Csak az én gyerekeim ölik egymást egész nap máséi szépen eljátszanak?
Mégis mi a megoldás küldjem őket külön szobába egész álló napra vagy minden percben mikor összevesznek? 5.5 és 4 évesek és egész nap kora reggeltől estig egymás szivatják nem tudok rá jobb szót, elveszik egymástól szándékosan direkt amivel a másik játszik, elenyészően ritka az hogy együtt játszanak vmit. Egész nap az ordítás ment ma is voltunk kint délelőtt is délután is szóval nem a mozgáshiány a gondjuk. De egyébként odakint is ez megy. A kisebb is szivatja a nagyobbat és fordítva is, biztos értitek mire gondolok, direkt felbuktatja, útjába áll, odacsap a játékának, rácsukja a szoba ajtót, belenyúl az ételébe fürdésnél leönti a másik haját mert tudja hogy az utálja és máris ordít és ordít egész nap mindkettő.
600 szor elmondtam már hogy x időre a szobájukba kell menni, ha normálisan tudnak együtt játszani akkor kijöhetnek de amint egymást piszkálják lehet visszamenni a szobába. Sokszor végzem a dolgom, nem is látom ki volt az első a rosszalkodásban egymásra árulkodnak persze, így igazságot se tudok tenni meg nem is akarok de rájuk hagyni meg nem lehet egy éve tart ez az állapot. Egyszerűen nem tudom mi a megoldás egész nap külön választani őket? Sose lesz nyugalom?
Ha a bajban összetartanak, akkor nincs baj :-)
Otthonra találj ki nekik olyan feladatokat, amit együtt csinálhatnak, folgozzanak össze. Pl. Kössd be az egyik szemét, aztán a másik mondja, hogy merre menjen....
azt nem írod, hogy fiúk-e vagy lányok?
az én lányaim is detto:( 4 és 6 évesek.
Ó bárcsak ott tartanánk...fiúk egyébként. Amúgy meg külön külön is annyira normálisak, ép értelemmel felfogják amit mondok elmondok vmit akkor az úgy van nem feszegetik a határokat úgy érzem így a dackorszakból már kinőtt mindkettő jócskán.
Csak EGYÜTT iszonyatosan rosszak meg mondom olyan fájó nézni hogy kipuhatolják a másik "gyenge pontját" és akkor direkt ott bántják (mint ez a vízöntés a fejre és a kicsi csinálja a nagynak!)
Hát bárcsak ott tartanánk már hogy jót röhögünk együtt...:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!