Vizet inni lefekvés előtt?
Kisfiam majdnem 6 éves lesz és kb 2hetente 1x még előfordul, hogy bepisil éjszaka.
Sokszor megbeszéltük, hogy este már ne igyon, főleg ne kérjen az ágyba vizet mielőtt elalszik (sajnos ezt a rossz szokást kialakítottuk nála még kisgyermekkorban ).
Azóta is harcolok ezzel, az esetek többségében kér még vizet mikor már az ágyban van. Én hülye meg megszánom, szegény gyerek ne szomjazzon. Próbáltam azt is, hogy napközben többet itatom, de nem annyira működik, többnyire nem kér, amikor kínálom. Aztán este az ágyban igen. Nem minden este, de gyakran.
Ma megint beszéltünk róla, mivel tegnap bepisilt és persze ivott is és mondtam neki korábban, hogy most igyál mert este az ágyba már nem kapsz.
Hát most jelenleg itt sír a másik szobában, hogy ő pedig vizet kér én pedig kötöm az ebet a karóhoz, hogy nem kap.
Hogy csináljam? Van ötletetek? Kegyetlen vagyok ma este? De különben hogy fog leszokni az esti ivászatról? Tényleg nem bánnám, ha nem pisilne be ilyen gyakran.
Az 5 éves lányomnak mindig van az ágya mellett víz,iszik is este,sose vontam meg tőle,nem is pisil be!
Az nem megoldás,hogy nem kap inni!
6 évesen már teljesen szobatisztának kellene lennie....ha nincs szervi vagy lelki baj!
Sajnos annak lelki oka van ha éjszaka bepisil (én kb 8 éves koromig pisiltem be, és azóta kicsit utánaolvastam a dolognak)
Ha nem adsz neki viszet, akkor is van valamennyi vizelete éjszaka, és több mint valószínű hogy akkor is bepisil majd.
Ajánlom hogy olvass utána az interneten, mert több oka is lehet.
Persze előtt utóbb ugyis abbamarad a dolog, de ha tudsz rajta segíteni, akkor nézz utána.
Az én kisfiamnak vesekehely tágulata volt, rendszeresen jártunk a gyerekklinikára kontrollra, de 4 éves korára szerencsére kinőtte. Éjszakánként, hasonló gyakorisággal mint nálatok néha bepisilt. Sokat kínálom nap közben is. De este nincs lelkem azt mondani, hogy nem ihatsz. Akár rossz szokás, akár nem, ha a gyerek azt mondja, hogy szomjas, akkor biztosan szomjas. Különösen fogmosás után. Én is mindig megszomjazom fogmosás után, a fogkrém anyagai okozzák. De megfigyeltem például, ha virsli a vacsora, akkor is nagyon szomjas utána. Mi elég visszafogottan sózunk, de ugye a virslit nem én csinálom, biztos magas a sótartalma. Régebben, amikor még be-bepisilt éjszaka, azokon a napokon, amikor este tapasztaltam ezt a mértéktelen szomjazást, gumilepedőt is tettem alá. Általában eltaláltam.
Amúgy nagyon jó alvó, és szerintem ez volt az oka, hogy nem ébredt meg az ingerre. Úgy 5 éves kora óta felébred, ha pisilnie kell éjszaka, és kitotyog a hálózsákban a WC elé, és szól. Lesegítem a hálózsákot, félálomban pisil, aztán visszafektetem...
De ha szomjas, módjával, de hagyom inni este lefekvés előtt...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!