Úgy érzem sokszor mostanában, a 3,5 évesem napja azzal telik, hogy engem bosszant. Tudom, hogy ez biztos nem így van, de akkor is ilyen! Szerintetek mit csinálok rosszul? Nálatok is volt ilyen? Ha igen, hogy kezeltétek?

Már reggel kezdődik. Nyafog a reggeli miatt, hogy ez neki nem jó. Pedig azt kapja, amit előző nap kiválasztott a boltban vagy választhat 2 féléből. Hiszti, dühroham, sírás, hogy ez neki nem jó. Ha nem törődünk vele, egy idő után leül és szépen megreggelizik.

Napközben mintha a falnak beszélnék folyamatosan. Meg sem hallja, vagy nevet és közli, hogy nem. Ha "kényszerítem", hatalmas dühroham, hiszti, sírás a vége.

Példa: strandon vagyunk, ő persze nem abba a medencébe menne, amiben a többiek vannak. Megbeszélem vele, hogy egy időre odamegyek vele, aztán később csatlakozunk a többiekhez. Mikor már úgy gondolom, kijátszotta ott magát, mondom neki, hogy kicsit még játsszon, aztán megyünk át a többiekhez. Erre közli velem, hogy nem, buta anya! Akkor megfogom, és átviszem a többiekhez, közben mondom, hogy csúnyán beszélt velem, ez nem szép dolog stb. Aztán a másik medencében olyan visítást rendezett, mindenki minket nézett, egyenesen dührohamot kapott. Ki kellett vinni a vízből, pedig imádja a vizet. Ott ültem vele vagy fél órát a parton, ő meg csak sírt, nem akarta abba hagyni. Aztán a nap többi részében már aranyos és közreműködő volt. A bölcsiben sosem panaszkodnak rá, illemtudónak és kedvesnek, de vagánynak tartják, akit azért elnyomni sem lehet. Ha a nagyszülőknél van, ott is azt mondják, szinte rá sem kell szólni, szót fogad. Velünk ilyen csak, az apját is néha direkt rugdossa, ha rászólunk, nevet. Ha ezután a szobájába küldjük, az nem is érdekli, bemegy, és szépen leül játszani. Néha meghúzom kicsit a fülét, mikor már nincs más eszközöm, akkor meg kiabál velem, hogy ez nem volt szép dolog. És ugyanúgy folytatja, amit nem szabadna. Az utcán nem tudok megállni beszélgetni senkivel, mert ő elmegy tőlem. Hiába szólok utána, nem jön vissza. Aztán meg szaladhatok, hogy utolérjem. Ha fogom a kezét és nem engedem, akkor üvöltés megint. Tudom, hogy mi rontottuk el, nem tisztel minket egy kicsit sem, de hogy tudnám ezt helyre hozni szerintetek? Adjatok tanácsot, mert már nagyon el vagyunk keseredve a férjemmel:( Így nem is merjük sehová sem vinni lassan! Pedig okos kisfiú, nagyon kedves, és nagyon szépen tud viselkedni, a bölcsiben ő a kedvenc és a családban is ő a kedvenc unoka, de velünk kezelhetetlen néhány hete, egyre inkább...