Szerintetek egy kisgyerek szemében van hozzáadott értéke annak, ha anya vagy apa vagy nagyi saját kezűleg készítette az ajándékot / játékot?

megnéztem a blogot...tokéletesen egyetértek veled utolso.

kacatok...ennyi. ugy gondolom álszentség azt irni, hogy egy gyerek orulne egy a szulei által készitett dolognak.. persze a szuloi oldalrol nézve,- oh, milyen szép is, anya készitette neked ezt a -neszesemmifogdmegjolt-, csupa-sziv szeretet...stb. stb. de a gyereket pont nem érdekli. nevelés ide vagy oda..a gyerek oldalárol nézve ez egy nulla....

Lehet lepontozni, de próbálj meg a hatévesnek aki pl sellőbarbira vágyik, sellő rongybabát csinálni, vagy kartondoboz akváriumot, vagy a Thomas mozdonyt megcsinálni tejesdobozból. Nem lesz őszinte a mosolya azt garantálom.

Mondom ezt úgy hogy én is készítettem már a lányaimnak ajándékot, és együtt is szoktunk kreatívkodni. Az egyetlen sajátkészítésű dolog aminek jobban örültek mint a boltinak, azok a jelmezek voltak, mert azokból a bolti gagyibb.

Te tudsz értelmezni, vagy csak fröcsögni tudsz? De nyilván a te lányod sokkal érettebb, okosabb, jobban nevelt, ilyen tökéletes anyuka mellett mint a miénk, ilyen anyagias bunkók mellett.

Remélem soha nem fog olyan dologra vágyni amit nem kaphat meg házilag elkészítve, mert akkor már nem is fogja tudni, hogy az ajándéknak nem csak az ára a fontos.

Nagy az Isten állatkertje, és sikerült átmásznod a kerítésen.

Persze, lehet otthon tök jó dolgokat készíteni, de JÁTÉKOT elég keveset. Mondjuk én ilyesmit nem is szoktam ajándékozni, hanem megcsináljuk közösen, attól lesz igazán értéke. Pl. csináltunk már pet-palackokból kuglit, megtöltöttük homokkal, befestettük a palackot mintásra, és lehetett is kuglizni. Ott sem az volt a lényeg, hogy ezt anya csinálta, főleg, mert eleve közösen készítettük, hanem az volt a lényeg, hogy milyen jó játékot találtunk ki (na jó, ezt nem én találtam ki természetesen, csak eszembe jutott, hogy olvastam már erről). De nem gondolom, hogy ilyesmit ajándékba adnék a gyerekemnek.

Aminél tényleg azt értékeli, hogy én készítettem neki, az a ruha. Amit eddig varrtam, kötöttem neki, azt mindig nagy becsben tartja, pedig alapvetően nem annyira érdekli az öltözködés, de úgy ötéves kora óta kimondottan büszke rá, hogy ezt vagy azt a ruháját az anyukája készítette.

Viszont ajándékba ruhát sem adok, pont azért, mert tudom, hogy ennek a gyerekek nem igazán szoktak örülni.

Az én majdnem 6 évesem nagyon örült neki.

Kezdjük ott, hogy pocsék a kézügyességem, nem tudok varrni sem, a kézművesség tök távol áll tőlem. De egy alkalommal nagyon el voltam havazva, és nem mentem el időben adventi ajándékért (nálunk szokás). Este realizáltam a dolgot, úgyhogy szükségmegoldásként elővettem tűt és cérnát, egy fél pár fekete zoknit, két gombot, egy szalagot, és varrtam egy szárazbabbal töltött rút kis zoknivarjút. Szegény elég fércmunka volt, már felkészültem a legrosszabbra, mert a lányom tipikus 5-6 éves módjára a csilivili dolgokért van oda, amiket rendszerint meg is kap. Hegyekben állnak a szobájában a barbik, a pónik, a lego friends, és még sorolhatnám. A nagyszülőktől például nem sokkal azelőtt egy tabletet is kapott. Szóval kicsit szégyenkezve nyújtottam át neki másnap reggel a zoknivarjút, és vártam a fintort, ami a szívembe döf majd. Próbáltam előre menteni magam, és mondtam, hogy az éjjel készítettem, és hát még gyakorolnom kell ezt a varrás dolgot, szóval tudom, hogy lehetne jobb is. Gyanakodva nézegette, és aztán azt mondta: "anya, ez a legszebb ajándék, amit eddig kaptam!". Hát én majdnem elsírtam magam. Utána hetekig, hónapokig vitte magával az oviba meg mindenhová. és mindenhol elújságolta, hogy azt én készítettem neki. Már több, mint félév telt el, de a lelkesedése töretlen, még mindig a kedvence. Gyakran kérlel, hogy készítsek neki még ilyesmiket. Sajnos egyáltalán nincs időm erre. Talán pont azért is értékeli annyira. Azért egy aprócska mackót még összehoztam neki később, azt is nagy becsben tartja, pedig két hordónyi plüssjátéka van. Teljesen megdöbbentem, és meg is hatódtam egyszerre. De szerintem ez olyan, mint az, hogy mindenkinek más a szeretetnyelve. És ez szerintem függ attól is, hogy milyen típusú törődésben bővelkedik illetve van híján az adott gyerek. Aki minden hónapban kap egy pónit, annak már nem biztos, hogy akkor érték, mint annak, aki hosszú ideje áhítozik rá. És a gyakran kézműveskedő anyukáktól is egész más lehet egy kis zoknimadarat kapni, mint egy olyan szülőtől, aki még a vacsorát sem maga készíti, hanem rendeli (én). Bármennyire is büszke vagyok a lányomra, pontosan tudom, hogy az sk ajándékokért való lelkesedése nem feltétlenül azt jelzi, hogy mennyire van helyén az értékrendszere. Simán jelezheti azt is, hogy mennyire el van hanyagolva az játékhegyek közepette. Akárhogy is, nagyon szívet melengető volt a reakciója.