3 éves 3 hónapos lányommal gond lehet?

így azért képtelenség megmondani, szerintem nem is gondoltad komolyan ezt a kérdést :D

egy autistákkal foglalkozó pszichiáternek is komoly, 1-2 évig tartó munka egy-egy gyerekről dignózist felállítani, gondolod, hogy majd ebből a 3 dologból mi majd rávágjuk, hogy neeem, vagy igen? :)

vidd el gyermekpszichiáterhez ha aggódsz, ha pesti vagy tudok címeket mondani, mi már több helyen jártunk, 1 évig volt autista-gyanús a fiam

Hát, ha nem tudod megoldani, hogy megkapja azt a figyelmet, nem lesz egy boldog kapcsolatod vele, és nem lesz túl boldog élete sem.

Hidd el, addig jó, amíg akarja a figyelmedet. Eljön majd az ideje annak, hogy már nem fogja akarni, te viszont igen. Rajtad múlik, hogy ez 18-20-22 évesen jön-e el, vagy 8 évesen.

Próbálj meg többet vele lenni, figyelni rá. Ha kell vond be a tevékenységekbe, imádni fogja hogy segíthet, bármilyen kicsi (és akár valójában haszontalan) is az a közreműködése. Ha ez nem megy, csinálj rendszert, amikor csak ővele foglalkozol, és mással nem, és fontos: tudjon is erről a rendszerről. Akkor előbb-utóbb megtanulja, hogy van egy óra, amikor csak vele vagy, mégha máskor kevésbé is, bízni fog benned.

Biztosan nem autista, csak a kislányod, akinek szüksége van (még) az anyjára, a szeretetre, a tudatra hogy létezik, hogy jó ember, hogy szeretetreméltó.. :) Mindig tekints rá úgy, hogy amikor már kamaszlány és távolodik tőled, vajon mit meg nem tennél utólag azért, hogy még veled akarjon maradni. Jó hír: ami akkor már lehetetlen lesz, azt most még megteheted.

--

34 éves apa 15 éves kamasz lánnyal, aki már nem akarja, hogy figyeljünk rá... Én ma egész nap csak ővele lennék, vele játszanék. De már nem lehet.

Irigyellek téged, mert te még megteheted, amit én többé már nem. :)

Annyira beszédes a kérdező fogalmazása.. Jelentéktelen dolgok. Na, hát empátiából elégtelen. Igazából ennek sok megoldása nincs, vannak szülők, kik soha nem ismerik fel, hogy orrba-szájba bántják megfele gyereküket. Meg persze sokrétű eset ez is. Mindenképp keress fel családterapeutát és/vagy családsegítő által kirendelt szakemberrel beszélgess. Minél hamarabb, annál jobb.

Az, hogy mindenkitől fél, nem volt ennek NÉMI előzménye? Türelemmel, _segíteni_ kell neki szocializálódni, barátokat szerezni. Egyelőre részedről csak elvárás van.. A jóéletbe is! TE vagy a szüleje, mégis ki tanítsa meg ezekre? Emlékezz már vissza, te is tanultál, elég sokmindent, te meg elvárod, hogy alapból tudja?

rubberjohn, én megértem a dolgot. Munkahelyi és megélhetési stressz által lesavazott aggyal iszonyúan nehéz tisztán látni a gyereket és a helyzeteket. Kellenek az ilyen kérdések, hogy érkezzenek rá külvilági válaszok és más megvilágításba helyezzék a dolgokat.

És még így is nehéz lehet. A szülő, aki megszokta a gyerekét akkorának, amekkora éppen, szinte képtelen őt idősebbnek látni. Pedig ha idősebbnek látná, már időben felismerné, hogy mit rontott (ront) el, és tudná, hogy mit kellett volna (kell) másként csinálnia.

6-os voltam.

Igazad van, rubberjohn.

Ez egy nehéz helyzet, és jól példázza az általános társadalmi problémát, amivel a szülők többségének szembe kell néznie: egyik oldalról savazza az agyát az élet, miközben a másik irányba tökéletes gyermekkort kellene biztosítania a gyereké(i)nek. Végül sosem lesz az eredmény tökéletes, ahhoz teljesen más szintű társadalom, gazdaság és oktatási színvonal kellene. Talán egyszer, ezer év múlva megvalósul...