Anyuk, akik kisgyerekkel maradtatok egyedül: hogyan alakul a viszony az új párotok és gyermeketek között?
Én 2012 februárban költöztem kisgyerekkel haza szüleimhez. Nemsokra rá megismertem a nagy őt!!!
Vele júniusban összeköltöztünk.Rám is és kislányunkra is nagyon pozitív hatása lett.Azért mondom,hogy kislányunkra,mert elő perctől kezdve egymást annyira szeretik,mint édesapa kislányát és viszont.Mindenbe beengedtem kezdetektől,mert mi a kapcsolatunkat nagyon komolyan gondoltuk,és így nevelésből egyformán vesszük ki részünket.Ha valamiben nem értünk egyet,azt akkor nem gyerek előtt szoktuk megbeszélni(de ez akkor is így lenne és így is lesz ha vér szerint is sajátja lenne).A lány saját apja elviszi kéthetente egy hétvégére,nem szól nevelésbe.Viszont mi a kezdetektől a hármasunkat úgy alakítottuk mint egy igazi család.Így lányom elfogadta apjának és elfogadja ha ő szól rá valamiért,és az a szerencsés helyzet alakult ki hogy egymást segítjük.De mondom mi így fogjuk közös gyerekünket is nevelni.Esetenként ha túl szigorúnak érzem férjemet(mert közben férjem lett)akkor a helyzet után szoktam mondani,hogy ez túlzás volt,és ő viszont,mert velem is előfordul ez.És most várjuk tesót..35 hetes km,4,5 éves kislány anyukája
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!