Mért mondja a család, hogy ezt vállaltam?

Hát elég érdekes családod van...

Nekem is auti az egyik, de a barátok és rokonok azt se tudják hogy segítsenek, nagyon rendesek. Segítenek vigyázni rá, fejlesztésre hordani, szüleim még anyagilag is támogatják ezt, barátok is állandóan hívogatnak, jönnek, meghallgatják ha kiborulok, panaszkodom. Szerintem ez a normális, persze nem nem élek vissza vele.

Ez a "te vállaltad" szöveg a segítségnyújtás felelősségének lerázása. Ezt így kijelentik és utána már tiszta a lelkiismeretük, mert innentől nem osztoznak a problémán.

"a saját életét dobja el, csak mert más gyereke beteg lett"

Nem írta, hogy elvárná, hogy más dobja el az életét, nem kell túlozni. Akik nekem segítenek, azok nem dobták el az életüket. Miért kell mindent kiforgatni? Jóindulat, ugye...

Szintén auti gyermeket nevelő szülő vagyok. Nekem az a tapasztalatom, hogy az ilyen irányú gondokat, problémákat a szintén érintett szülőkkel beszéljük meg. Mivel ahogy ezt az előzőekben is leírták, nem szeretik az emberek a panaszkodást, főleg nem egy SNI-s gyermekről. Nem tudnak ezzel az egész helyzettel mit kezdeni, és nem is akarnak.

Én egyáltalán nem szoktam beszélni a gyermekről, csak akkor ha konkrétan rákérdeznek (akkor is csak röviden), vagy valódi érdeklődést látok.

Javaslom neked is valamelyik auti szülőklub felkeresését, vagy auti mentorszülőt.

A kérdező azt írta, hogy megemlíti a problémát, máris ez a reakció és ez a szomorú. Nem írta, hogy állandóan panaszkodik vagy rátelepszik másokra.

Egyik barátnőm egyedülálló anya, a válás alatt végig tartottam benne a lelket, most is, amikor 2 állásban dolgozik, hogy meg tudjanak élni, de soha-soha nem fordult elő olyan, hogy felhívott sírva válás alatt vagy akár most és én azt mondtam volna neki, hogy te választottad a párod, edd meg amit főztél vagy úgy kell neked te akartál elválni.

Másiknak a munkahelye gáz és elkezd panaszkodni a főnökére, akkor nem vágok közbe az első mondat után, hogy nekem ugyan ne mond, válts munkahelyet, a te választásod.

Van pasiügyekkel szenvedő barátnőm is, ő amiatt "nyávog" folyamatosan, hogy éppen melyik randija hogyan sikerült, már megint melyik pali tolt ki vele és igenis érdekelnek a gondjai és nem dobok el mindent érte, nem áldozom fel az életemet azzal, ha meghallgatom a panaszait.

Anyós miatt szenvedő ismerős is van, őt sem hajtom el, azzal, hogy te választottad a férjed és tudtad, hogy ilyen a családja.

Ezeregy problémája lehet az embernek, kisebb nagyobb választási lehetőség társul mellé, a beteg gyereknél semmilyen választási lehetőséged nincs, tehát a te választottad egy primitív értelmetlen válasz ezesetben.

Természetesen ha valaki nem más mint egy önző panaszáradat, aki semmivel és senkivel nem törődik, az más kérdés, ilyen embereket senki sem tűr meg maga mellett, vagy megváltoznak vagy egyedül maradnak.

Nekem is "beteg" az egyik, nem nyaggatok ezzel másokat, mégis mindenki kedves és érdeklődő, nem öntök a nyakába senkinek semmit és nem ezzel kezdem a telefonbeszélgetéseket, pedig néha nagyon nehéz, pl amikor az orvostól jön el az ember a gyerekkel, olyan hangulatban, hogy legszívesebben ott ahol van összeomlana és csörög a telefon, barátnő panaszkodik, hogy nem jött meg a tartásdíja és nem tudja megvenni a tankönyveket a gyereknek időben vagy éppen valamelyik pasi mit írt vissza randi után facebookon. Nekik éppen ez a problémájuk és ezzel foglalkozom, nekem meg a gyerek, ők meg amikor az a téma, akkor azzal. Ettől vagyunk barátok, emberek, nem pedig egy csorda szarvasmarha.

Természetesen ezt is le lehet pontozni most akármeddig, ha ettől valakinek jobb a lelkiismerete, hisz az előző válaszommal is beletiportam úgy tűnik mások kicsi érzékeny lelkébe.