Gyermeked mennyi idős korában tudta megmondani az alapadait?
3 évesen. azóta csak a telefonszámom hiányzik, de egyszerűen azt nem tudja megjegyezni pedig már 5 elmúlt :)
nevét, mi nevünket, családét már jóval előbb tudta, ezek voltak az első szavai, a nevek :)
3,5 éves a lányom most, de már elég régóta tudja az alapokat.
Bölcsibe már úgy ment, hogy tudta apa-anya nevét, tesó nevét és a sajátját.
Elmondta, hogy melyik nagyszülőnek mi a neve.
Tudta hol lakunk és a címet is. Ráadásul busszal (nem egy hatalmas távolságra kell gondolni, 3 megálló) simán hazatudott volna jönni egyedül. Az összes megálló nevét sorba tudja.
Most szeptember óta oviba jár, de nagyon megvannak döbbenve az óvónők, hogy egy ekkora gyerek már ennyi mindent tud.
Szerintem ez hasznos is, főleg már ilyen piciknél. Ne adj isten eltűnne/elveszne valahol, akkor nem némán állna, hanem tudna segítséget kérni.
Barátnőm kisfia most 3 éves és tudja, hogy mikor, hogyan és milyen helyzetben kell hívni a segélyvonalat (tűzoltó, mentő, rendőrök).
Én most ezt szeretném megtanítani a lányomnak, sosem lehet tudni!
A fiam kb. 3,5 éves volt, mikor mindezt tudta.
A lányom 2 volt októberben, a saját és családtagjai (anya, apa, tesó) teljes nevét már tudja, ill., hogy hány éves. A lakcím nem megy neki, mondjuk nem is egyszerű az utcánk neve. :)
2,5 évesen tudja mindkettő (pár hónapja már tudják)
teljes nevüket, várost, utcát, nekünk (szülők) nem rendes nevét, hanem ahogy hívnak: pl. Zsolti Apa.... tesó nevét is tudják, ikrek :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!