Ovis gyerkőccel hogy alakul a délutánotok/estétek? Mennyit van el a figyelmetek nélkül?

Kisfiam 3,4 éves, ovis. 2 éves korától bölcsibe is járt, tehát szokva van a közösséghez. Úgy neveltem eddig, hogy mindig az ő igényei voltak az elsők, de most elbizonytalanodtam, hogy helyes volt -e ez tőlem?

Az oviban kiegyensúlyozott, mikor megyünk érte, szépen és jókedvűen játszik. Aztán ahogy meglát, nagyon örül, odaszalad, megöleljük egymást. Az idill eddig tart. Következő kérdés, hogy mit hoztál, Anya? Ha semmit, mert mondjuk nem voltam előtte boltban, mivel munkából jövök, és inkább sietni szoktam érte, akkor már meg van sértődve. Közli, hogy akkor nem szeret, hogy na is legyek az anyukája, hogy nem lesz a barátom, nem játszhatok vele...., ez megy hazáig. Én rászólok kedvesen, próbálok vele beszélgetni, de ő csak morcosan dühöng. Aztán mikor hazaérünk, kezdi, hogy engem mozgat megállás nélkül. Pedig elég önálló, de mindig kitalál valamit. Szóval hazaérkezés után eszik, közben beszélgetünk, aztán kicsit játszom vele. Mikor úgy érzem, a játék egyedül már jobban leköti, akkor szoktam mondani neki, hogy most elvégzem a dolgaim. Vacsorát főzök, elpakolok, közben odateszek mosni...., a szokásosak. Ő meg közben folyamatosan ugráltat. Kapcsoljam be a mesét, aztán túl halk, aztán mégse ezt a mesét, aztán segítsek valamit összeépíteni, aztán kézmosás közben vizes lett a pólója, cseréljem ki, aztán kakaót kér, aztán mutatni akar valamit, aztán szétdobál valamit, amit nem kellene, én rászólok, akkor fél órát megint dühöng és szidalmaz engem, aztán......, végtelen a repertoárja, nincs 3 perc nyugtom sem. Este a férjem hazajön, akkor őt is ugráltatja, neki is kitalál valamit folyamatosan, hogy lovagolni akar rajta, vagy birkózni, vagy bármit. A legaktívabb olyankor, mikor mi az apjával akarunk pár szót beszélgetni, vagy leülünk meginni egy kávét. A fürdés aránylag sima ügy, a lefekvés megint szörnyű. Vacsi és fürdés után mesélek neki, legalább 20 percet, aztán beteszem az ágyába és kicsit énekelünk és beszélgetünk. Aztán kéri, hogy az apja is énekeljen vele. Kap inni, jó éjt puszi, betakarjuk, kis lámpa ég nála, szoba résnyire nyitva, mert különben fél. Most már aludnia kellene, de innen még van másfél óra műsor, hogy zenét szeretne hallgatni, 10 perc után hogy mégse ezt a zenét.....

Sorolhatnám hosszan, bocsi, hogy így is ennyit írtam már:( Elkeserít, hogy nincs egy perc nyugtunk sem. Pedig szívesen veszem, ha körülöttem van, beszélgetek vele, figyelek rá, igyekszem sokat foglalkozni vele, de neki semmi nem elég. Mivel vannak nagyon kedves pillanatai, mikor elmondja, hogy anya, apa, imádlak titeket, meg simogat, meg mosolyog szélesen és kedvesen, így nem tudok rá zsarnokként gondolni. Levesz a lábamról és megteszünk neki mindent. Nem is tudom, hogy ez -e a baj tényleg:( Nálatok ez hogy működik? Mennyi figyelmet kap a gyerkőc? Mivel egyke, így sokszor sajnálom is, hogy unatkozik... Hét végén, ha elvisszük kirándulni és az egész program róla szól, akkor utána órákig szépen, kiegyensúlyozottan eljátszik. Szerintetek mit rontunk el?