Mit kellett volna tennem az adott helyzetben? A kiscsoportos fiam sírt, amikor érte mentem, mert az óvónéni nem adott neki pogácsát.
A fiam egy csendes, bújós, kiscsoportos kisfiú. Délután nem a saját óvónénijük van velük, mert összevonják a csoportokat a takarítás és egyebek miatt, így mindig másik csoport óvónénije vigyáz rájuk 16 óra után a szülők érkezéséig.
Amikor megérkeztem kb. 16.10 perckor a fiam az óvónéni lábánál feküdt, arcát a padlóba fúrva és sírt. Nem ordított, nem balhézott, csak halkan csendben sírt.
A másik óvónéni, aki szintén abban a csoportban volt, kijött hozzám és azt mondta, hogy a fiam "beverte a hisztit", mert a másik óvónéni nem adott neki pogácsát. Az indok: a fiam már uzsonnázott.
Miközben pityergett, öltöztetés közben próbáltam neki elmagyarázni, hogy az az óvónéni pogácsája volt és ő is nagyon éhes. Erre a kicsi azt válaszolta, hogy de egy másik kisfiúnak adott.
Ekkor esett rosszul igazán nekem is a dolog. Miért visz be a csoportba ételt? Miért a gyerekek asztalánál ülve eszik úgy, hogy ezt ők is lássák? Egy 3 éves még mindent megszeretne kóstolni, amit a többiek esznek.
Nagyon kellemetlenül éreztem és érzem magam most is. A gyereknek valószínűleg már eszében sincs, de én nehezen fogom elfelejteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!