Ennyi idős kor után változhat ez még?

Egyébként felnőttekkel is meglepően barátságos.

Ma egy házaspár jött hozzánk 3 és 5 éves gyerekekkel, mindkét gyerek nagy érdeklődést mutatott iránta. Ő meg örömmel, vigyorogva konstatálta, hogy a három éves próbálja felemelni és arrébb hurcolni, gyömöszöli, stb. (Amíg nem mutatja jelét diszkomfortnak, nem akartam közbelépni, bár én a helyében nem éreztem volna jól magam :))

Később a szülők is simán felkapták, odanyomták az orrukat az orrához (személyes szférába belépés), ő ezt is hatalmas vigyorral nyugtázta. Egyetlen egyszer lökte félre az egyik gyereket, amikor éppen nagyon fontos sétáltathatnékja volt (mostani szokása egy tárgyat felkapni és úgy körözni a szobában, hogy húzza maga után, mint egy műkutyát) és elállta az útját a gyerek. De abban sem volt düh, egyszerűen félretolta és ment tovább.

Azért is lepődtem meg, mert még gyermektelenként mindig azt láttam, hogy az ilyen kicsi gyerekek bújnak a szülőhöz, bizalmatlanok, sírnak másnál.

Vele meg a férfi is tett egy kört, ő is az arcába mászott és a lányom ezt hatalmas röhögéssel konstatálta, kifejezetten tetszett neki a játék.

Örülök neki, hogy ilyen barátságos, csak meglepődtem, mert teljesen mást tapasztaltam ezzel a korosztállyal korábban és így másra számítottam.

"Miért várod, hogy anya mögé bújjon? Mi a baj a barátkozással?"

Olvastad az előző hozzászólásomat?

A szakirodalom szerint a szeparációs szorongáson át kell esni valamikor. Ez nála még egyáltalán nem jelentkezett. A lakásban követ, de nem kap frászt, ha kimegyek a látóteréből, ő meg nem tud tovább jönni (rács miatt).

Ha néhány napot a nagyszülőknél van, teljesen jól érzi magát, nincs hiszti, hogy hol vagyunk. Amikor megérkezünk, nagyon örül, aztán megy minden a régi kerékvágásban.

Keresztlányom 2 évvel idősebb, a keresztelőjén még nem volt gyerek. Az anyja át akarta adni a férjemnek, mert már nehéz volt, iszonyatos ordítás, vehette vissza.

Azóta nőtt, már ő is simán elvan bárkivel, férjemet (is)imádja. Akkor egy éves volt.

Tehát nem várom, csak feltételeztem, hogy valamikor át kell esni egy ilyen időszakon 1 éves kor körül. Már elhagytuk ezt a kort és nyoma sincs ennek a periódusnak.

Játszótéren 1-2 óra alatt meg nem lehet felmérni, hogy az adott gyerek mennyire van el a szülei nélkül, mert ott ülnek pár méterre tőle.

Mindegy, ez az én tapasztalatlanságom, főleg szakirodalomra hagyatkoztam, de ugye a gyerek azt nem olvassa :)

Olyanokat is olvastam és rokonságban is azt hallottam, hogy ennyi idős gyerek az anyját (apját/akárkit) a WC-re is követi.

Én közönség előtt nem tudok produkálni, úgyhogy addig a járókában dekkol. De ezen sem akad ki, elvan a játékaival.

Vagy ha kimegyek 10 percre elszívni egy cigit, akkor sincs hiszti. Mindig elmondom neki, hogy most kimegyek egy kicsit, aztán visszajövök (bár kétlem, hogy értené még) és úgy tűnik ezt nyugtázza.

Pár órára bárkire rá lehet bízni, akkor is jól elvan vele, ha először látja életében. Lehet, hogy tovább is ellenne, csak azt még nem próbáltuk.

A kérdés azért született, mert túl idilli a kép és kicsit betojtam, hogy vajon beüt-e a ménkű valamikor később :)