Szerintetek nagyon le van maradva a kisfiam?
Kisfiam 25 hónapos, imádni való ördögfióka, de néha úgy érzem kicsit le van maradva értelmi fejlődésben. Főleg mikor az ismerős anyukák elkezdik, hogy ő az enyém ennyi idősen már....
Szóval, mond mindent, de még nem mond mondatokat.
Nem szobatiszta, csak akkor pisil bilibe ha meztelen van, kakilni csak pelenkába hajlandó.
Nem képes szépen enni, ezt úgy értem, hogy nem marad nyugton, eszik 2 kanállal aztán szalad 3 kört.
Hiába mondok el neki valamit százszor akkor is azt csinálja. Olyan mintha nem értené meg.
Formabedobós játékkal nem tud játszani, mert nem hajlandó összeegyeztetni a formákat és inkább hisztizik.
Szerintem igazából nincs semmi baja, mert járni is már 10 hónaposan kezdett, minden rosszaságot meg tanul 1 perc alatt, csak most mentem vissza dolgozni és az összes kolleganőm akinek van gyereke,azzal traktál, hogy az ő gyereke ennyi idősen, már rég beszélt, meg szobatiszta volt meg ...
Szerintetek?
Ne azzal foglalkozz, mások mit mondanak. Amit leírtál, az egyáltalán nem vészes lemaradás. Alig két éves kisgyerektől ennél többet nem kell elvárni.
Tapasztalataim szerint sok anya úgy van vele, hogy az idő múlásával egyenesen arányosan csökken az az idő, amikor a gyereke valamit megtanult... Konkrétan láttam felnőni a babákat, pl. 15 hónaposan indult el a gyerek. 3 év múlva azzal dicsekedett, h bezzeg az ő lánya 9 hónaposan már szaladgált, stb. Válogasd meg, kinek a szavára adsz.
Szia!
Szerintem nem kell aggódnod. 2 éves a kisfiad!! Ne foglalkozz az ismerős "bezzeg az én gyerekem" anyukákkal.
2 évesen van aki még nem beszél, aztán hirtelen szépen elkezd mondatokat mondani.
A fiunk nem a legjobb példa, mert korababa volt, de ő most közel 4 évesen kezd mondatokban beszélni, bő 3,5 évesen lett szobatiszta. Emellett értelmes, nagyon okos, mindenre figyelő kisfiú. A beszéd miatt logopédiára is jár, de ez mondjuk egyedi.
A lányunk bő 2 éves (27 hónapos), még nem szobatiszta. Fürdés előtt bilizik, meg szól ha kaki van a pelusban, és ennyi. A beszéde folyamatosan fejlődik. Mondatok hol vannak, hol nincsenek. Teljesen rendben van, ő is nagyon értelmes, egy nagy kópé.
Az alkalmi süketség mindkettőnél megvan.
A formabedobó nem a kisfiad játéka, keress más hasonló dolgot, lehet jobban leköti, és tanul belőle. Nálunk szeretik a formabedobót, de pl. a szőnyeg mintáival is játszunk (milyen formák vannak), és élvezik. Nálunk pl. a mese nem megy. Nem érdekli őket, rácsapják a kezemre a könyvet.
3 gyerekem van de tök máshogy fejlődtek
pl a két nagyobb 2 évesen folyékonyan beszélt a kicsi 3 éves koráig meg sem volt hajlandó szólalni
a legnagyobb 2 évesen gyönyörűen rajzolt a két kisebb utálja
a naggyal majd 3 éves lett mire rendesen szoba tiszta lett ellenben a két kicsi magától lett az 2 éves korára
a két nagy szépen leült és bekanalazta a kaját a kicsit ellenben 10-20x kell visszaparancsolni az asztalhoz ennyi
a naggyal és a kicsivel hiszti nélkül lehetett beszélni és mindent elsőre megértett ellenben a középsőnek hiába mondom megy a maga feje után meg sem hallotta amit mondtam
szal 3 gyerek 3 különböző fejlődés
vond meg a vállad és ne figyelj oda
ált szeretnek az anyák dicsekedni és sok setben eltúlozzák a dolgot
Ahány ember, annyi egyéniség. Kicsinek is!
Minden kisgyermekes anyukának el szoktam mondani, hogy a lányom, aki már elmúlt 30 éves, nem átlagos fejlődést mutatott.
1.10 hónapos koráig felültetni sem lehetett, amikoris felállt és egyedül megült.
2.Két héttel első születésnapja előtt a neurológus azt a következtetést vonta le, hogy visszamaradt a mozgásfejlődése, későn tanul meg járni, mert csak lábújhegyen volt hajlandó és akkor is csak úgy, ha mindkét kezét fogtuk.Két hét múlva, az első születésnapján segítség nélkül végigment a szobán.
3.2 évesen csak a szavak elejét mondta, de úgy verset is képes volt megtanulni.
4.Két és félévesen jól érezte magát, ha bekakilt, olyankor énekelgetett. 3 éves kora előtt azért leszokott a pelenkáról :-)
Még a fogai sem a megszokott módon bújtak ki.
Semmi gond nem volt sem a fizikai, sem a szellemi fejlődésével.Diplomát szerzett, csinos nővé érett.
Remélem, meggyőztelek.
Ne aggódj minden rendben van vele!:)
Az én 28 hónapos fiamnak kb 35 szó az össz szókincse, nem szobatiszta és nem igazán eszik önállóan. Én is nagyon aggodóm, pláne ha a lányomhoz viszonyítom, aki kb 1,5 évesen volt ezen a szintem.
Ahogy előttem is írták, ahány gyerek annyi féle, mi sem vagyunk egyformák! Én is beszéltem a dokinkkal, védőnővel erről, ők is nyugtattak. Ha majd bekerülnek közösségbe pillanatok alatt felzárkóznak!:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!