Anyák napja? Ti elmennétek így?

"de tényleg nem tolerálom az anyámasszony katonája gyerekeket az iskolában sem," - semmi keresnivalód az iskolában, ha létezik olyan kisgyerek, akit nem tolerálsz. Ahogy az anyukával társalogsz, az is mérhetetlen arroganciáról, szűklátókörűségről, primitivitásról tanúskodik. Rettegek, nehogy a gyerekem valaha ilyen "pedagógus" kezeibe kerüljön!!!

Csak megjegyezném, jópár anyuka van a való életben és itt a gyk-n is, akinek a gyereke megfordult már pszichológusnál. Egyáltalán nem biztos, hogy az anya hibája miatt, könnyen lehet, hogy az intézményi környezet vagy bármi más, netán érzékelten iq-bajnok pedagógusok miatt... Az ilyesmit a szülők értelemszerűen nem feltétlenül verik nagy dobra, főleg olyanoknak nem mondják el, akik agyilag nincsenek azon a szinten, hogy bármit felfogjanak, ami komplexebb egy pontnál.

Bízom benne egyébként, kedves "Pedagógus", hogy valójában csak egy natkozó tini vagy. A válaszaid alapján simán lehetsz.

Csak egy példa: én "anyámasszonykatonája" nővérem sírt a szereplések előtt, nem volt hajlandó táborozni menni (nem volt már kicsi), izgult mindenen, stb. Jelenleg gazdasági igazgató egy cégnél, tudományos előadásokon szinkronolmácsol (szereplés...), és ami az előző kettőnél sokkal fontosabb, boldog, kiegyensúlyozott ember.

Nem szeretnék olyan pedagógust, aki nem szereti az anyámasszony katonája gyerkeket... Ostoba, szűklátókörő gondolkodásra vall...

Szerintem ne veszekedjetek, az nem segít a kérdés megoldásában.

Kérdés: nem tudom, észrevetted-e kérdező, hogy amin a felnőttek meghatódnak, azon a gyerekek nem, mert nem is értik, miért hatódnak könnyesre a felnőttek. HA tehát egy alapvetően nem szomorú dolognál sír a gyerek, azért lehet, mert utánozza a felnőttet és valahogy úgy alakult ezzel a szülők figyelmét igen meg tudja ragadni. Az "engem vigyen fel a padlásra" effektus igencsak igény a kisgyerekeknél. Ha tehát te ennek őelőtte nem tulajdonítasz nagy jelentőséget (a pszichológussal lehet róla beszélni, de csak úgy, hogy a gyerek nincs ott) akkor ő sem fogja olyan megrázó eseménynek felfogni.

Mellesleg elég erőltetettek ezek az óvodai ünnepélyek, nem is kellene. Ballagást sem és a többit sem. Valamit készítenek és átadják szeretettel, ez elég lenne.

Csak magamat tudom ismételni, a gyerekek nagy sokfélék. Miért ne lennének azok, hisz a felnőttek is azok. Kedves Utolsó, ezt olvasd el, ha szerinted a gyerekeknek nem megható az, ami a felnőtteknek igen:

http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__egyeb-..

#27 igen, ez lehet megrendítő a gyereknek - de a Himnusznál, Szózatnál is a körülállóak megrendülését IS "vette" - és azt is, hogy a szülők mennyire figyeltek és csodálkoztak, azt is - tehát erre már "rájátszanak" a gyerekek. Minden megtesznek, csak szeressék és figyeljenek rájuk - ez a legfontosabb nekik. Sok helyen sajnos ez a rosszalkodás hibás köre: mert rosszalkodik, hogy legalább figyeljenek, még ha meg is verik. És borzasztó: úgy tűnik, mintha a verést igényelné már. Persze ez távoli példa, de tanulságos: ebből a lehúzó spirálból tudatosan úgy lehet kilépni: ha határozottan eldönti a nevelő: nem verem meg, sőt eljátssza önfegyelemmel: nem is érdekel, hogy rosszalkodik... (itt is egy kicsit az a megoldás, nem baj, ha nem szerepelsz, ugyanúgy szeretünk, nem olyan fontos)

Egy anyák napjának az óvodában nem lenne szabad megrendítőnek lenni a gyerek számára (gondolom nem a Kései siratót mondják és a Mamát...) És a szereplés is közös, ének, körjáték. Nem egyéni fellépésnek kéne lenni.