Nem tudok annyit foglalkozni a második gyerekkel mint az elsővel! Volt más is így?
Lekiismeretfurdalásom van.
Az első gyerekkel egésznap foglakoztam még picinek, mert hát akkor Ő egyedül volt, okos is lett :) Most a második gyerekkel nem tudok annyit mert hát ketten vannak, szerintem ennyi idősen a nagyobbik több dolgot tudott mint most a kicsi.
Viszont ha leülnék a kicsivel foglakozni akkor azt veszem észre hogy nem nagyon igényli, inkább megy a nagy után és Őt utánozza. Talán más olyan dolgokat tud így meg mint a nagy ebben a korban tőlem.
De azért bánt, félek hogy lemarad "okosságban" vagy ilyesmi. Aggódom.
Voltatok így ti is? Hogy alakult nálatok?
Nem fog lemaradni, nagyon sokat tanul majd a nagyobbtól. Én direkt nem tanítottam őket olvasni iskola előtt, de a kicsi úgy kezdte a sulit hogy simán olvasott és úgy betűzte a szavakat, ahogy tanították az első félévben, mert a fülét mégsem foghattam be, amíg a nagy gyakorolt, vagy az utcán séta közben mondogatta. De nagyon sok ilyen van. Persze a hülyeséget is tanulja majd.
Ovis koruk körül meg azt vettem észre, hogy egymással jobban is szeretnek szerepjátékozni, mert én fantáziátlan és unalmas vagyok ezen a téren, szóval a tesó még jobb társaság is, mint anyu, akinek mellette főzni, takarítani, mosni kell...
Nálunk szinte napra 2 év a korküli. Pont így érzetem, ahogy te. Ráadásul a "nagy" lányom nagyon korai fejlődésű volt mindenben, A kicsi meg nem, mindent jóval később csinált, igyekeztem a megoszani az időmat és külön-külön foglalkozni velünk, amikor csak lehetett. DE amikor a kicsi elkezdett mozogni, nehezebb lett, mert ledöntötte a nagy tornyát, bedugdosata ceruzát az orrába stb, "mindenevő" volt, szóval sok mindennel csak akkor tudtunk játzsani amikor a nagy aludt.
A kicsi most 2 éves és igencsak el van maradva a nagyhoz. Persze tudom, hogy a nagy nagyon korai volt, de én is okolom magam. Igen tudok jónéháyn példát ahol szinte alig foglalkoztak a gyerekkel és mégis időben jártak,beszéltek stb.. igaz ez is gyerekfüggő.
Mióta ketten vannak én is állandóan ezzel küzdök, hogy egyformán kapjan mindketten mindent.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!