Hogyan tegyem magam túl ezen az állapoton? Úgy érzem, az erőm a végét járja.
Egyedül nevelem 21 hónapos kisfiam. Semmi segítségem. Apuka külföldön, úgyhogy még láthatás is max havonta egy nap, nagyszülők dolgoznak, és amúgy sem nagyon lelkesek.
Eddig elég jól boldogultunk, de most úgy érzem, hogy minden erőm és kitartásom elfogyott. Besokalltam és végtelenül kimerültem. 2 hete kezdtük el a bölcsit, a kicsi, aki eddig egy tündér volt, azóta teljesen meggajdult. Kezelhetetlen, hisztis, nem lehet vele sehova menni, mindenhol, ha azt mondom, hogy nem, akkor a földre veti magát, toporogva hisztizik, minden olyat megcsinál, amiről pontosan tudja, hogy nem szabad. Lassan mindennapos, hogy az üvöltő, toporzékoló gyereket cipelem, rángatom végig az utcán. Pedig minden energiámmal azon vagyok, hogy amikor együtt vagyunk, akkor abba a lehető legtöbb programot sűrítsem, olyanokat csináljunk, amitől jól érzi magát. Ma is egy ilyen délutánon voltunk túl. Kiértünk egy parkba, ahol végre elkezdett játszani, futkározni, motorozni. Egy pillanatra elbambultam, és úgy leesett egy szobor lépcsőjéről, hogy a feje tetejére állt, és merev nyakkal bukfencezett a hátára a lépcsőn. Valami csoda, hogy nem törte ki a nyakát. Odaszaladtam, a karomba vettem, és olyan zokogógörcs jött rám, hogy mindenki csak nézett. Ő már rég lenyugodott, én még midnig sírtam, hogy egyszerűen nem bírom ezt tovább, már nem is tudom rendesen felügyelni. Mindenki megbámult, hogy milyen anya vagyok, aki ott zokog a gyereke mellett.
Egy hónapja nem beszélgettem senkivel, nincsenek emberek az életemben, megszűnt a munkahelyem és nem találok állandó munkát (most alkalmi munkákat csinálok itthon), és minden nap reggel 6tól este 10ig nyomom megállás nélkül, és úgy érzem, hogyha valami nem lendít ki ebből a monotonításból, akkor megőrülök.
Bocsánat a hosszú szövegért, de teljesen magam alatt vagyok. Hogyan lábaljak ki ebből. Azt sem akarom, hogy a kicsire ez hatással legyen, nem akarok több ilyen jelenetet, de ez is azt jelzi, hogy ki vannak az idegeim. Szívesen várnék pár bártorító szót hasonló helyzetben levőktől, vagy akik már kilábaltak ebből!
Köszönöm a segítséget!
válasza:Akkor összegezzük a dolgokat:
Elváltatok,elköltöztetek meg még a bölcsit is most kezdte a kisfiad és még az Apukáját is csak havonta 1x látja!
Már neharagudj meg de ez még egy felnőtt életében is Sok és HATALMAS változás nemhogy még egy alig 2 éves életébe!Gondolj bele,hogy Ő mot mit érezhet,min mehet keresztül,leékileg hogy meg viselheti ez a sok változás!!ha neked most lenne új munkahelyed te nem lennél stresszes:új meló,új kollégák stb!na ő pont úgyanúgy érez a bölcsiben csak ő ehhez még ráadásul csak 21 hónapos,még el sem tudja mondani,ki sem tudja beszélni magából mert ők még nemtudják megfogalmazni az érzelmeiket!!!
Ha nincs még fix állásod nem lehetne,hogy ne járjon bölcsibe??legalább had legyen veled!!!
Tudom,hogy most borzasztó lehet nekd de kérlek most a gyerekeddel legyél nagyon de nagyon türelmes!Kezdj el valamilyen természetes nyugtatót szedni,mivel először is a te lelkivilágodat kellene helyre tenni(pl Valeriana Relax nagyon jó)kezdj el kapcsolatokat építeni,jól mondják a többiek babaklubb,Ringató bármi csak nyiss mások felé!
