Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Szerintetek is gáz, ha már...

Szerintetek is gáz, ha már ebben a helyzetben azt mondom, hogy üssön vissza?

Figyelt kérdés
Délutánonként, mikor sétálunk a lányommal, szoktunk találkozni egy másik anyukával és a kislányával. Én lányom 3 éves pont, az övé 2 éves elmúlt pár hónappal. Sajnos a kislány mindig lökdösi, és püföli az én lányom, aki inkább állja, és panaszkodik nekem, de nem üt vissza, egyszerűen nem olyan. Ez így meg lassan fél éve, most untam meg, mert anyuka soha nem szól rá. A minap egy kisfiú a lányom védelmére kelt, és ellökte, hogy ne rugdossa már a lányom, erre anyuka ott termett, hogy hát még is na, mi ez már. A sajátjára viszont nem szól soha, ahogy ma se, így én azt mondtam a lányomnak, hogy üssön vissza, és akkor Zsuszika abba hagyja. Ezen anyukája felháborodott láthatóan, igaz semmit nem mondott. Az én lányom valamiért mikor találkozunk odamegy vidáman és próbál vele játszani, kb 5 percig megy is, de utána indul a szokásos lökdösés. Próbálom már kerülni őket, de anyuka meg aranyos, ezt leszámítva néha jó beszélgetni vele, de azért már nem akarom mindig ennek kitenni a lányom, mert rossza nézni, és hiába szólok én a kislányra, nem érdekli.Tényleg gáz, ha már erre biztatom a lányom, nincs rá " jogom "?
2013. nov. 6. 17:14
 1/4 anonim ***** válasza:
100%
Anyukának megmondanám, hogy ha ő nem neveli, én fogom megvédeni a gyerekem, és szólok rá az övére. Sosem bíztatnám a gyerekem verekedésre, de megvédeném, ha bántja valaki, legyen az 2 éves vagy 20. Nem bántanám az övét, de megfognám a kezét és megmondanám neki nyíltan és egyenesen a szemébe, hogy ezt nem akarom még egyszer meglátni! A határozottság csodákra képes. Anyuci pedig, aki szerint ez normális, csináljon, amit akar. Előre szóltam.
2013. nov. 6. 17:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:
Természetesen már próbáltam a kislányra úgy szólni, hogy anyukának van az igazából célozva, de nem veszi a lapot, mikor egyszer megemlítettem neki, hogy ez így nem jó, akkor 2 hónapig nem jöttek a közelünkbe... Most ezen úgy látszik túl esett, azt hittem a kislány is majd érik, de így hogy nem neveli meg soha, így lehet inkább én kerülöm el őket.
2013. nov. 6. 17:19
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem jól tetted.

Kár, hogy anyukának nincs ennyi esze, nem is értem az ilyeneket, komolyan.

Az ő dolga lenne, hogy megakadályozza.

Nekem leszakadna a képemről a bőr, ha a kisfiam nekiesne egy másik gyereknek, ha ez több alkalommal történne, inkább én magam kerülném a találkozást, de legalább is biztos, hogy minden alkalommal rászólnék, és megfognám a kezét, hogy ne tudja ezt csinálni.

Az, hogy kisebb még nem ok arra, hogy nyugodtan püfölhet.

2013. nov. 6. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Ööö... én nem is értem, hogy hogy fajulhatott idáig a dolog. Ha valaki ilyen a kislányoddal, akkor ne "barátkozz" vele, és nyugodtan meg lehet mondani az anyukának, hogy miért. Ő dolga, hogy megsértődik-e. Én tuti nem hagynám, hogy ez a lökdösődés menjen. Nem biztatnám arra sem, hogy lökdössön vissza.
2013. nov. 6. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!