Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Ovival kapcsolatos kérdés?

Ovival kapcsolatos kérdés?

Figyelt kérdés
kisfiam a héten kezdte a kiscsoportot, hétfőn. Az első két nap jó volt, kedden már egész délelőtt egyedül volt, csak ebéd után mentem érte, és szerdán is. Csütörtökön ott is aludt, mosolyogva várt délután, de mondta az óvónéni, hogy délelőtt elég sokat sírt, azt hajtogatva, hogy anya itt hagyott, anya nem jön értem. Ma éjjel egyfolytában felébredt, sírt, hisztizett. Reggel nem akart oviba menni, és mikor odaértünk, iszonyatos sírásba kezdett, még a folyosó végén is hallottam, ahogy jöttem el. Meddig tart ez az időszak? szörnyű érzés :( és az éjszakai ébredése kapcsolatban lehet az óvodával szerintetek?
2013. szept. 13. 10:14
 1/6 anonim ***** válasza:

Igen, lehet azért kelt fel.


Hogy meddig tart? Én még novemberben is bementem vele egy kicsit reggelente, két hónap után tartottunk ott, hogy sírás nélkül el tudtam jönni.

2013. szept. 13. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:

Gyereke válogatja.

A fiam a bölcsit kezdte nehezebben, úgy kellett magamról lefejtenem és ordított, mint a fába szorult féreg. Egészen addig, míg ki nem értem az udvarra és már nem látott. Ez napra pontosan két hétig tartott.

Az oviba már úgy ment rögtön az első nap, mintha világ életében odajárt volna.

2013. szept. 13. 12:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Sok gyerek van, akinek az elején nagyon tetszik az ovi, és akkor kezd lázadozni, amikor leesik neki, hogy ezentúl minden nap járni kell. Az éjszakai ébredés biztosan összefüggésben van ezzel, ma éjszaka mi sem aludtunk, igaz, az én fiam nem sírt, csak nem engedett el maga mellől, és egész éjjel a hajamat matatta. Ő is ezen a héten kezdte az ovit.

Hogy meddig tart, nem tudom, én is kíváncsi lennék. Minden bizonnyal gyereke válogatja, de engem azzal nyugtatnak, hogy minden egészséges gyerek beszokik az oviba előbb-utóbb.

2013. szept. 13. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:

Minden gyerek más, nem lehet tudni, meddig tart...

Az éjjelifelkelés nálunk totál megvolt, én biztos vagyok benne, hogy nálatok is az ovitól van. Nekem nem nagyon sírt a lányom a bölcsikezdésnél, se az ovinál most, de a bölcsinél kb. 2 hónapig mindig ugyanígy volt, mint nektek, felkelt, és sírt keservesen, nem akart elengedni, anya, anya, ne menj el, anya...borzasztó lelkifurdim volt..reggelre soha semmi baja nem volt.

Most 4 nap volt ugyanilyen, de a héten már simán ment, kívánom, hogy nektek is így legyen...


Beszélj neki róla, hogy mindenkinek dolgozni kell, abból vesszük a túró rudit, ő pedig attól lesz okosabb.

Szánj sok időt a reggeli elindulásos öltözésre, mert a kapkodás is felspannolja őket sztem...

Rajzoltunk együtt neki kis cetlikre virágot, szívecskét, minden nap mást, és mielőtt indultunk reggel még itthon megpuszitam őelőtte, és betettük a gatyazsebébe, vitt magával plüsst is, ezeket szorongatta egész nap, és minden reggel elmondtam, meg este is, hogy egész nap őrá gondolok, szeretem, stb.

Én tudom, hogy nem szabad ilyet, de volt olyan nap, hogy firekt kivettem szabnapot így az elején, elindultunk az oviba, és ha sírt, leültünk a padra, és megbeszéltük, hogy akkor ma nem megyünk, de holnap már muszáj, még akkor is, ha sírnia kell. és képzeld nem sírt..pedig anyukám, és a gondozónők is ki voltak akadva ezen, hogy nem vittem, merthogy így sosem szokja meg..DE!! megszokja, csak kicsit hosszabb idő, én sem bírtam volna, ha ordítva kell otthagyjam..

sajnállak, remélem hamar túllesztek rajta...

Vgay nem lehet még hogy kicsit bent legyél vele?

2013. szept. 13. 22:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
Tényleg gyereke válogatja. Mi tavaly kezdtük. Szeptemberbe végi nagy örömmel ment be, ég köszönni is elfelejtett időnként.Aztán oktoberre szembesült azzal hogy bizony ide minden nap ha akar ha ne jönni kell, és onnantól kezdve minden reggel le kellet rólam hámozni.
2013. szept. 14. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:
Gyerekfüggő, egyik gyerkőcömnek kb fél év volt mire úgy beszokott, hogy már egyáltalán nem sírt, nem ébredt éjszaka stb., míg a másik sosem sírt, azonnal ment minden tökéletesen. Nem egyformák, lehet, hogy pár hét alatt lemegy ez nálatok. Valahol olvastam, hogy átlag 4-6 hét, mire beszoknak.
2013. szept. 14. 11:04
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!