Óvodai felvétel csak akkor kötelező, ha az óvodához tartozó körzetben lakunk?
Két lányom van, a nagyobbik tavaly kezdte az Óvodát.
Mivel mi a város melletti faluban lakunk, és szerettük volna, ha ő abba a városi oviba jár majd, így tartózkodási helyre átjelentkezünk a mamához, aki az ovi szomszédságában lakik.
Így őt fel is vették oda tavaly.
A kisebbik lányom az Óvoda melletti bölcsödébe jár, itt nem volt feltétel, hogy az Óvoda körzetében lakjon.
Viszont lassan itt az Óvodai beíratkozás ideje, természetesen szeretnénk, ha a kicsi is abba az oviba járna, mint ahova a tesó.
Szerintetek ha nem jelentkezünk át ismét a városi lakcímre, elutasíthatják a kérelmet? Csak azokat kötelező felvenni, akik az óvoda vonzáskörzetében laknak?
Vagy az előny, hogy a tesó oda jár, és ő pedig a mellette lévő bölcsibe?
Természetesen én dolgozok, munkáltatói igazolást is viszek majd, csak nem tudom, a lakcímmel mi legyen.
Nem akarom, hogy ez miatt elutasítsák, de utána azt sem, hogy emiatt kellemetlen helyzetbe kerüljek, mert ugye a tesó adatai megvannak nekik, és ő a vidéki címmel van már bejegyezve.
Előre is köszönöm a véleményeket és a tapasztalatokat!
Most találtam ezt :
Aki nem az óvoda felvételi körzetében lakik, csak a körzetes jelentkezők felvétele után fennmaradó férőhelyre vehető fel. Az óvodai jelentkezés minden esetben a körzetes, kötelező felvételt biztosító intézménybe történik. Kivéve egészségügyi indokok miatt pl. asztma.
A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, amelynek körzetében lakik, illetőleg ahol szülője dolgozik. Az óvodai felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha az óvodába jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető, több óvoda esetén az óvoda fenntartója bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.
Sajnos ebbe az oviba túljelentkezés van, ezek szerint jobban járok, ha átjelentkezünk?
mivel a tied 3 éves lehet így őt egyáltalán nem kötelező felvenniük még a körzetesbe sem. most a jelenegi törvény szerint 5 éves kortól kötelező az óvoda...
szerintem jelentsétek át, hogy biztosra menjetek
Köszönöm az eddigi válaszokat!
A kisebb aug.-ban lesz 3 éves ,a nagyobb októberben lesz 5 éves.
Én is amiatt aggódok, hogy a 3 éveseket el szokták utasítani. Azt viszont nem szeretném, ha a bölcsiben kellene még egy évet maradnia....
Javasolták, hogy kérdezzem meg az igazgatónőt. De mit mondjak neki? Szükséges-e a körzetes lakcím, mert ha igen ,akkor gyorsan átjelentkezünk :) :) Elég érdekesen jönnék ki belőle :)
Szóval inkább átjelentkezünk, és abból nem lesz probléma...
Azért továbbra is várom még a tapasztalataitokat!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!