Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Haverommal elvállaltunk 4...

Haverommal elvállaltunk 4 gyereket 2 napra. SEGÍTSÉG! Többi lent. (? )

Figyelt kérdés

Haverom munkatársa a haveromra bízta 4 gyerekét tegnap. Haverom megkért, hogy segítsek neki vigyázni rájuk, három nagy vagy közéső csoportos lány és egy elsős fiúra. Elmentünk a lányokért az oviba aztán felvittük őket a lakásba. Az első órában le tudtuk őket kötni tévézéssel meg X-boxal, de utána megunták/elkeztek veszekedni a TV műsoron és minket keztek el szekálni, rugdosni....

Ezzel még nem is lett volna baj, de amit este műveltek lefekvéskor az hihetetlen.

Vajas szalámis kenyeret csináltunk azt egymás arcába kenték asztán bunyoztak.

A fiú miközben a lányok bunyoztak a nyakamba ugrott és elkezdett rángatni.

EZEKET MIVEL LEHET LEKÖTNI? Próbáltuk szépen megkérni őket hogy játszanak szépen csendesen

Aztán a szoba négy sarkába állítottuk őket, onnan kiszökdöstek és röhögtek

Amikor a szülőket hívtuk már végső elkeseredésünkben akkor bezzeg bekussoltak


Haverom még jövő hét csütörtökön is elválallt egy délutánt délután 16-22ig. Van valami ötletetek, hogy mivel kössük le őket és hogyan fognak nekünk szófogadni?


(Szerintem kihasználják a gyerekek azt, hogy túl jok vagyunk hozzájuk és tudják hogy ugyse ütnénk meg őket)


Haverom 17 , én 18 éves srác


KÖSZÖNÖM ELŐRE IS A VÁLASZT (kivétel ha marhaság)

Zóld mancsot nyomom is csak adjatok tanácsot



2013. ápr. 19. 20:23
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Pl. foglalkozzatok velük. Társasjáték, bármilyen KÖZÖS tevékenység. Ekkora gyerekek sok mindent tudnak, de CSENDBEN játszani egészen biztosan nem, főleg ha együtt vannak (egyedül még csak-csak). Határozzátok meg a szabályokat, mit lehet és mit nem, és hogy ha ezeket nem tartják be, akkor azért milyen büntetést fognak kapni.
2013. ápr. 19. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
74%
először is nem ezeket, hanem őket... gyönyörű idő van, mehettek parkba, játszótérre, fagyizni ( ha a szülők beleegyeznek). Origami, labdajátékok. Megütni egy gyereket, aki rátok van bízva??? Ezt még feltételes módban se írd..csendben játszani? :-D felejtsétek el :-D az étkezéseket viszont tartassátok be velük, egy egy kecsap pöttyöt nyomhattok a szalámira szemeknek pl :-) az én gyerekeim így szeretik :-) utána lehet még játszani, de egyék meg először a vacsorát. És legközelebb ha ennyire féltek, ne vállaljátok el őket, mert ez senkinek sem jó.. jó szórakozást :-)
2013. ápr. 19. 20:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Aranyosak vagytok :-) A legfontosabb a következetesség..beszéljétek meg haveroddal mit engedtek és mit nem, és ehhez tartsátok is magatokat. Ne féljetek erélyesebben rájuk szólni ha kell, ha nem fogadnak szót meg válasszátok szét őket...
2013. ápr. 19. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:

nem jó a tv, attól csak felpörögnek. x-box szintén nem jó, mert 4en nem tudnak játszani!

az meg aztán végképp nem működik, hogy "játszatok csendben" :D még gyakorlott szülőknek se nagyon sikerül ez a része :D

ovi után menjetek játszótérre. de olyat keressetek ami körbe van kerítve, így nem tudnak ellógni ;)

ott majd kitombolják magukat és lefáradnak!

