Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Az őrület határán egy 2...

Az őrület határán egy 2 évessel, mi a teendő?

Figyelt kérdés

Imádnivaló kicsi fiunk a legcsodálatosabb gyerek a földkerekségen, de 2 év idegtépés után SOS füstjelekkel tudatom, hogy nehéz a természete, és kiszipolyozta már utolsó csepp energiánkat is, hátha valaki le tudta már cserélni azt a cipőt, amiben mi jelen pillanatban is járunk...

Nem akarok novellát írni a történetünkből, a jelenlegi probléma mindössze annyi, hogy sem délután, sem este nem hajlandó aludni hetek óta. Reggel 9-10 óra körül kelt hónapokig, így aztán gyakran csak este 10-kor tért nyugovóra. Délután 3-fél4 ig volt a szundi ideje. Ő alakította így magának, éjszakai bagoly típus, elfogadtuk. Aztán valamitől átállt, és felkelt reggel 7-8 között, délután aludt fél2-tól fél4-ig, de este akkor sem aludt el fél10 előtt. Utóbbi időben olykor kimarad a nappali alvás, mert maximum félórát marad az ágyban, mesekönyv nézegetés, és már tolat is le, mert sok dolga van... De ekkor sem alszik el este fél10 előtt! És még ezt is tolerálom, DE azt már nehezen viselem, hogy az esti elalvás előtt, mint akinek fogalma sincs, mit akar tulajdonképpen, nagyjelenetet rendez. Dobálja a plüsseit, vizet kér, de nem iszik, szabályosan felhúzza magát mindenen, újabban harapni akar engem (!!!), lemászik az ágyról, kirámolja a fiókokat, berohan a nővére szobájába, aztán megmássza a konyhapadlót, hol őrült módra kacag, hol meg keservesen sír, mint akinek nagy fájdalma van, de ezt egyik pillanatról a másikra ám! Pedig minden időben történik, sőt ő maga ragaszkodik a pontos napirendhez, ilyen típus kezdettől fogva.

Ha valakinek van tapasztalata, kérem,írja le, hogyan lehetne megszüntetni az esti cirkuszi előadást, és az "altatásnak" nevezett több, mint 2 órás kiidegelést mivel lehetne kiiktatni? :)

Nagyon köszönöm előre is! És senkit se tévesszen meg a humoros hangvételem, igazából már a pszichiátria ajtaján kellene kopogtatnom....


2013. febr. 12. 07:53
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
22%
Próbáltál már a fenekére csapni hiszti idején?
2013. febr. 12. 08:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%

Szia!


Nálunk is volt cirkusz egy időbe most 2és fél évesek vagyunk.

Határozd el hogy például 8kor lefekteted.Vacsiztasd meg fürdesd meg és olvass neki pár verset vagy mesét.Ha minden nap ugyanaz van elalvás előtt akkor tudja mi jön.Utána fektesd le aludni maradj vele az ágyban.Ne engedd,hogy felkeljen felüljön ha rúg ha harap akkor se szólj hozzá csak fektesd vissza normális pozícióba.Valószínű hisztizni fog.De ne figyelj rá addig gondolj másra:-) az első pár napban nehéz lesz elterelned figyelmed de magtanulod. Ne légy rá mérges mert akkor ő is mérgesebb!Ne szólj hozzá te tegyél úgy mintha aludnál!Ez nagyon fontos ,hogy ne reagálj ne találjon társat a rosszalkodáshoz!és ne kelhessen föl!

A babód pedig 1 hét alatt elkezd hozzászokni egyre kevesebb hisztivel el fog aludni.2-3 három hét és a hiszti megszünik.

Ha pedig három 4 éves lesz meglehet beszélni vele hogy egyedül aludjon el.

Mi ezt az utat a déli alvásnál jártuk be. Nehéz volt de sikerült!

2013. febr. 12. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
66%
Nehogy a fenekére csapj !Ez butaság ettöl ő is agresszívebb lesz!soha ne üss rá mert cserébe agresszivitást kapsz te is.
2013. febr. 12. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 A kérdező kommentje:
A következetességgel nincs probléma, és nevelési hiba sincs a képben. :) Van egy nagyobb gyermekünk már, nála még csak hasonló probléma sem volt. Esti rítus: vacsora, fürdés, ágyba lefekszünk. A kiságy egyik oldali rácsa levéve, az én ágyam mellé tolva. Ő a kiságyában, én mellette fekszem, kis idő múlva hozzám bújik. Aztán egyszer csak bekattan valami, és felül. Én továbbra is fekszem mellette, vagy tettetem, hogy alszom (na akkor nemes egyszerűséggel otthagy), vagy szelíden próbálom vissza fektetni. Kezdődik a hiszti...
2013. febr. 12. 08:48
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

Ismerős! :)

Először is az altatás idejére vegyél 1 nagy levegőt, és erőltess magadra hatalmas nyugalmat, mert máshogy ez nem megy. Amit írsz abból láthatóan az jön le, hogy a Te drágát erősen szórakozik veled, és élvezi, hogy téged bosszanthat esténként. És azért viselkedik így, mert nagyon fáradt, túlfárad, és túlpörög estére. Ezzel nem tudsz mit csinálni. Aludjon délután, mert biztos szüksége van rá.


