Semmit sem eszik a fiam. Tippek, hogy mit tehetnék?
Figyelt kérdés
Beteg volt 2 hétig, sőt még most is kicsit beteg, és már harmadik hete szenvedünk az evéssel. Sokat fogyott, eddig átlagos súlyú volt, de most már vézna. 2 hétig variáltak az orvosok hogy kell antibiotikum, illetve mégsem, ezután mégis, sokszor kihányta a gyógyszert, végül kórházba került ahol 1 napot volt, rendberakták infúzióval, de azóta is szenvedünk az evéssel. Hamarosan 2 éves. Már mindent próbáltam, még zsaroltam is. Több következménye is lett a betegeskedésének (ínygyulladás alul-felül emiatt pépeset kap, de sohasem volt vele baja, és kiütéses lett), a doki mondta hogy ennyire legyengült az immunrendszere. Ma eddig másfél deci ivójoghurtot sikerült belevarázsolnom, és zsarolással 5 kanál bébiételt (finomat), ezt leszámolta mert én hülye ennyit kértem elsőre, többet nem is hajlandó enni. Éhen fog halni... Ha ennyire nem eszik, megint kórház lesz a vége, mivel a semmitől az immunrendszere sem erősödik, pedig még beteg. Hogyan tudnám megetetni? Egyébként alapból nem beteges, és jó étvágyú gyerek volt. Tippek?2014. máj. 27. 13:06
11/12 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Javulgat az ínye, pár (édes) pépes ételt megeszik, a mai ebéd másfél krémtúró volt. Reggeli: tejbegríz, szóval alakul a gyerek, de csak édeset eszik, és még elég keveset. De már ez is valami. Most nekem van tüszős mandulagyulladásom, és a picurka köhög. Ha ő is megbetegszik (másfél hónapos, ráadásul koraszülött) akkor begolyózok. Habár már annyi rossz történt az utóbbi 3 hónapban, hogy unatkoznék ha nem történne megint valami... Még egyszer köszi a tippeket és a válaszokat, mindenkinek ment a zöld kéz!
2014. máj. 30. 14:00
12/12 anonim válasza:
Jajj te szegény,használj szájmaszkot hátha nem kapja el a pici!
Tudom miről beszélsz,nállunk a kicsi már 2 hónaposan antibiotikumot kapott mert a naygtesó hazahozott mindent az oviból!
Kitartás!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!