Mi arról a véleményetek, ami egy kétgyerekes apuka mondott nekem? : őszerinte a gyerekemet csak 3 éves koráig nevelhetem, mert ha bekerül óvodába, onnantól kezdve a társaság neveli és minden próbálkozásom csődöt fog mondani.
Nagyon elkeseredtem ettől. Minden eddigi nevelési alapelvem semmivé válik majd? Hiába próbálok belőle jó embert nevelni, a társaság "elviszi"....?
2 és fél éves a kislányom....
Hát azért nem egészen, te fogod utána is nevelni, de az tény, hogy sok mindent tanulnak el a társaiktól, sok olyat is ami nem helyes.
Pl nekem pár hét ovi után olyan csúnya szavakat használt a gyerek, és persze próbálom lenevelni róla, több kevesebb sikerrel. (ez most egy példa a sok közül)
Nevelheted bárhogy a gyerekedet, úgyis a legjobban a genetika határozza meg, hogy milyen ember válik belőle.
Amúgy egy gyereket nem nevelni kell, hanem jó példát mutatni neki, s szeretni!!!
4 gyerekes, pedagógus
Egy kicsit egyet értek az apukával. Remélem én is, hogy nem teljes egészében semmisül meg, amit addig tanítottam, de nagyon változnak mindig.
Én 2 hónapja dolgozok, kislányom most lesz 28 hónapos. Eddig anyukámmal volt, mert nem vették fel a bölcsibe, aztán a múlt héttől bölcsis lett. Nagyon megváltozott ezalatt a 2 hónap alatt sajnos nem a javára :( Addig szépen eljátszott egyedül, mert erre tanítottam, neveltem. Viszont anyukám minden nyekkenésre ugrik, egyetlen unoka, így könnyen megszokta ezt itthon is. De mivel mi nem ugrunk neki egyből, így sokkal többet nyavalyog, hisztizik, kényeskedik. Ma pl motorral indultam el vele egy távolabbi boltba, amit eddig simán megtehettem vele, amíg csak velem volt, de ma azt mondtam h soha többet. Eddig simán megtette a távot, de most elvárta volna tőlem, hogy a bevásárolt cucc mellett cipeljem a motorját, mert ő nem akar ráülni. Mondtam h nem cipelem, ő akart azzal jönni, így sírva-motorozva jöttünk haza.
Nap mint nap meglepődök valamin, ahogy viselkedik, reagál dolgokra, mert eddig nem ilyen volt.
Részben egyetértek én is az apukával, és a saját példámat mesélem el, nekem 2 éves a kisfiam, nem jár még közösségbe, de vannak barátai akikkel össze össze járunk. Közöttük van egy borzasztóan rossz kisfiú. Amikor a fiam többször találkozik vele egy héten a gyerekem kifordul önmagából, és elkezdi lemásolni a rossz fiú magatartását, azokat a dolgokat amiket a másik csinál. Mivel a kisfiú egyáltalán nem fogad szót az anyjának, ha motoroznak és kiabál az anyja, hogy álljon meg nem áll meg, vagy ne dobálja a köveket, ő dobálja, vagy ne bántsa a kutyákat ő tovább csinálja. És a fiam ugyanezt csinálja, egyszerűen nem fogad szót.
Mikor direkt kerülöm a kisfiút, hisz én úgy veszem észre, hogy nem építően hat rá a társasága, akkor a fiam "visszavedlik" normális gyerekké. Szót fogad, nem rosszalkodik. Azaz nem dobálja az autókat kővel, nem veri meg a kutyákat stb.
Ilyenkor elgondolkodom, hogy vajon ha oviba fog kerülni, és ott is lesz -mert biztos lesz-- rosszabb gyerek...akkor mi vár rám.
szerintem a kétgyerekes apuka egyszerűen csődöt mondott, amint a gyerekek bekerültek az oviba... valószínűleg hisztisebbek lettek, ellátták a többiektől a rossz, neveletlen viselkedést, apuka meg nem volt elég jó szülő ahhoz, hogy rendesen nevelje őket.
ne aggódj.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!