Hány éves korig, vagy meddig kell szívni a gyerekek orrát porszívóval?
Nekem szerencsém van lányaim kb 1 éves kor felett már annyira nem hadakoztak. Ès 1,5 éves kortól konkrétan szerették is.
2,5 éves lányom is kifujja de mivel szívom a kistesónak így ö is akarja és sokszor jön még plusszban ki. én magamnak is kipróbáltam és nagyon jól leszívta azt amit én felnött nem tudtam kifújni.
én úgy csinálom, hogy a pelenkázóra felteszem, és a fejét a mellkasomra dönti és így szívom ki neki. most már hogy nagyobb a kanappén ülünk így.
Kislányom júliusba lesz 3 éves és még szívom, ha kell. Próbálkozik az orrfújással, de még nem igazán megy neki és szerencsére, most már szereti az orrszívást.
Beteg, hogy szívod az orrát minden nap?
3-4 éves korban is akár még lehet porszívóval szívni az orrot. És ez nem azon múlik, hogy az adott gyerek ki tudja-e fújni rendesen a zsepibe az orrát vagy nem. Ugyanis egy ilyen kicsi gyerek, pláne a kisebbek egy sűrű orrváladékot, ami mélyen le van rakódva, bármennyire is tudja zsepibe fújni az orrát, nem fogja megfelelően tudni kifújni és ezért kell a porszívózás. Ugyanis az ilyen sűrű, mélyen lévő orrváladék nagyon könnyen tud arcüreg vagy homloküreg gyulladást okozni, ami sokkal de sokkal rosszabb és fájdalmasabb, mint egy szimpla orrszívás.
Szóval ameddig szükséges, addig lehet porszívót használni.
Nekem 2 és fél éves a kisfiam, gyönyörű szépen ki tudja fújni zsebkendőbe az orrát, de mikor náthás, akkor igen is előveszem a porszívót. Gond soha nem volt belőle, mert nem fél tőle. De akinek a gyereke fél, szerintem az is jobban jár az orrszívással, mint egy arc-vagy homloküreg gyulladással.
Jó, de mit értesz az alatt, hogy ameddig szükséges? Mitől tudom, hogy szükséges-e még? Ezt életkor határozza meg? Ha igen, akkor hány év? Érdekelne azok válasza, akiknek nagyobb gyerekei vannak. Csak hogy lássam a kilátásainkat.
Amúgy köszönöm mindenkinek a válaszokat. Ma nem szívtunk egész nap, de az utolsó válaszoló jól elbizonytalanított :)
Egy sűrű orrváladékot, ami le van rakódva, azt egy 1-2-3, de akár 4 éves gyerek sem tud rendesen kifújni. Egyszerűen kicsik hozzá. Még egy felnőttnek is sokszor váladékoldó segítségével sikerül felszakítani és feloldani az ilyen váladékot, hogy ki tudják fújni, akkor egy ilyen kisgyereknél el lehet képzelni.
A sima, vizes orrfolyást lehet hogy igen, de egy porszívó akkor is sokkal hatékonyabb.
Ismerek olyan anyukát, aki a 2 és fél éves gyerekét már elég nagynak érezte a zsepibe fújáshoz, nem is szívták, majd most a legutóbbi több hetes és több antibiotikummal teli betegségénél az orvos közölte, hogy nem fújni, szívni kell a gyerek orrát!
Mert sok anyuka valóban csodálkozik, hogy mitől folyik még mindig a 2-3-4 éves gyereke orra, miért nem gyógyul már meg, pedig...Mert nem szívják, hanem fújják a gyerek orrát és a váladék nem tud megfelelően távozni.
3 és fél évesen még nyugodtan használhatsz porszívót.
És arra értettem, hogy ameddig szükséges, amíg nem tudja ő maga hatékonyan kifújni az ilyen sűrű, lerakódott orrváladékot. Vagy nem tudja annyiszor és oly módon kifújni, hogy azzal valóban minden váladék távozzon.
Nekem a nagyobb fiam kb 3,5-4éves kora között tanult meg orrot fujni, a kicsi meg vele együtt, akkor volt másfél éves. EGyütt, egymástól tanulták?
Utána még egyszer volt a nagy úgy náthás, hogy még megszívtuk neki a doki tanácsára orrfujás után, de nagyon tiltakozott és inkább fujta ő maga rendesen. A kicsinek meg nyomok orrcseppet a vizeset és nagyon jól fujja. Ha nagyon nagyon taknyos- ami azóta 2x volt- akkor orrszívás is, ha úgy érzem, hogy kell.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!