Jó ötlet kb. fél éves korban családi napközibe adni a babát? Heti max.3 napra gondoltam, a többi napon családtag vigyázna rá. Nagyon közel lenne hozzánk.
őszintén? :)
ha saját vállalkozásod van, akkor ugye jól gondolom, hogy ne hasonlítsuk össze egy alkalmazotti léttel?
szerinted ma Magyarországon az emberek hobbiból dolgoznak?
kezdem azt hinni, hogy igen. :)
csak azért mert a nagy többség tényleg nem siet vissza.
azt nem értem, hogy az állami alamizsnából hogyan tudnak megélni+fizetésből amit apa keres. de nem turkálnék más zsebében, csak nekem fura.
de nyilván azt is lehet választani, hogy nem keresünk több száz ezer forintot és akkor nem vállalunk gyereket.
pont ugyanígy gondolom, mint azt az egyik kommentelő írta.
én hiszek ebben. és igen, engem a munkám boldoggá tett, mert elégedett vagyok. küzdöttem érte annak idején, megbecsülnek, és én is szeretném megbecsülni. de ez nem azt jelenti, hogy a gyerek hátrányban lesz.
viszont tény ami tény, hogy a féléves gyerek nagyon kicsi még, és kérdés, hogy egy családi napköziben mennyire tudnak rá figyelni még akkor is, ha csak pár gyerek van.
a kakispelus kommentre reagálnék:
nem azzal van a baj. :) hanem hogy nem "egészséges" szerintem túl jó hosszú időre kiesni a körforgásból. egyrészt.
másrészt nem baj szerintem, ha egy nőnek van önálló keresete. nekem még a baba előtt nagy örömöt okozott, hogy be tudok szállni a családi kasszába, mert mint írtam viszonylag hosszú munkaviszony után, elég sokáig nem volt tartós munkám. nekem sikerélmény volt akkor.
nehéz visszarázódni, kelni, pörögni megint.
Én írtam,hogy saját vállalkozásom van! Hát ha valaki imádja a munkáját, akkor az én vagyok. Hisz ezért is hoztam létre! És köszi a többieknek, nem életcél a kakis pelus cserélgetése évekig! DE, nem is úgy terveztem,hogy egy a pár hónapos babám mellől visszamegyek. Én erre írtam,hogy akinek ennyire öröm a munkája, oké, csak akkor még lehet,hogy a gyerekre nem készült fel!
Azért nem hiszem,hogy valaki 6 hónap otthonlét után besavanyodik! Akkor van gond, ha valaki így érzi!
Teljesen más, ha ahogy írtam is, ha valakinek nagyon muszáj visszamenni. De ebben a kérdésben a lényeg azon volt,hogy inkább az akarás a nagyobb!
5 vagyok.
Nem tudom már megvan-e a babád, és íúgy írod ezeket, vagy még csak tervezgetsz?
Csak mert én ugyanígy a munka, és a függetlenség oldalán álltam, míg a baba még csak tervben, és a pocakomban volt...
"Én megyek vissza dologzni, én nem akarok kiesni az életből, én nem szeretném, ha a gyerekem rámcsimpaszkodna, jobb, ha többen is neveljük a családból, stb,"-ilyen szövegeket nyomtam...
Aztán 1x csak ott volt...:-)))) és azt éreztem: dehogy adom oda másnak, dehogy megyek én vissza dolgozni, anyatigris lettem, és úgy éreztem, hogy most csinálom azt, amire születtem, hogy vajon eddig miért nem szültem? Atyavilág, mint mikor megvilágosodsz...NEKEM ilyen volt...én nem tudtam lepasszolni(pedig néha az agyamra ment), de persze ezt mindenki másképp éli meg...
Mostmár majd 2,5 éves, és bölcsis, és most már érzem, hogy igen, "távolodik" tőlem, és most már nem érzem, hgy kellek neki a nap minden percében, így minden gond nélkül kezdtük a munkát, és a bölcsit...
Majd meglátod, hogy TE hogy viszonyulsz ehhez a részéhez, mert ezek a kis csöppségek olyat hoznak ki az ember lányából, amit nem is tudtál addig magadról...:-))
miből gondolod, hogy nagyobb az akarás? én nem hobbiból dolgoztam, hanem mert pénzt keresek. és ha nem lennék egyáltalán elégedett, akkor eltengődnék az állami alamizsnán. :) mert az!
az biztos, hogy nem fogják hónapokig tartani a helyemet, nem tudom, hogy mennyire vagy tisztában a munkaerő piaci helyzettel, de javaslom próbálj egyszer munkát keresni gyerekkel/anélkül mostanában.
egyébként nem értem, hogy miért ne lehetne öröm a munka, pénzkereset, és miért ne lehetne közben gyereket is nevelni?
csak kérdezem..
aki már próbálta. :)
nyilván nem havi 20-22 napra gondolok, kevesebb lenne a cél, de majd később teljes munkaidőbe mennék vissza. az viszont még várat magára azt gondolom.
A kizárólagos szoptatásban látok nehézségeket ha visszamegyek ennyi idő után dolgozni.
A reggel, este, késő este megoldott lenne, de napközben sajnos nem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!