb ideig essek ki a munkából, így is nagyon-nagyon nehéz lesz munkát találni, hogy 6 évig voltam itthon. Meg könnyebb az elején az ovis gyerekeket mindenféle programra hozni-vinni, amíg itthon vagyok a kisebbel. De a nagyobb korkülönbségre ugyanígy vannak jó érvek.

Egyébként nem gondolom, hogy egy másfél éves több figyelmet igényel mint egy nagyobb, később meg oviban lesz napközben, így még jobban kell rá figyelni délután, mert kevesebb időt töltötök együtt, utána meg tanulni kell vele.

A "nagy"fiam és a kislányom között 22 hónap van. A fiam 2,5 éves múlt, a lányom 10 hónapos. Valóban igaz az, hogy az első 1 évet kell túlélni, aztán már könnyebb. Most kezdem azt érezni, hogy ez a pici korkülönbség az ideális. Amikor a kislányunkat terveztük, hittük, hogy ez a jó, mert hinni akartuk. A férjem és a bátyja, valamint a bátyjám és én közöttem is 7 év van, hát...elég elcs.szett a kapcsolatunk, persze, ennek sok oka lehet. De hinni akartuk, hogy a pici gyerkőcök majd szépen összenőnek. Hát...ebből a meggyőződésből töltekeztünk, amikor azt hittük, megőszülünk a két kisgyermekünk mellett. Szval az eleje kutyanehéz, aztán észrevétlenül kezd jobb lenni. Nekünk egy hullámvasút volt. A nagyon anyás kisfiam meglepően jól fogadta a hugiját, hónapokig egy szava sem volt, ellenben folyton szeretgette . Amikor a kislányom elkezdett mászni, mintha a pokolba csöppentem volna. Arról szóltak a napjaim, hogy a fiamat leszedjem a hugáról. Ahol érte, bántotta. Annyiszor m3gharapta, hogy szegény kislányomnak hetekig valamelyik ujja sérült volt. Én olyan voltam, mimt egy zombi. Amimt elmászott mellőlem a lányom, azonnal ugrottam, mert tudtam, hogy egy újabb támadást kell elhárítanom. Emellett a kisfiam újra bepisilt, elkezdett dadogni, szval katasztrófa volt. Nagyon elkeseredtem. Konzulttam gyermekpszichológussal, és elhatároztam, hogy segítek a gyermekeimnek megszeretni egymást. Most már tudom, hogy ez is egy nagyon komoly tanulási folyamat, nem biztos, hogy minden gyermeknél magától megy. Mára túljutottunk ezen, a kisfiam visszaszelídült, minden problémája elmúlt, a kislányom úgy néz rá, mint egy félistenre, a kisfiam pedig vigyáz a hugijára. De ez 2-3 kemény hónap volt.

Na, ezeket azért írtam le, hogy mindemt mérlegelni kell. Mekkora a teherbírásod, ha esetleg egy problémásabb babát kapsz, bírod-e majd a terhet, a nemalvást, és mindeközben milyen lelki alkat vagy. Ugyanis a kistesó-projektben a legnagyobb talány a nagyobbik gyermek: milyen hatással lesz rá, mit hoz ki belőle, tudsz-e segíteni Neki, érzel-e magadban elég erőt ahhoz, hogy a támasza legyél? Én nagyon lelkis vagyok, sokszor azt éreztem, hogy összeroppanok ennek a súlya alatt.