Mennyire fontos, hogy a gyerekeknek legyen kulon szobajuk?

Felnőttkoromig, amíg el nem költöztem otthonról, egy szobában laktunk az öcsémmel. Gyerekként nagyon-nagyon jó volt, minden este lefekvés után nagyokat beszélgettünk. Később, kamaszként már néha jó lett volna egy saját szoba, de lelki sérült azért nem lett egyikünk sem a helyzettől. Emlékszem, tizenévesen is mennyit hülyültünk ott együtt. Most, felnőtt fejjel is nagyon jó a kapcsolatunk, ez nem a közös szoba miatt van, csak azért írom, mert több helyen olvasom, hogy az így felnőtt tesók később utálni fogják egymást, de ez esetünkben nem igaz.

Az én gyerekeim is egy szobában vannak még, igaz, ők még kicsik. 2,5 szobás a lakásunk, így ha majd szeretnék, szét tudjuk költöztetni őket, de szerintem ez leghamarabb 10 év múlva lesz aktuális. Biztosan jobb egy bizonyos kor után külön, de azért a közös szobába sem kell belepusztulni.

Gyerek koromban közös szoba volt: anyukám,húgom és én.

Nem volt jó,egyáltalán.A szüleim válásakor én albérletbe mentem,húgom anyuval maradt.Engem zavart,hogy nem hívhattam szülinapomra osztálytársakat,mert cikinek számított a közös szoba.Nagyon is.

Szegények voltunk,ez sem volt egy jó pont a suliban.

Engem olyan 9-10 éves koromtól zavart a közös szoba igazán.Addig csak néha.

Nálunk már más a helyzet,védőnő azzal kezdte a családlátogatást,hogy hol lesz a baba szobája.Gyanúsak voltunk neki szerintem,mert külterületen élünk és szerintem azt hitte,hogy egy lepukkant,mindentől messzire lévő,fűtés nélküli "lyuk". Amúgy nem nagyon nézett szét,de szerintem a fürdőszoba meglétén és a buszmegálló közelségén kívül neki ez is fontos volt valamiért...