Ti mit csinálnátok ha a férjetek így állna a dolgokhoz?
2 gyerekünk van 2.5 éves és 5 hónapos, mindkettő tervezett, örömmel vártuk és szeretjük őket. Nagyon nehéz most, kevés alvás, sok hiszti, kevés szabadidő stb
Én is nagyon kifáradok, csak a házimunka, gyerekek stb és a férjem is nagyon fáradt, sokat segített mindíg és persze dolgozik is. Sokszor kibukunk de én minden nap úgy kelek fel hogy mindent kisöprök ami előzö nap volt, és újult kedvel és hozzállással próbálom a maximumot kihozni a napunkból. A férjem viszont nem így van, már jó ideje álandóan panaszkodik, összefoglalva kb: hogy milyen szenvedés gyerekek mellett az élet, nincs soha nyugi, mindíg a hisztik, a gyerekekkel való kötelező(?!) foglalkozás és én is nem rittyentem ki magam úgy mint régen stb...Mostanra odáig fajult, hogy képtelen tolerálni a hisztiket, azonnal kiakad, olyan szeretetlenül tud beszélni velünk. ha a gyerekek körül segít az is abból áll, hogy csak ül mellettük és legtöbbször semmi értelmeset nem csinálnak... most mégjobban kijött hogy magától képtelen bármilyen szórakozást kitalálni vagy elvinni a nagyobbat programra egyedül.
Azt is mondta, hogy nem akar több gyereket, pedig én szeretnék még... de ilyen hozzáállással hogyan?
Hát meg kell mondjam kezdek totál kiábrándulni, mert mint tudjátok nem könnyü gyerekek mellett (segítség nélkül) kikapcsolódni, de én mindíg mondom hogy nyugodtan menjen el itthonról ha kikapcsolódni vágyik, sokszor én megyek el a két gyerekkel itthonról hogy addig nyugiban legyen.Van hogy ha együtt megyünk valahova szépen felöltözöm stb hogy csinos legyek, de valóban a körmöm nincs kifestve, a hajam nincs szuperül beszárítva amit meg is jegyez...stb...És amikor igy viselkedik, belőlem totál kiszívja az erőt, türelmetlen leszek a gyerekekkel is és ideges amiért meg utána bűntudatom van.
csalódott vagyok :(
Akkor azt kell kideríteni, hogy ő még akarja-e ezt a kapcsolatot. El tudja-e képzelni, hogy egyedül, vagy más nővel legyen, aki nyilván szeretne gyereket (ha már nincs neki).
Neked is el kell döntened, hogy annyira rossz-e ez a házasság, hogy inkább kilépnél belőle, és vállalnád egyedül, vagy másik társsal a gyerekes életet.
De a történethez hozzátartozik, hogy a legtöbb esetben a volt házastárs ugyanúgy jelen van a másik életében pont a gyerekek miatt.
Mondjuk én biztos nem lépnék még néhány hónapig, ugyanis az első hetek-hónapok nagyon nehezek mindkét szülőnek. Nekünk 2 éves múlt augusztusban a lányunk, 2 és fél hónapos a fiunk, és bizony többször mondjuk egymásnak a férjemmel, hogy még egy gyerekbe tuti belepusztulnánk. Abszolút nem tudjuk elképzelni, hogy még egy gyerkőcünk legyen, annyira kimerítő most ez a két csemete is.
Szerintem a legtöbb párkapcsolatot óhatatlanul átrendezi a gyerekvállalás, és férfinak-nőnek egyaránt meg kell küzdeni az apává-anyává válás feladatával, miközben a párkapcsolati rész ideiglenesen (akár évekre) háttérbe szorul. Akárhogy is nézzük, ez egy lélektani krízishelyzet, annak ellenére, hogy a gyerek sok pozitívumot is hoz a kapcsolatba, mégiscsak óriási változás és feladat a családdá válás.
Mindkét nem egyaránt megéli a maga nehézségeit, de a nők általában "kötelességtudóan" teszik a dolgukat, márcsak a növekvő gyerekek érdekében sem fordulhatnak ki magukból teljesen, nem állhatnak meg. A férfinak az otthoni változások mellett a munkahelyen is helyt kell állni, sokszor hazaesnek és máris pakoljuk rájuk az otthoni feladatokat. Nem érdemes belemenni, ez mennyire igazságos, mert a nőknek is kéne szabadidő, persze. A nőknek nagyobb esélyük van "kipanaszkodni" magukból a nehézséget pl. barátnőnek; a férfiak ezzel szemben sokszor magukba zárkóznak, csak némán őrlődnek, és közben teljesen frusztráltak, elégedetlenek. Ilyenkor szokott előfordulni, hogy bedobják a törülközőt és lelépnek vagy maradnak és szétbombázzák a családi életet a viselkedésükkel ahelyett, hogy a problémamegoldásra törekednének. Persze nem akarok általánosítani.
Ha a gyerekvállalás előtt jó volt a párkapcsolat, igazi szeretet volt a partnerek között sok közös pozitív élménnyel és hasonló világszemlélettel, akkor van mihez visszanyúlni, van mire építeni.
Ha viszont alapból konfliktusos volt a párkapcsolat, a gyerekvállalás sokszor csak ront a helyzeten.... A fáradtság nagy úr, és a legtöbb nehéz időszakban kiderül, hogy az otthoni dolgok mellett aktuálisan más is nyomasztja a férfit. Lehet, hogy a te férjednél is van valami más is a háttérben.
Nagyon jó konkrét tanácsokat adtak a korábbi válaszolók, szerintem se add fel még a dolgot! Ha van rá mód, tegyél szabaddá egy estét, amikor ketten beültök vhova vagy olyasmit csináltok, amit még régen mindketten szerettetek és a drámaiságot mellőzve mondd el neki őszintén, szívből, te hogyan érzed most magad a családotokban, mit látsz nehézségnek, mi az, ami viszont örömmel tölt el. Kérd meg, hogy mondja el ő is, neki milyen gondolatai, érzései vannak. Mondjátok el egymásnak azt a 3 legfontosabb dolgot, amit nagyon szerettek a másik viselkedésében és mi lenne az a max. 3 legfontosabb, amiben kéritek a másikat, hogy próbáljon meg változtatni. És konkrétan próbáljátok megfogalmazni, ne rébuszokban. Azt is, miért lenne fontos számotokra a változtatás.
Beszéljétek át, mire számíthattok, ha nem történik változás!
A helyedben én is magára hagynám a 2 gyerköccel, akkor megtudná, hogy Te min mész át.
Egyéb tanácsot sajnos nem tudok adni, mert az én férjem nem ilyen. Igaz csak 1 baby van (aki ráadásul nem is volt tervben) de szerencsére sokkal, de sokkal türelmesebb vele mint én. Pedig tetőfedőként dolgozik sokszor 6-10 emelet magasságban kikötés nélkül. Gondolhatod.... szegény gyereken csapódik az én idegességem:((( Sajnálom, hogy nem tudok Neked segíteni:-(
Mindig elszomorodom amikor ilyeneket olvasok. És a hozzászólok is hasonló cipőben járnak:-(
Ilyenkor mindig elvetem azt az ötletet, hogy szüljek még egy gyereket.
Az első is megzilált mindent. Mindig megijedek, hogy lehet, a másodiknál így járnék...
Én nem tudok tanácsot adni, csak annyit tudok mondani, hogy remélem helyretudjátok hozni azt ami elromlott, és remélem a férjed felébred a csipkerózsika álmából.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!