Kétgyermekes anyuk, van arra esély, hogy kisbaba mellett a nagyobbal is ugyanannyi időt, tartalmas időt tudok együtt tölteni, mint a kistestvér előtt?

Mindenképpen kevesebb idő jut a nagy tesóra,sokkal kevesebb...és ez nehéz neki is,anyukának is.

De megszokja!!És hosszú távon sokkal jobb lesz neki, hogy osztott figyelmet kap,minthogy mindig csak ő van a középpontban!!Minden szempontból előny egy tesó,főleg ha a szülő is így éli meg!

Nálunk 2 év van a fiúk között és a kicsi,aki fél éves,már most úgy néz a bátyjára,mintha ő lenne a minden:)

Nagyfiamnak igen,nehéz volt az elején de már megszokta az új felállást és nagyon szereti az öccsét.És azért így is tudunk kettesben időt tölteni.Pl délelőtt mikor sétálunk a kicsi alszik a kocsiban mi meg focizunk,bogarászunk,hintázunk,homokozunk:)

Én csak bátorítani tudlak:))Jó dolog,ha van tesó:))

Nincs - szerintem! DE: csatlakozom az elsőhöz, megéri. Eleinte kicsit fura, kicsit nehéz. Aztán nekem mindig lelkifurdallásom van, hogy milyen sokat foglalkoztam a naggyal, a kicsivel meg alig. De a kicsi végülis ehhez szokott hozzá, a nagy meg megszokta. Mostanra pedig rengeteget játszanak együtt. Szóval lehet, hogy nem én ülök le velük játszani, de egymással szépen eltöltik sokszor az időt. A nagyobbik 4 lesz, a kicsi most lesz 2 éves.

Az első fél év húzós, de utána rendeződik a dolog. UGyanannyi időd a nagyra nyilván nem lesz, hiszen lesz egy kicsi is mellé ugyanannyi időre!

Viszont arra előre készülj fel, hogy a kicsit már másképp fogod nevelni és elejétől fogva kevesebb időd lesz rá. Ez van.

Az első hónapokban egyáltalán nem probléma a nagyobbal eleget foglalkozni, hiszen a kicsi sokat alszik, na meg ha ölben van is, vagy szopizik, közben nyugodtan lehet a naggyal mindenfélét csinálni. Én simán legóztam fél kézzel szoptatás közben, vagy meséltünk, beszélgettünk, énekeltünk, stb. Hordozókendő remek találmány, a kicsi jól elvan benne, hiszen neki az a legfontosabb, hogy anya testközelségét érezze, ez így megvan, a kezed viszont szabad, nem gátol a babó semmiben.

Akkor kezd kicsit kevesebb idő lenni a nagyra, amikor a pici is már mobil, kúszik, mászik, játszik, de addigra már szépen összeszoknak és nincs belőle semmi gond.

Nekem három gyerkőcöm van, nem egészen két év korkülönbségekkel, jól össze tudtuk hangolni a dolgokat.

Ha a nagyobbod úgyis oviba jár, akkor a délelőttöd elég arra bőven, hogy a házimunka is kész legyen, meg a picivel is lehess egyedül, kettesben, aztán a kicsi alvásideje alatt meg csak a nagyobbal foglalkozhatsz.

Ne feledd, hogy egyre önállóbb lesz a nagyobb (a ti esetetekben főleg, hiszen mint írod, már lassan ötéves), saját programjai lesznek, egymagában is szívesen eljátszik, nem kell mindig vele lenned, nem is igényli. Így nem hiszem, hogy probléma lenne. :-)

Átmeneti "visszafejlődés" szinte minden gyereknél várható, de nem mindenben fog visszafejlődni, hanem egy-két babás dolgot fog csak fölvenni, de azt is csak egy rövid időre. Elképzelhető, hogy ha eddig elaludt egyedül, akkor kéri az altatást, vagy szeretné, ha őt is megetetnéd, akár be is pisilhet, ilyesmi, de ezek gyorsan múló dolgok, nem szabad őket nagyon komolyan venni, ha rutinosan átsiklasz fölöttük, akkor hamar elfelejthetitek. Meg érdemes előre tudatosítani a nagyobban, hogy micsoda nagy öröm neked, hogy ő már ilyen nagy és okos és ügyes, dicsérni mindenért, akkor sokkal könnyebben megy majd.

Én a terhesség vége felé még az ultrahangra is elvittem a nagylányomat (akkor még nem volt két éves), a dokim nagyon partner volt, megkérdezte a leányzót, hogy megengedné-e, hogy megnézze a kisbabát. A lányom beleegyezett, a doki odaengedte a képernyőhöz, hadd lássa ő is, soha nem felejtem el, ahogy a lányom felkiáltott: nahát, anya, az ott az én Öcsikém! :-) Így már a kicsi születése előtt megfoghatóvá vált számára a dolog, megértette, hogy ott a baba anya pocakjában és nagyon várta, mikor fog kibújni. :-) Az első találkozásuk - születése után néhány perccel - életre szóló élmény mindannyiunknak. Olyan természetességgel símogatta, puszilgatta meg vörös arcú, magzatmázas öccsét, hogy az leírhatatlan. :-) Ott bőgtünk rakáson, csodálatos pillanat volt! :-)

Persze hogy menni fog. Hol jobban, hol rosszabbul, de emberek vagyunk és nincs köztünk tökéletes. :-)

Testvérrel felnőni pedig összehasonlíthatatlanul jobb, mint nélküle. Felnőttként a legnagyobb támasza, bizalmasa lehet a testvére - nekem is az az enyém. Bármi van, mindig tud kihez fordulni az, akinek van testvére. Különleges egy emberi kapcsolat ez, csodálatos, add meg ezt a kisfiadnak! :-)