Azt írod azért költöztél fel Pestre hogy közelebb legyél a szüleidhez!Hát akkor segítsenek!menj el hozzájuk,mond el nekik azt őszintén amit most nekünk leírtál,de ne haragosan ne bántóan,kérd meg őket most segítsebnek neked mert nagyon rá lennél szorulva!Kérd meg atesódat is ha csak lehet ne néha ugorjon be hanem fixáljátok le hogy pl szombat délelőtt vigye el a kicsit vagy legyen otthon vele ő te meg menj el sétálni,nézelődni ha nem is vásárolni,vagy könyvtárba vagy bármi de a lényeg ne akkor takaríts hanem magadra fordítsd azt az időt!!
Neharagudj nem akartalak megbántani de hidd el a fiadnak még rosszabb lehet mint neked!
Sok sok türelmet és kitartást kívánok!!
Utolsó: biztos vagyok benne, hogy a kisfiamat is megviselik a változások, és oda is figyelek rá nagyon! Szerencsére-sajnos az apával való elválást talán pont nem fogja fel, mert amíg "együtt éltünk" sem találkoztak többet, annyit volt úton. Amikor meg otthonról dolgozott, akkor is legtöbbször reggel 7kor ment el és este 11kor ért haza, szóval nem volt itthon, amikor a kicsi ébren volt. Még hétvégén is...többek között erre ment rá a kapcsolatunk.
Szóval pontosan tudom, hogy a költözés és a bölcsi is megbolygatta most a kis életét, és próbálom a vele töltött időt a lehető legaktívabban együtt eltölteni, nem olyankor csinálni a házimunkát stb(ezért van, hogy sokszor még este 11kor sem álltam meg, mert fektetés után állok neki mindennek).
A munka-bölcsi pedig: úgy nézett ki, hogy szept. 8tól van munkám. Kaptam is szándéknyilatkoztatot, ezzel vettél fel a bölcsibe. 1-én elkezdtük a beszokást, 5-én pedig visszalépett a munkáltató. Úgy voltam vele, hogy most már nem hagyom abba a beszoktatást, aztán ha bejön egy munka, akkor kezdünk mindent elöről. És be is jött most egy alkalmi munka, amivel dolgozom, de az csak egyhavi fizetés...utána nem tudom, hogy mi lesz.
Anyukámmal beszélgettem erről, ma egy kicsit vigyáztak is rá. De tőle sem lehet nagyon többet várni. 45 éves aktív dolgozó nő, az egész hetet végiggürizi, még ott van a húgom is...nem várhatom el, hogy a szabadidejét meg az unokájára áldozza.
A többi tanácsot köszönöm szépen!
válasza:A "beleőrülés"-től való félelem reális sajnos, ezzel foglakozni kell. Közösség kell (babaklub, bölcsis szülők, azonos helyzetben lévők, vallási közösség, család... minden jó), segítség kell, támogatás kell. A kicsivel elmennék a kerületi nevelési tanácsadóba, kitűnő pszichológusok, pedagógusok dolgoznak, tdunak segíteni a gyereknek feldolgozni a változásokat, és NEKED is szerintem! Keresd meg őket. Vagy esetleg a családsegítőben is megkérdezheted, hogy tudnak-e segíteni.
Sajnos ismerek olyanokat, akik beleroppantak a kisgyerekes életbe, a kihívásokba. Idejében kell tudni segítséget kérni.
válasza:Szia! Nem mondom, hogy a helyzetem pont ugyanaz, mint a Tied, de én is 27éves vagyok, és van egy 14hós fiam. Férjem minden reggel 8kor elmegy dolgozni, és jó esetben este 7-8kör itthon van. Rettenetes egyedül. Az elején majdnem megőrültem itthon, aztán elkezdtem baba-mama tornára járni és ismerkedni anyukákkak a környéken. Kistesó úton van és a hormonális változások miatt megint nehezebb minden. Egyedül érzem magam és azt veszem észre, hogy alig hírok a gyerekkel.
Most megint járunk közösségbe (nyáron kimaradt) és egy fokkal jobb. Néztem kismama angolt, ringatót. Szerintem ezek a programok sokat segítenek. Nálunk a kerületben szerencsére elég összetartóak a kismamák, facebook csoport is van, ahol akár azt is meg lehet beszélni, hogy valaki vigyázzon a gyermekre, és folyamatosan szerveznek közös programokat. Védőnőnk is nagyon segítőkész. Bp melyik részén laksz? Tudom ajánlani a mi programjainkat (dél pest).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!