aztán ha hazaértek, lehetne az, hogy egyikőtök egyesével megfürdeti őket, a másikótok meg mondjuk leül legózni velük :) azt biztos t is szerettek, lényeg, hogy ti is vegyetek részt benne, lássák, hogy jól érzitek velük magatokat!

de ha rosszalkodnak akkor tessék erélyesen rájuk szólni, tudják hol a határ, meddig mehetnek el :)

jaa és fagyival mindig lekenyerezhetőek a gyerekek, ha nem akarnak hazamenni vagy nem akarnak fürödni, vacsizni, akkor ígérjetek be nekik fagyit! csak persze kapják is meg ha jól viselkednek! :)

2013. ápr. 19. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Meg kéne őket kérdezni, mit szeretnek csinálni, játszani. Lányok általában szeretnek rajzolni, alkotni valamit (erre fel kell készülni, eszközöket beszerezni). Nem baj, ha nem ugyanazt játszik mindenki, ne erőltessétek. Ekkora gyerekek már általában szeretnek társasjátékozni, esetleg megtaníthatjátok őket valamilyen egyszerű kártyajátékra, amit hatan is lehet játszani. Az othoni napirendet próbáljátok ti is betartani. A szabályokat előre közöljétek velük, és azt is, mi a büntetés vagy inkább a jó viselkedésért a jutalom. Én nem tömném őket édességgel, mert felpörögnek tőle, főleg este. Délután sok mozgás, séta, este nyugisabb elfoglaltság célszerű. A bünti lehet valami vicces dolog, feladat, ami a többieket szórakoztatja, pl. aki rosszat csinál, annak fel kell vennie 10 percre valamilyen nevetséges ruhadarabot, vagy rajzoltok neki lemosható festékkel bajuszt :) A jutalom inkább valami jelképes dolog legyen, pl. gyűjteni lehet a pontokat az elvégzett dolgokért és a nap végén a legtöbb pontot elérő kap egy kis apróságot (pl. egy pici labda v. legófigura stb.)
2013. ápr. 20. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim válasza:

Én az unokatesóimat remekül le tudom kötni internetes játékokkal. Tök jól elvan amíg felöltözteti ezeket a babákat neten. A fagyizás, játszótér tényleg jó ötlet.

A kisgyerekek szeretik a szerepjátékos dolgokat, pl. barbizás, legózás stb.

Vagy tanítsd meg gyufából vagy kártyából várat építeni. Nem sok ideig, de ez is leköti.

Az ovis kislányok szeretnek rajzolni, színzeni stb.

Vigyétek el őket egy hosszú sétára, mire hazaértek úgy fognak aludni, mint a bunda.

2013. ápr. 21. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:

Az én kedvencemet ajánlom. Nagyon sok gyerekre vigyáztam így, és egy rossz szót sem szólt vissza nekem.


Na én már nagyon régóta imádom a katonákat, fegyvereket szét-össze rakni, meg egyebek...


Amikor hozzám kerülnek a gyerekek, ( legyen az unokaöcs, aki olyan rossz, hogy rémálomba kergeti az anyját 3. osztályosan ), akkor a " katonai " módszert alkalmazom. Azaz megmutatom nekik, hogy hogy kell tisztelegni, meg egyebek, és ettől a kis időtől a figyelmük csak rám szál, mikor magyarázom nekik, és amikor kezdenek rosszalkodni, akkor találd ki, hogy mit csinálok...

Rájuk kiabálok egyet, hogy mit csinálnak, aztán megijednek a mély hangomtól, majd leülnek és játszanak. Van olyan, amikor edzem őket, és úgy kifáradnak, hogy mennek aludni. Na de ha szoktál nézni ilyen filmeket, ..., akkor tudod, hogy mit hogy kell csinálni. :)


Amúgy ajánlom a " GORILLA BÁCSI " filmet, én is ugyanúgy csinálom. :)

2013. júl. 18. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!