Másnak is csinál ilyet a gyereke?
Lányom 17 hós. Elég hülye alvási szokásai vannak amitől az örületbe kerget. Ha megyek vele babakocsival és a körübelüli alvási idejébe érünk haza, 5 percel elöbb bedobja a szunyát. Minek következtében a babakocsiba alszik tovább, vagy kiveszem és beviszem. Az eredmény akár hogy hagyom rövid alvás, amivel el is pazarlódik a szabadidőm, másrész meg délutáni nyűglődését halgathatom mert korán akar ágyba menni. De ha a6-7 közt fektetem már lőtek a nugodt éjjeli alvásnak. Ezért nem engedem elöbb aludni.
Van valami trükk, hogy ébrentartható legyen egy gyerek? Már próbáltam rázogatni úgy hogy ne aludjon el, dumáltam hozzá, de mindig ugyan azon a ponton elalszik.
Az alkalmazkodásról meg annyit, hogy a kicsi tud jobban alkalmazkodni és a nagy már nehezebben. A kicsi beletanul, a nagynak meg kényelmetlen. Ebből addódik a testvérféltékenység is mert, sok anyuka ezt nem érti meg.
Ezen kívűl érdekes dolog hogy mi tanítjuk valamire a gyerekünket, lesz egy kiforrot életvitele és utána nagyszülőként meg a fejéhez vágod, hogy add fel mert gyereked születet. Na nem kérem középutat kell keresni. Mi is alkalmazkodunk, de elvárjuk az alkalmazkodást is a másiktól. Ez kor független.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!