Ha nála működik ez.. este már ne mesélj neki. Az enyém régebben mindig felélénkült, ha este olvastunk mesét alvás előtt. Fürdés, kávé, fogmosás, és alvás. Feküdj mellé, ha igényli, kicsit dúdolj neki, simogasd meg, és gyere ki. Ha utánad menne, kacarászna, fogd meg a kezét, és nagy nyugalomban kísérd vissza (akár 20x is), és köszönj el tőle, majd menj ki. A lényeg, hogy ő unja meg először.

Lekapcsolsz minden lámpát, mert Te is alszol. Sötétben gondolom nincs kedve mászkálni a lakásban.


A másik, ami nálunk bejött, a fordított taktika, mikor már sokadjára kísértem vissza, felkapcsoltam neki az összes lámpát. Fent akarsz lenni? Tessék, akkor NE aludj! Na erre egyből jött az, hogy DE, ALUDNI AKAROOOOOK!


És délután is fektesd le aludni ugyanígy.


Mindenkinél más válik be, egy próbát megér.

2013. febr. 12. 08:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
100%
Nekem a szuperdada altatási ötlete bejött. Elmondani neki, hogy mikor lesz alvás, mikor eljön az idő, ágyba rakni, éjszakai fényt kap, hogy ne féljen a sötétben. Majd kimenni és hagyni aludni. Ha kijön, mert ki fog, akkor még egyszer _utoljára_ elmondani, hogy most alvás van, és visszavinni az ágyába. Ha utána is kijárkál (és ki fog eleinte), akkor _szó nélkül(Ez a rész fontos, nincs több kommunikáció, pici sem)_ vissza kell vinni az ágyába. Ha üvölt, toporzékol, akkor sem beszélni hozzá, nem mondani semmit, nem mutatni semmit. Fogni és visszavinni. Lerakni és otthagyni. Megunja egy idő után (eleinte akár 1-1.5 óra is lehet). De ha minden este az lesz, amit Te akarsz, azaz, hogy visszarakod, mert alvás van, akkor néhány nap alatt megszokja és megtanulja (mert hidd el, végtelenül okos ám!), hogy nincs értelme küzdeni, mert akkor is itt kötök ki. Akkor meg már inkább maradok. Kár az energiáért. És láss csodát, eljutsz oda, hogy lerakod, elköszönsz és marad a helyén. Fontos a szabad akarat, de csak addig, amíg nem megy a saját érdekeinek rovására. Most az ő érdekében neked kell győznöd! Fontos , hogy meddig tartod tárgyalóképes félnek, és honnan indul a szülői szigor. Nem kell ütni. Soha! De meg kell húzni a határt és tartnai kell magad hozzá! Sok sikert!
2013. febr. 12. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

A fiam is csinálta, és nála sz volt a gond, hogy estére a fáradtságtól túlpörgött. Nem akarta elhinni, hogy a világ megvárja, amíg felébred.


Amikor rájöttem, akkor erőltettem a délutáni alvást, ha kellett ott feküdtem mellette, amíg elaludt, de muszáj volt aludni. Azóta fél 9-kor megy lefeküdni, és 9-re mindig alszik, pedig van hogy 2 órát is alszik napközben. Reggel 7-kor ébresztem, de simán aludna tovább.


Az a baj, hogy 2 évesen már nem magának kell alakítania a napirendjét, hanem neked, természetesen az igénye és a szükségletei figyelembevételével. ÉS egy 2 évesnek még kell az alvás, azért viselkedik így estére, mert túlpörög.


Legyél szigorúbb, aludni kell, és kész. Egy próbát mindenképpen megér, mert a fiam ugyanígy viselkedett, és nálunk bevált, hátha nálatok is segít.

2013. febr. 12. 09:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
100%
nálunk ha hiszed ha nem a délelötti alvással voltak gondok. hogy ö nem fekszik le ő minden kitalált csak nehogy aludnia kelljen. de ha nem alszik tiszta zizi estére. egyszer nagyon felbosszantott ezzel és azt mondtam neki itt az innivalod itt a két cumi takaro tessék átmenni a szobába feküdj le aludj egy fél órát és majd utána beszélünk. ha hiszed ha nem fogta a cokmokját átballagot 10 perc után ránéztem és ugy aludt mint a bunda. már egy hónapja igy van. átmegy a saját szobájába és alszik. semmi hiszti nyügi sirás kiabálás nélkül. etse 8 kor takarodo fél 9 ig játszhat mesét olvasok. aztan villany leolt odadölök hozzá 5 perc s alszik reggelig.
2013. febr. 12. 09:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
utolso voltam 2.5 éves lány
2013. febr. 12. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
100%
A 6-dik valaszdo nagyon szuperul leirta. Mi ugyan igy cselededtunk a 2 eves kisfiammal. Nallunk 4 napig ment a kuzdlem. Az elso nap legalabb 30!!! -szor vittem vissza. Masnap mar kevesebbszer. Harmadik nap meg parszor vissza kellett vinni a szobajaba de mar nem sirt es toporzekolt egyaltalan. 4-dik nap mar csak 3-szor jott ki lefekves utan. 5-dik nap meg mar elkoszones es pusziadas utan nem jott ki egyaltalan es azota sincs cirkusz pedig mar 3 eves.
2013. febr. 12. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!