A "sipítozósan" beszélő gyerekeket miért nem szoktatják rá, hogy normális hangszínt használjanak?

Áh, ezt ismerem. :) Tesóm, mikor kicsi volt, azt a butaságot szedte fel az oviban, hogy mikor mesélt valami vicceset, olyan hangra-beszédmódra váltott, mintha kb. lenne valami a szájában. Torokhangon höbögött, alig lehetett érteni, mit mond. Egy darabig tűrtük, aztán anyukám csendesen megkérdezte, hogy "Az oviban menő így beszélni?" Egyből abbahagyta.

Nem a természetes hanggal van gond, az mindenkinek olyan, amilyen. Hanem az affektálással, nyávogással, amit sok gyerek pont azért használ, mert arra végre odafigyelnek a szüleik. Szerencsétlen gyerek a "Kérek egy pohár vizet" is úgy nyivákolja előbb-utóbb, mint egy kismacska, akinek a farkára léptek. Sőt, olyan kisgyereket is ismertem, aki minden (MINDEN) kívánságát automatikusan sírással nyomatékosította. "Szeretnél hintázni?" Azonnal bőgés: "Nem, csúszdázni szeretnék."

A tesóm lánya csinálta néha, az oviban ragadt rá, más kislányoktól átvette az affektálást, nyávogást, amikor direkt elvékonyított hangon, jól elnyújtva mondta a szavakat. Azonnal le lett állítva, mondván, h így sajnos nem értjük.

Ugyanez volt a dadogással, valami menő kisfiú dadogott az oviban és a gyerekek meg átvették, a fent említett kislány is. Talán mert arra a kisfiúra jobban figyeltek emiatt, vagy csak tetszett nekik, nem tudom, de erről is azonnal leszokott, amikor jeleztük, h nem kéne.