Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Hogyan szoktathatnám le 16...

Hogyan szoktathatnám le 16 hós kisfiam a cumisüvegről?

Figyelt kérdés
Nem hajlandó pohárból inni,max.csak néhány kortyot.Inkább egész nap nem iszik, ha nem cumisüvegből adok!Pedig próbáltam már hogy a kedvenc innivalóját tettem pohárba,de csak pár korty,és ellöki a poharat.Aztán jön a cirkusz az üvegért!Pedig már régóta próbálkozok vele.Van vmi jó ötletetek hogy hogyan szoktathatnám rá a pohárra?Minden tanácsot szívesen veszek!!!Köszi
2010. jan. 7. 12:10
 1/8 anonim ***** válasza:

Az én fiam is kb ennyi idősen szokott le róla. Előtte sokszor próbálkoztunk, de nem ivott, csak a cumit kérte.

Én végül azt csináltam, hogy eltűntettem a cumisüveget, és a csőrös poharat adtam neki. Persze reklamált érte, délutánig semmit nem ivott, akkor megsajnáltam és megkapta a cumist. Ezt néhány naponta eljátszottuk, amíg egyszer csak elfogadta, azóta semmi probléma. Eleinte még sétára vittük néha, most már 4 hónapja nem is használtuk a cumisüveget.

Szerintem próbálgasd te is, csak hozzászokik a gondolathoz egyszer és elfogadja majd. Meg persze mondogasd neki, hogy "látod, mi is pohárból iszunk,és neked is van poharad". Hátha kedvet kap.

2010. jan. 7. 12:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

Miért kellene leszoknia?Az én fiam 19 hós cumisüvegből vagy itatópohárból iszik, de engem ez nem zavar. Semmi hátránya nem származik abból ha még üvegből iszik.Főleg 16 hósan...

Pohárból is szokott, hogy tanulja, de nem állandóan.

2010. jan. 7. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Első vagyok. Azért ha tudod, szerintem próbáld meg leszoktatni róla. A fogainak nem túl jó, ha sokáig cumisüvegből iszik. Még ha vizet is.
2010. jan. 7. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
Második vagyok. Miért nem jó ha cumisüvegből issza vizet?Mi baja lesz a fogainak?Nem kötekszem, érdekel.
2010. jan. 7. 13:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
A 2.anyukának igaza van.Az én 19 hósom is imádja a cumisüvegét(teát iszik,ízesítés nélkül),de próbálkozik a pohárral is.Viszont a reggeli és tápszert csak cumisüvegből issza.Majd leszokik róla.A nagy fiam is sokáig használta(kb.3 éves koráig,reggeli és esti kakaóhoz),és jelentem,18 éves lesz,és tökéletesen iszik pohárból.
2010. jan. 7. 15:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Szia!

Nálunk ugyan ez volt: ha nem kapott cumisüveget napokig képes lett volna nem inni. Kb három csőrös poharunk, kétféle szívószálas és még ki tudja milyen poharunk van. Nálunk a fél literes pet palack vált be :) abból hajlandó volt inni, utána fogadta el a sima poharat. De a reggeli és az esti kakaóját még mindig csak cumisüvegből issza meg.

2010. jan. 7. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen,sokat segítettetek!!!
2010. jan. 8. 13:14
 8/8 anonim ***** válasza:
Én minden étkezés utn adok nek pohárból inni. Mostanra még élvezi is (18 hónapos). Napközben szívószálas pohárból és cumisüvegből is kap inni, mert azért ezt még igényli. És nem is szeretném módszeresen leszoktatni, amíg kéri, megkapja. A reggeli-esti babatejet is cumisüvegből kapja, ebből pedig egyre kevesebbet kér. Nyílván mert már nem igényli annyira, mint régen. De elvégre ő a szopás helyett issza a tejet cumisüvegből. Szopni pedig akár 3 éves korig is "szabad".
2010. jan. 8. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!