Mit csináljak a gyerekeimmel, akik egész nap, szó szerint egész nap rajtam lógnak?

A kicsi 2 éves, még szopik, éjjel is. Nappal is, ha őnagyságának úgy tartja kedve, akkor addig ráncigál, amíg be nem fekszünk az ágyba egy röpke félórás-órás cicizésre. Ha nemet mondok, akkor úgy elkezd pityeregni, hogy megszakad a szívem, és ő győz. A nagy 6 éves, ő meg folyamatosan beszél. Reggeltől estig. De még éjszaka is. Hiába kérem, hogy maradjon egy kicsit csendben, kb. fél percig bírja. És az még hagyján, hogy folyamatosan mondja, de elvárja, hogy mindenre reagáljak. Ha nem reagálok, akkor addig kérdez. Egész nap játszani akar, amit meg is értek tulajdonképpen, mert gyerek.

De én ezt már nem bírom tovább. Egy perc szabadidőm nincs, nincs már egy önálló gondolatom se, holott amellett, hogy a háztartást vezetem, írnom kellene a szakdolgozatomat is, de még átgondolni se tudom, mert mire belefognék az első gondolatomba, már megint ott van az egyik gyerkőc. Sokszor már kiabálok is velük, ami miatt lelkifurdalásom van, mert nem akarom bántani őket, mert egyébként tényleg nagyon jó gyerekek. Kínomban már van, hogy leülök az internet elé napközben, és fel sem kelek vagy egy-két óráig, próbálnám kikapcsolni az agyam, de nem megy, mert nyaggatnak, hogy menjek játszani, vagy éppen valami problémájuk van. Közben persze egy cikket nem olvasok el, mert tudom, hogy kár belekezdenem, csak bámulom a képernyőt. Ettől meg lelkifurdalásom van, hogy e helyett az "értelmes" tevékenység helyett lehetnék a gyerekekkel.

Azt hiszem én hibáztam el a dolgot, mert nem találtam meg azt a bizonyos arany középutat.

Szerintetek hogy tudnám még helyrehozni úgy, hogy ne okozzak törést a gyerekeknek, de nekem is legyen egy picike életterem? Nem akarok sokat, csak annyit, hogy a napi feladataimat el tudjam végezni. Egyszerűen szellemileg ki vagyok fáradva.

Sajnos arra nincs lehetőségem, hogy valakire rábízzam, akár néhány órára is őket, a férjem is hajnalban megy dolgozni, és csak este ér haza.

Segítsetek. Köszi.