Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Most tényleg rossz szülők...

Most tényleg rossz szülők lennénk?

Figyelt kérdés
A férjemmel le lettünk szólva, hogy mi milyen rossz szülők vagyunk, mert nem napi 24 órában foglalkozunk a gyerekeinkkel. Kettő van, 5 és 8 évesek. A férjem otthon dolgozik, én pedig délutánra általában hazaérek, tehát legkésőbb 4-kor már együtt van az egész család. Olyankor egy kicsit együtt van mindenki, játszunk, aztán vacsora és a gyerekeknek alvás, vagy ha még nem annyi az idő, egyedül kell, hogy lefoglalják magukat, mert a férjemmel nekünk is szükségünk van egy kis nyugalomra, szabadidőre. Ezt elmagyaráztuk a gyerekeknek is, legalábbis megpróbáltuk, aztán vagy megértik vagy nem. Nekünk is kell időt szakítanunk saját magunkra, nem mindig csak körülöttük forog a világ. Egyébként megpróbálunk mindent elmagyarázni nekik, nem csak azt mondani, hogy ez most így lesz és kész. Meg is indokoljuk, miért van így. Hétvégén mindenki otthon van, sokszor megyünk kirándulni vagy csinálunk más közös családi programot, de a gyerekek kb. minden második hétvégét a nagyszülőknél töltenek, illetve párszor hét közben is egy-egy napot vagy ha szünet van nekik, mert szeretnénk a férjemmel kettesben lenni, néha elmenni mondjuk egy wellness hétvégére. Szerintem ebben nincs semmi rossz, a gyerekek úgyis mindketten imádnak a mamáknál lenni. Viszont mi úgy le lettünk szólva emiatt, hogy ennyire "nem törődünk a gyerekeinkkel, csak magunkkal". Pedig szerintem ez teljesen normális. Vagy akkor most én látom rosszul a dolgokat? Nektek mi a véleményetek?
2015. máj. 3. 13:57
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
59%
Ennek a kérdésnek mi értelme van? Úgy is azt város, hogy természetesen nem vagytok rossz szülők, és hogy igazatok van így kell csinálni. (Mondjuk én soknak tartom ezt a "szükségünk van pihenésre" hozzáállást)
2015. máj. 3. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
bocs:Nem város,hanem várod.
2015. máj. 3. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
45%
Szerintem ez teljesen korrekt, velük is vagytok, de egymással is kell lenni, egymásra is időt kell szakítani. Nekem egy 9 hónaposom van, 8hónapos volt mikor visszamentem dolgozni, mindenki leszólt, de nem érdekel... Ne érdekeljen téged se... :)
2015. máj. 3. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:
Nem azt várom, hogy egyetértsetek velem. Tényleg érdekel, hogy én vagyok-e tévhitben, hogy amit csinálunk, teljesen normális.
2015. máj. 3. 14:18
 5/14 anonim ***** válasza:
69%

Szükség van a pihenésre, de kicsit soknak találom a "minden második hétvégét", illetve a "párszor hét közben is egy-egy napot"! Nekem egy hónapban egy hétvége gyerekek nélkül bőven sok lenne! De ez én vagyok...nem lehetünk egyformák.

Ami még fontos infó lenne, hogy ki/kik mondják ezt nektek?

Az meg hogy ki szerint mi a normális...valakinek az is normális ha örökbeadja a gyerekét, vagy meg sem szüli. Nekem az a normális amit én otthonról "hoztam", hogy sokat együtt vagyunk a családdal, és nem folyton a nagyiéknál a szülők nélkül!

2015. máj. 3. 14:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
63%
minden második hétvégét én is soknak találom, de be kell valljam, nem te vagy az egyetlen anyuka, akitől ilyet hallok.
2015. máj. 3. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
86%
Ettől nem vagytok rossz szülők, csak éppen azt felejtitek el, hogy ti akartátok a gyerekeket, nem ők kérték, hogy megszülessenek. Nekem is furcsa az, hogy ilyen kicsi gyerekeket /az 5 éves még kicsi, a 8 éves pedig pont abban a korban van, amikor nagyon kell neki az érzelmi támasz/ kéthetente lepasszoltok egy egész hétvégére a nagyszülőknek, sőt még néha hétköznapokon is, amikor másnap oviba és suliba mennek. Elképzelhetetlennek tartom, hogy ne itthonról induljanak el a gyerekeim, és úgy legyenek egész nap távol, hogy még egy puszit, ölelést sem kaptak a szüleiktől reggel. Az oké, hogy esténként egy rövid ideig foglalkoztok velük, és kéthetente veletek töltik a hétvégét /akkor kirándultok/, de ti már azt a határt súroljátok, hogy releváns és jogos lehet a kérdés: minek nektek gyerek? Ráadásul kettő? Amikor terhesek a számotokra, félrerakjátok őket. Bocsi az őszinteségért.
2015. máj. 3. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
77%

Szerintem sokszor adjatok le őket. Ez az én véleményem. Minden második hétvége?

De amúgy a ti dolgotok. Személy szerint nem értem az olyan szülőket, akik ahhelyett, hogy kiélveznék azt a pár évet, amikor a gyerekeik még rájuk vannak utalva, és még igénylik az együtt töltött időt, inkább azon sopánkodnak, hogy nekik kell a külön töltött idő.

Pár év múlva már a gyerekek a barátaikkal fognak inkább időt tölteni, most használjátok ki a ragaszkodásukat.

2015. máj. 3. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:

Nekünk is kijön a kéthetente szabad hétvége, ha szükség van rá, ha nem :).

Havi egyszer a húgom kunyerálja el, meg anyósom. És hopp, mindjárt elmegy a kis motyójával kéthetente.

Még pici a húga, de a későbbiekben rá is "igényt tartanak". :)

Nekem egy kicsit könnyebb, hogy nincs folyton a s..gemben, ő örül, hogy nagymamázik, keresztanyuzik, a nagyi és keresztanyu boldog hogy velük van. A többi hétvégén csinálunk valamit családilag

2015. máj. 3. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
62%

Hányszor írod még ki ezt a kérdést kérdező??

Amíg azt nem olvasod valakitől, hogy persze, jó szülő vagy, annak ellenére is hogy megszülted őket, eleinte jó volt hogy mutogatni lehetett őket, most meg hová passzoljuk. Ha ennyire aggaszt ez a kérdés, hogy többször is kiírod, akkor te is érzed hogy itt valami sántít.

2015. máj. 3. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!