Akinek a gyereke babának se volt túl bújós, változott később?

A kézmegfogást úgy értem, hogy pl kanalat a kezébe adnánk és beleigazítanánk a kezébe, hogy ne a fejét fogja, hanem markoljon a nyelére.

Vagy magától megtanulta azt mutatni, hogy "kettő" (nem, nem matekozik, kézjelként tanulta meg), utána a fityiszt mutattuk neki. Nagyon nézegette a kezét, rakosgatta az ujjait, de nem sikerült. Segíteni akartunk, felháborodottan húzta ki a kezét, hogy ne pakolgassuk az ujjait. Nem erőszakoskodunk vele.

A fizikai kontaktus néha úgy néz ki nála, hogy odaül mellénk és háttal nekünk dől (közben játszik). Vagy "kergetjük" és elkapjuk a lábát/kezét. Ez tetszik neki. Olyankor látszólag menekül, aztán visszadugja a lábát, hogy "véletlenül" ismét elkaphassuk és nagyon röhög. Dögönyözni is lehet. De puszilgatni, neadjisten puszit kapni tőle már nem megy, akkor eltol. Bár lehet, hogy akadályozzuk ezzel a felfedezésben/mozgásban és az zavarja. Hiába pár másodperc az egész.

Természetesen eszem ágában sincs erőltetni, néha-néha próbálkozunk, aztán azonnal el is engedjük.

Inkább a verbális-nonverbális kommunikáció érdekli. Ha mutatunk valamit, vagy mondunk valamit, akkor azt utánozza, nagyon lelkesen. Vagy fordítva, ő provokálja, hogy egy-egy mozdulatot, hangsort mi utánozzunk, amit ő csinál.

Ilyen szempontból nagyon nyitott, mindenkivel.

De ölelgetést, szeretgetést többnyire visszautasítja, nem csak nálunk, nagyszülők esetében is. Felkapaszkodik az emberre (szemüvegesek előnyben, lopási szándékkal :)), de ölelést nem engedi, akkor megy tovább.

Bááár, kicsit "sunyi", mert néha odajön puszit adni, bújni, aminél rendre kiderül, hogy figyelemelterelés volt, hogy lelophassa a szemüvegemet, amint kicsit is lanyhul a figyelmem.

De mondom, erőltetni semmiképpen nem akarjuk. Ha ő ilyen típus, akkor ilyen. Csak kicsit reménykedek, hogy magától változik. Ha nem, akkor meg elfogadjuk, hogy nem egy puszizkodós típus. Akkor vele majd jókat fogunk beszélgetni, ha már tud beszélni.