Miért nem barátkozhatnak a gyerekek?
A kisfiam 20 hónapos és igazi kis szeretetgombóc. Sok helyen voltam már vele, ahol vele nagyjából egy idős gyerkőcökkel találkozhat. Ö mindig barátkozva megy oda a többiekhez, hejtézi, ölelgeti őket. Viszont a gyerekek menekülnek előle, vagy ha a gyerek még barátkozna is, akkor anyuka rángatja el őket, mintha a fiam leprás lenne. Nem beteg, ( ez látszik rajta) igényesen öltöztetem, korához képest illemtudó, de ha barátkozni próbál mindig elutasítást kap. Néha már a szívem szakad meg érte. Tegnap is már egy nagy fát ölelgetett, mert az nem szaladt el előle.
Ez valami új divat, hogy nem engedjük közel egymáshoz a gyerekeket, vagy valami városi "betegség"?
Falun teljesen más volt... félek így nehezen fog barátkozni, vagy az állandó visszautasítástól bezárkózik.
Az én lányom is ilyen ölelgetős típus. Nagyon aranyos, hogy ilyen kedves és ezt így önmagában szeretem is, de azért legtöbbször nem örülök, hogy mindenféle gyerkőcöt meg akar ölelgetni meg hejtézni, főleg ha láthatóan piszkos a másik fél.
Ráadásul a gyerekek többsége nem szereti, ha "rámásznak". Fordított helyzetben a lányom se szereti, ha ölelgetik.
Nekem is megszakadt érte sokszor a szívem, de hidd el kinövi. És sajnos igen, városon kell legyen benne egy kis bizalmatlanság..
Az én fiam sem szereti ha ölelgetik:-) És nem én mondtam neki, hogy szaladjon, vagy húzódjon el az ölelés elől. El kellene fogadni, hogy ezek gyerekek. Nem azért nem engedi, hogy megölelje a barátnője, mert bunkó, keserű, rosszinulatú gyerek, sőt nem is azért, mert én nem szeretgetem őt elégszer (annyiszor ahányszor más azt gondolja, hogy kellene szeretgetnem), vagy hogy én vagyok a bunkóparaszt, mert mikor elindulunk itthonról elmondom neki, hogy azonnal fusson el ha valaki szeretni meri.
Ők gyerekek, nem szocializálódtak még...ami nem is baj. Ha a gyerek visszahúzódóbb mint a Tied kérdező, az bizony el fog menni a gyereked elől, ha nyitott akkor hagyni fogja, hogy megölelje egy DARABIG, mert ugye ők is éreznek, ha már elege van akkor miért kellene hagynia magát?
Minden éremnek két oldala van.
Néha elfejtjük megnézni a másik oldalt, csak ítélkezünk, és bunkózunk:-/
Nem értem miért természetes számodra kérdező,hogy a gyereked vadidegen gyerekeket ölelget és miért értetlenkedsz ha ezt más anyuka nem szeretnél? Te mit szólnál ha az utcán vadidegen emberek oda mennének hozzád és megölelgetnének és puszilgatnának?
Én sem szeretem az ilyen gyerekeket,mert úgy érzem,hogy az intim szférámba tolakodik be.És a gyerekeim sem szeretik az ilyen gyerekeket,még játszani sem hajlandóak vele,mert túl tolakodónak érzik ezt a viselkedési formát.
Talán neked kellene megtanítani a picidnek,hogy nem mindenki szereti ha idegenek ölelgetik és attól még lehet barátkozni,játszani.
TKI!
Ha nem beszél, hogyan nyilvánítsa ki barátkozási szándékát?
Én értem a problémádat, de én sem szeretem, ha idegen gyerek ölelgeti, sőőőt puszilgatja is az én gyerekeimet. Igen, én is elhúzom a saját gyerekemet, ha tetszik, ha nem ez az anyukának.
Vannak ilyen ölelgetős-típusú gyerekek, de ez elég ijesztő lehet más gyerek számára, aki viszont megfigyelő-típusú gyerek. Nem mindenki szereti, ha taperolják,ölelgetik.
Ha szerencséje van a gyerekednek, akkor a célpontja szereti, ha ölelgetik és az anyja is megengedi. Ha nincs szerencséje, akkor így járt, akkor jössz te és magyarázhatsz neki, hogy ezt nem mindenki szereti, blabla.
Neked kell neki segíteni ebben, egyrészt tanulja meg, hogy nem ölelgetünk idegent, másrészt ha csalódik, akkor segítsd át ebben. Ha segítesz neki, akkor nem fog bezárkózni, akkor barátkozós marad.
Még két éves sincs a gyermeked a hasonló korú picik nem tudnak mit kezdeni a közeledésével, a nagyobbakat meg szimplán zavarhatja hogy még kicsi és ezzel az anyukák tisztában vannak.
Az én kisfiam is ilyen "intenzív" gyermek. Mindenkihez odamegy, köszön, ölelget, puszil, simogat. Az ölelgetést viszont én is utálom mert mindig feldőlnek és máris sírás a vége. A másik, hogy egy félősebb gyermeknek nem lesz pozitív élmény, ha még fel is dönti a másik. Egyre többet jártok majd játszótérre és meg fogjátok tanulni melyik gyermekkel és anyukával meddig lehet elmenni. Rugalmasnak kell lenni. Ha látod hogy a gyermeked sok akkor inkább a két gyermeket egyszerre kell elfoglalni valami játékkal, és nem azt nézni hogy "másznak egymásra".
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!