Hogyan kezeljem a 2 éves kisfiam hisztis kirohanásait?
Kisfiam 2 éves.Kb. fél éve már próbálkozik feszegetni a határait,de ami úgy 1 hete elkezdődött nála az semmihez sem fogható!:-)
Napjában többször is rátör a hisztiroham,ha nem kap meg valamit azért,ha megkapja akkor azért.Már sétálni vagy vásárolni sem tudok vele elmenni anélkül hogy showműsort ne csinálna valahol.Torka szakadtából üvölt,toporzékol,földön csúszik kínjában sőt még olyan ijesztő hörgő hangokat is produkál néha.:-)
Az alvása is felborult,minden este sírva viszem be és az altatás kb fél órával tovább tart,5-6szor biztos feláll az ágyban.
Mit csináljak?
Köszi a válaszokat!
Acélidegekkel kezeld, ennél jobbat nem tudsz tenni:))Az vigasztaljon, hogy ezen a korszakon minden egészséges kisgyereknek át kell esnie, mint a fogzáson, vagy az első lépéseken, és bár nehéz elhinni, de vége lesz majd.
Akármilyen látványos örjöngéseket is produkál a gyerkőc, legalább annyit próbálj szem előtt tartani, hogy amit eddig nem engedtél, vagy ezután sem szeretnél, azt akkor se engedd meg, ha fejen állva pörög. Ezekről ugyanis később, csak újabb hisztik árán fogod tudni leszoktatni.
Az "elterelés" helyszín függő is. A házon kívüli programokat próbáld úgy időzíteni, hogy ne legyen fáradt, éhes, szomjas. Próbálj meg apró feladatokat adni neki, amit előre megbeszéltek, és figyelnie kell rá, hogy ügyesen végrehajtsa. (parkolójegy kivétele, boltban apróbb dolgok összeszedése, zacskóba pakolása, pénztárszalagra felrakás) Otthon is megpróbálhatod bevonni a "felnőtt" munkába; mosógép elindítása, teregetés, kisebb száraz ruha leszedése... Ez persze néha majdnem fárasztóbb, mint a hiszti elviselése. De a dackorszak egyik kiváltó oka épp az, hogy a gyerek nem csak a tűrőképességedet próbálgatja, hanem a saját önállóságát is. Ha elébe mész azzal, hogy nem korlátozod, hanem te bízol rá felnőtt feladatokat, sokat lehet tompítani a konfliktusokon, és a folyamatos dícséret, bíztatás neki is jól esik.
Az altatás nehezebb ügy, mert a fáradtság csak rátesz egy lapáttal az ellenállásra. Próbálj meg valami olyan kis "szertartást" bevezetni, ami szépen viszi őt afelé, hogy lassan ágyban a helye. Lefektetheti a kedvenc játékait, lekapcsolhatja a lámpát, és fel az éjszakai fényt, lehet egy halk altató zenés cd, egy kis beszélgetés, mese, stb... Elmondhatod, hogy ha kimész tőle, mit fogsz csinálni, hogy ti is aludni készültök. Szóval ne azt érezze, hogy te most "beviszed" őt aludni, hanem azt, hogy ő magától készül lefeküdni, és ehhez előkészülhet. Nem állítom, hogy minden elsőre beválik, mert minden gyereknél más, és más módszer segít a nagy dührohamok leszerelésében.De általában azok a lehetőségek a jók, amikor a gyerek tudja, hogy van lehetősége valamiben együttműködni a felnőttekkel, és nem csak tiltanak, vagy engednek neki valamit.
Nálunk sétálásnál az vált be, hogy ő cipeli a táskát (kis zacskó mondjuk 2 zsemlével), vagy kap egy kekszet a kezébe,vagy elteheti a pénztárcát a táskába ha már fizettünk.
A többi hisztit sztem próbáld meg kibírni, lehetőleg fapofával, hogy ne lássa rajtad, hogy mennyire kiborít. De mellette legyél következetes. Magyarázd meg neki, hogy ha nem hagyja abba, elveszed pl a kedvenc játékát, vagy amivel épp rosszalkodik, kérdezd meg, hogy szeretné-e ezt. Vagy beállítod sarokba. Én sokszor csinálom azt is, hogy hagyom hisztizni, pl nyugodtan hanyattfeküdhet a parkban, ha akar hisztizni. A lényeg, hogy látja, h nem éri el vele, amit akar. Játszótéren pl rendszeres az a mondat is, hogy "vagy befejezed Kicsim, vagy hazamegyünk" pl ha a homokot szórja.
Az altatás nálunk úgy működik nagyon régóta, hogy akkor viszem, mikor már nagyon álmos, kap tápszert cumisüvegben, bevisszük az alvósállatkáját, megissza a cuccot, rácsukom az ajtót. Kb 10 percig még matat, néha 1-2 perc hiszti, aztán kidől. Megvan az alvási rituálé. Vmi ilyesmi kéne nálatok is, hogy beviszed, megsimogatod, megmondod hogy kimész, neki meg aludnia kell.
Szerintem..mindenki jokat irt...az tapasztalatomat leirnam...harom gyermekem van...igaz ..tudni kell a gyereknek ki a fonok...turelemmel lehet csak celt elerni ...nem szabad...hogy lassa kiborulunk...megtanultam...amikor a nagy hiszti volt akkor voltam a legnyugodtabb...kicsit hagyom..tulzasba viszi elveszem a jatekot...beultetem egy sarokba a mindegy ugyan -oda ha rossz...harom perc...ha nagyob5 perc...megmagyarazom mert kell itt ulnie...es ott hagyom...az elejen lehet eljon 15 szor is a sarokbol...es figyeli a reakciodat...nyugodtan vissza-vezetem es a masodik alkalomnal meg elmondom ...hogy 3 percig itt kell ulnod....utana mar semmit ha eljon neman visszavezetem annyiszor ahanyszor kell es a perc ujbol kezdodik.. ..2-3 alkalom utan...rajonnek ...megtanuljak ...ott kell maradnak...
lejar az ido legugulok hozza es megkerdem tudod mert kaptad a buntetest...tudjak elmondja es bocsanatot vagy megigertetem vele tobbett nem csinal...ilet...atoleljuk egymast puszi...
alvas is hasonlokeppen lefektetem vissza ketszer ...mondom aludni kell...utana mar nem szolok csak visszafektetem...en ott maradta a szobaba az elejen leultem feloldalt nem kozvetlen melle de nincs tarsalgas felhomaly napkozbe is...es elobb utobb mukodik...a legjobb ebed utan es ne legyen tul faradt mert akkor nehezebben alszik 5-6 oras fontleves utan 2-3 eve elfarad...es ha megszokja 4- 5 eves korban is tud du-tan aludni...nagyon jot tesz a fejlodesuknek...eszre kell venni mikor faradt az elso jeleket...: dorzsoli a szemet ...kozombosven nez unatkozik elveszti az erdeklodeset a jatekok irant.. hisztizik sir....legjob gyorsan letenni.. 1-2 ora kozott... ja meg csak annyit tapasztalatom a hosszu mesek nem igazan jok alvas elott...koszi es kitartas....nyugi..mert minden korszak uj dolgokat hvoz....Marcsi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!