Mit tehetnék, hogy 2 évesem ne szokjon le teljesen az apjáról?

Az enyém még csak egyéves, de ez nem életkori dolog?

Gondolom, az apja nem agyba-főbe verte, hanem párszor kapott a fenekére. Ezzel én sem értek egyet, de emiatt nem fordul el egy gyerek az apjától. A négyévesek pont feleségül akarják venni az anyjukat, és sokszor alig várják, hogy meghaljon az apjuk. Durván hangzik, de normális lelki folyamat. A kicsi meg, gondolom, utánozza a nagyot.

Távolról csak egy kósza elképzelés alapján tudok véleményt mondani. De a férjednek valami gondja, problémája lehet, ami miatt emészti magát. Munkahelyi, vagy egészségi, vagy valami hasonló. Ez a belső vívódás, feszültség nem látszik különösebben, de a gyerekek nagyon érzékeny érzelmi lények, és rá tudnak hangolódni az emberre.

Ha nyűgös vagyok, a gyerekeim is nyűgösek. Ha vidám vagyok, és felszabadult, akkor rájuk is átragad, és móka-kacagás az életünk.

Nem mondom, hogy színészkedés a férjed közeledése a gyerekek felé, de nem ösztönösen, nem belülről fakadóan őszinte, és ezt a gyerek megérzi. Nagyon jó radarjuk van!

Ha megoldódik a férjed problémája, szeretni fognak vele lenni a gyerekek!

Szinte válaszoltál is a saját kérdésedre.

Többet kellene a gyerekeknek az apjukkal lenni, illetve többet kellene foglalkoznia velük.

Nálunk is volt ilyen probléma. A kislányom mindig anyás volt, én vagyok vele mindig, szinte mindenben én gondozom, mert egyrészt a férjem a munkája miatt nagyon elfoglalt, másrészt sokkal kevesebb tûrelme, empátiája van, mint nekem, mert sajnos ilyen típus. Pl. soha eszébe nem jutna, hogy kivigye a játszótérre...csak olyan programra viszi, ami neki is jó. Csak a gyerek kedvéért nem.

Szóval amikor két és fél éves volt, akkor elutaztunk együtt. A lányom meg a férjem sokszor nagyon ôsszeférhetetlenek voltak, a lányom is csúnyán beszélt az apjáról, és a férjem, mint vmi hülye gyerek, erre nem reagált jól. Ő is beszólt. Néha olyan elegem volt belőlük. Mindkettővel beszélnem kellett kûlön, hogy így nem lehet viselkedni stb. Nyilván a lányomnak furcsa volt, hogy az apjával is folyamatosan együtt vagyunk. Ez szomorú volt! Aztán a szaunázást csak úgy tudtuk megoldani, hogy egyikőnk a gyerekkel maradt. Engem nagyon nehezen engedett el, még sírt is, hogy az apjával kell maradnia. De aztán jól el voltak együtt. Elmúlt pár nap alatt ez a rossz hangulat.

Most már egy jó ideje nagyon rajong az apjáért (négy éves lesz), de azért most is én vagyok az első. Hát meg is érdemlem, illetve úgy mondanám, hogy ki is érdemlem, hiszen minden nap én fürdetem, én megyek, ha hív, játszom vele stb. A férjem jó, ha havonta egyszer fürdet. Az egyéb gondozási teendőket is én látom el. Pedig annyiszor mondtam már, hogy hamar elrepülnek ezek az évek, aztán már csak azt veszi észre, hogy a nagylány becsapja az orra előtt a fürdőszoba ajtót. Hát ez van.