Kinél hogy jelentkezett a "szabályszegő" viselkedés?

Ez csak a pszichológusok szerint működik így.

A pici gyerek nem érti, hogy miért tiltatnak meg neki valamit. Ő csak a tapasztalatai alapján cselekszik.

Nem elég rászólni, hanem határozottabban kell a szülőnek fellépnie. Elvinni onnan a másik szobába, lekötni valamivel a figyelmét, de ha minden hatástalan egy fenékre csapás vagy kézre legyintés is többet ér, mint csak a beszéd.

Ha nincs következménye, akkor a gyerek nem veszi "komolyan" a tiltást. Sőt. A fiam 3 évesen visszaszólt az apjának, hogy ne dumálj, mert nem érdekel.

Pontosan így van ahogy fent leírtad.

A gyermek addig megy el, amíg a határát érzi.

Amit a 3-ik válaszoo írt, hogy kézre csapás, fenékre csapás annak semmi értelme nincsen, mert a gyermeknek mindig azt kell megértenie, hogy mitmiért nem szabad. Ha a kezére csapsz akkor az tudatosul benne, hogy a könyv levétele kézrecsapással végzödik, de foggalma sincsen miért is nem szabad levennie azt.

Pl kiönti a vizet. Ès a kezére csapsz, foggalma sincsen miért nem szabad kiöntenie. De ha a büntetés az, hogy azt össze kell takarítania, akkor tudatában van a következménynek.

0-3 éves korig mindenképpen el kell rakni olyan dolgokat amik veszélyesek, és nem nyúlhatnak hozza. Ezzel minél kevesebb NEM-t kell mondanunk, a gyerek nem egy egész napos NEM ben fog élni. Vagy is a porcelán legyen elég magasan, a virágok ne legyenek rágcsálható magaságban, a kés legyen elrakva. HA a könyvek olyan fontosak, hogy ne pakolja öket, akkor magsabb polcra kell rakni.

Ha van pár dolog ami nem veszélyes és nem elrakható, akkor meg kell tanítani neki, hogy hogyan viselkedjen velük.

PL könyvespolc, vehesse ki a gyerek a könyvet de mikor elöször meglátod, figyelsz rá. Mond neki, hogy ha kivette tegye is vissza. Ne engedd, hogy tépkedje, minden alkalommal (de tényleg mindegyiknél) szoljál rá, és mikor végzett vele mutasd meg, hogy hogyan kell vissza pakolnia. Ha következetes vagy akkor ahogy a fentiekben írtad müködik. Ez akkor nem müködik, ha néha rászolsz, néha nem, a gyerek ezeket a kiskapukat észre veszi, és úgy cselekszik ahogy ö akar.

Amit a 3-ik írt, pont egy példa a rossz nevelésre, a következetetlenségre. Nálunk egyik gyerekem sem szolna ránk így, mert mikor próbálgatják magukat és annyit mondanak, hogy te pupszi kaka vagy(ez a legdurvább amit lányom próbálgatott), akkor rögtön rá van szólva normálisan, hogy ilyet nem mondunk. Mivel egyetlen egy rondaságot sem mondhat ránk, és mindegyikre az elejétöl már szépen rászólnuk, így eszébe sem jutna, hogy csunyán beszéljen velünk. Söt azt is tudja, hogy mi sem beszélünk vele így.

Lányom: Te pupszi kaka vagy.

Èn: kislányom, ilyet nem mondunk, én mondok ilyet rád?

Lányom: Nem

Èn: Szeretnéd, hogy én ilyet mondjak neked?

Lányom: Nem

A lányom 4 éves. Vagy is simán felfogja miröl is beszélgetünk. Nem kell szájba verrni, vagy kézen ütni.

Következetességgel lehet csak a fenti példádat elérni.

Èn mondhatom, hogy 2 és 4 éves lányaim habár igen hisztisek és akaratossak, de nem ütök se kézre, se fenékre, és a következetesség elvén igen is szuper jól lehet öket nevelni.

1 évesnél olyan dolgot nem teszek elé amire igazán nemet kell mondani. Ahogy írtam porcelán elpakolva stb...

Könyvespolcból az van elöl amit megszabad fognia, de széttépnie nem. Ezzel ismerkedik a könyvekkel, én is ott vagyok, és ha kipakol vissza pakoltatok vele(természetesen annyira amennyire tud egy 1 éves, de ha kitud venni könyvet egyet bizonyosan vissza is tud pakolni legalább).

2 évesem már jól megérti, ha közeeledik a polc fele rászolok hogy ha leszedi vissza is kell pakolnia. Ès persze mikor leszedte nem akar vissza pakolni, de megyek oda és szolok neki, hogy pakoljon vissza, ha meg sem akar akkor sem hagyom annyiba, addig ott vagyok míg párat vissza nem pakol legalább.

Mi is úgy csináljuk, ahogy a 4. válaszoló írta és egész jól működik.

Egyik gyerekemnél volt, hogy a kezére csaptam, meg is lett a következménye, mint a szivacs úgy szívta magába az én hülyeségemet. Eltanulta tőlem mint problémamegoldást és alkalmazta is, majd alig győztem leépíteni ezt, pedig nem sokszor fordult elő.

Azzal viszont nem értek egyet, hogy tegyünk el mindent, amihez nem akarjuk, hogy hozzányúljon, mert úgy sosem fogja megtanulni, hogy mit szabad és mit nem. Most persze nem az ollóra és a porcelánra gondolok, de én pl. a fiókokból sosem pakoltam ki, a könyveket is ott hagytam, ahol vannak, és inkább megtanítom neki, hogy azok az apu könyvei, nem szabad őket kivenni. Nekem ez működött. Néhányszor kivette, de akkor mindig visszatettük, és mondtam, hogy az az apu könyve. Elég gyorsan megtanulta, hogy nem szedegeti ki, és nem kellett a kezére ütni emiatt.

Volt néhány ilyen szokása, pl. paskolta a tévét, de ettől nem fogom elrakni a tévét a szekrény tetejére, hanem megtanítom, hogy azt nem szabad, mert elromlik a tévé.

Az asztalnak van négy fiókja, megtanulta, hogy az egyik az övé, azt kihúzhatja, pakolhat belőle, a többi nem az övé.

Ugyanígy a növényt is mindig megsimogattuk, nem szaggatja a levelét.

Lehet, hogy csak szerencsém volt, de nekem ez működött. A konyhában is van egy fiókja, amiben pakolhat.

Egyébként a kérdésre visszatérve, részleteiben passzol. Ő is csinálja egy ideig, amit nem szabad, ha már tudja, hogy nem szabad, néz rám, és várja, mikor szólok. Aztán idővel megtanulja, hogy azt nem szabad, de olyan még nem volt, hogy nekünk szólna, mivel én nem azt mondom neki, hogy egyáltalán nem szabad kivenni a könyvet, hanem hogy az az apu könyve, ő kiveheti.

A fiamnak is van könyve, azt ő is kiveheti. Én fontosnak érzem, hogy megtanulja, hogy van, ami az övé és van, ami nem.