Hogyan neveled a gyerekedet? Felkészíted arra, hogy kemény az élet vagy próbálod óvni az ilyen jellegű dolgoktól?

Nem óvom őket annyira, mint sokak szerint kéne - de én meg inkább arra törekszem, hogy azok a bizonyos gyökerek és szárnyak meglegyenek. Nem tarthatom őket burokban, engem így neveltek és kutyakeményen megcsapkodott az élet felnőttként, míg megtanultam kiállni magamért.

4 és 2,5 évesek amúgy.

Igyekeztem okosan irányítgatni őket, hogy ne helyettük oldjam meg a dolgokat, hanem pici rávezetéssel ők maguk rendezhessék el, ha bármi gondjuk adódott. Persze mindig ott voltam háttérnek, érzelmileg és szükség esetén fizikailag is, és ha kellett tiltottam, szankcionáltam, de leginkább bátorítottam és dícsértem őket.

Nagyon jó a problémamegoldó képességük, és sikerült beléjük nevelnem, hogy mindig mindenre van megoldás, mindent meg lehet oldani, minden bajon túl lehet jutni.

Egészséges önértékelésre és toleranciára nevelem. Azt gondolom, a szülőnek a feltétel nélküli szeretet kell biztosítania a gyereke számára, és igyekeznie kell segíteni abban, hogy önbizalma legyen, ne függjön másoktól, ugyanakkor fogadja el, hogy mind mások vagyunk.

Nem arra gondolok, hogy nem szidom le, ha megérdemli, vagy akkor is dicsérem, ha konkrétan valamit elbaltáz, de nem „cikizem” soha, bátorítom, ha valami rosszabbul megy neki, mint kéne. Ahogy azt is tudatosítom benne, hogy nincs olyan ember, aki mindenben jó, egyikünk ebben, másikunk abban tud nagyot alkotni, és mindenkinek meg kell találnia azt, ami hozzá illik, ami örömet és sikerélményt szerez számára. Ha pl. pistike csúfolja a suliban, hogy bénán focizik, vagy Béluka nekiáll vele verekedni, elmagyarázom neki, miért ostobaság csúfolódni és ok nélkül verekedni… persze, ha Bélukára nem hat a szép szó, akkor azért biztatom rá, hogy védje meg magát.

Nem értek egyet azzal, hogy nullaéves korától arra kondicionáljuk a gyerekeket, hogy „sz@r a világ”, és a 8. kerületbe járjunk játszótérre, hogy szokja a pofonokat. Minél több szeretetet kap egy ember élete első éveiben, annál biztosabb lesz magában, annál jobban képes lesz újra és újra felállni, ha kell, és nem utolsó sorban annál kevésbé valószínű, hogy „rossz társaságba keveredik”, mert nem tud/mer nemet mondani.

Igen, az élet kemény, ám mióta gyerekem lett, kissé idealista lettem, és azt gondolom, a jövőt a gyerekeink alakítják. Ha tehát arra neveljük őket, hogy „mindenki genyó, légy te is az, fiam”, akkor egy örökké harcoló, versengő, agresszív, együttműködni, gondolkodni nem képes társadalmat alakítunk, ha pedig ennek az ellenkezőjére, akkor megvan a remény, hogy egy jobbat.

(A 7. vagyok)

Elnézést, nem akartam a tyúkszemedre lépni, jogos a kifogás, a tolerancia hangoztatása mellett valóban furán fest, hogy előítéleteim vannak a „nyóckerről”. :)

Természetesen tudom, hogy mindenhol élnek mindenféle emberek, ez csak egy hülye példa volt tőlem arra, hogy szerintem nem kell extrém körülményeknek kitenni egy gyereket azért, hogy megtanulja, milyen az élet, jönnek maguktól úgyis a megoldandó problémák majd.