Van másnak is, akinek a 2 évese még nem tud egyedül, önállóan enni?
Aggódom picit,mert 2 hét múlva kezdi a bölcsit,de még nem eszik önállóan.Ha a kezébe adom a kanalat nehezen tudja a szájába irányítani és mivel nem megy neki,el is engedi a kanalat és szól,hogy anya etess meg.
Szerintetek,hogy tanítsam meg addigra egyedül enni?
Minden ötletet szivesen fogadok!
Próbáltam már úgy hogy a kezébe adtam én is megfogtam és segítettem neki kanalazni,de nem akarja,nem hagyja.
Elengedi a kanalat és mondja,hogy anya etess.
Erőltetni meg nem akarom,mert félek,akkor sose akar majd egyedül enni. :((((
Nyugi, az én lányom 3 és fél éves, de még mindig nem eszik egyedül. Tudna, mert másfélévesen szépen evett egyedül, aztán jött egy lökés Nála, azóta etetni kell. Hiba kérem, azért sem csinálja. Adhatom én a kezébe a kanalat, inkább játszik az étellel, locsolgatja a levest, kikavarja a tányérból az asztalra, földre, belenyúl kézzel, de azért sem venné a szájához a kanalat, vagy ha mégis, azért is úgy, hogy direkt a nyakába folyassza. És élvezi, hogy bosszúságot okoz.
Sokszor zsarolom, hogy ha nem eszik egyedül, akkor éhes marad, de ő megmutatta nemegyszer, hogy őt nem lehet betörni.
Nem kevés napot éhezett ez miatt végig, szó szerint, de nem tört be. Már sír, hogy éhes, de azért sem enne önállóan!!! A 3. napon én adom be a derekam, és megetetem. Azt hittem, az ovi majd segít, de sok a panasz rá, hogy csak játszik az étellel, de nem eszik.
Ja, hát, ha eteted, naná, hogy nem fog egyedül. A kezébe adod a kanalat, és egyen magától.
Nem kell kiszolgálni, majd megtanulja. A bölcsiben sem fogják etetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!