Mit kellett volna tennem az adott helyzetben? A kiscsoportos fiam sírt, amikor érte mentem, mert az óvónéni nem adott neki pogácsát.
A fiam egy csendes, bújós, kiscsoportos kisfiú. Délután nem a saját óvónénijük van velük, mert összevonják a csoportokat a takarítás és egyebek miatt, így mindig másik csoport óvónénije vigyáz rájuk 16 óra után a szülők érkezéséig.
Amikor megérkeztem kb. 16.10 perckor a fiam az óvónéni lábánál feküdt, arcát a padlóba fúrva és sírt. Nem ordított, nem balhézott, csak halkan csendben sírt.
A másik óvónéni, aki szintén abban a csoportban volt, kijött hozzám és azt mondta, hogy a fiam "beverte a hisztit", mert a másik óvónéni nem adott neki pogácsát. Az indok: a fiam már uzsonnázott.
Miközben pityergett, öltöztetés közben próbáltam neki elmagyarázni, hogy az az óvónéni pogácsája volt és ő is nagyon éhes. Erre a kicsi azt válaszolta, hogy de egy másik kisfiúnak adott.
Ekkor esett rosszul igazán nekem is a dolog. Miért visz be a csoportba ételt? Miért a gyerekek asztalánál ülve eszik úgy, hogy ezt ők is lássák? Egy 3 éves még mindent megszeretne kóstolni, amit a többiek esznek.
Nagyon kellemetlenül éreztem és érzem magam most is. A gyereknek valószínűleg már eszében sincs, de én nehezen fogom elfelejteni.
Megtanítanám neki, hogy nem fog belehalni, ha egyszer nem kapja meg, amit akar.
A másét miért is kellene odaadni??
Hát nem volt túl szép dolog, de látod hogy a gyerek nem foglalkozik már vele. Próbáld meg te is túltenni magad ezen, ez azért nem egy tragédia. Muszáj megtanulnia hogy nem mindent kaphat meg.
A másik kisfiú meg lehet hogy nem uzsonnázott, azért adott inkább neki az óvónéni.
Nekem sem az a leg durvább ebben a történetben, hogy nem kapott pogácsát, hát sajnos vannak ilyen óvónők..., de hogy hagyják a padlón fekve sírni?! Én ezen jobban ki lettem volna akadva. :(
Fura dolog, hogy az óvónő egyiknek ad, a másiknak nem, be sem szabadott volna vinni közéjük a pogit.
Mostmár mindegy, a kicsid túl tette rajta magát, te sem tehetsz nagyon semmit.
Mar nem azért, de amikor az en gyerekem óvodás volt, az o csoportjában volt egy hisztis kisfiú. Ha rá tört a hiszti, semmivel nem lehetett le nyugtatni. Nemegyszer tanúja voltam, hogy neki állt orjongeni, hasra vágta magat a csoport közepén. Az ovono próbálta nyugtatgatni, felvenni, a gyerek meg bele rúgott. Igy aztán ott hagyta a földön fetrengeni. En is ott hagytam volna, meg akkor is, ha a saját gyerekem. Majd lenyugszik. Pláne, hogy nem egetrengeto, életveszélyes probléma volt. Nem kell mindig az ovonot szidni.
Mellesleg abban se vagyok biztos, hogy a masik gyerek valóban kapott pogácsát.....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!