Amióta ovis a fiam, kezelhetetlen, hisztériás, folyamatosan bántja a hugát. Kikészültem, már nem szeretek vele lenni?!

Még az is lehet, hogy csak a testvére van útban neki.:) Azért szeret elmenni otthonról, és azért tombol otthon.

Próbáld elbábozni a történetet! Mesélj mondjuk állatmesét: a nagyobb kutyus hogy bántja a kis pici kutyát. Az fél, szomorú, vond be a gyermeket, kapjon ő is bábot...ilyenkor mint ha nem ő, hanem a kutya mondaná ki helyette a gondolatait. Nem vagy feszült, ingerült, amit megérez rajtad? Mert ez frusztrálja. Nehéz, nehéz - de most alapozod meg, hogy nagyobb korában megtérüljön majd ez a befektetés.

Indítsd úgy a beszélgetést, hogy amikor te voltál óvodás, hogy ettél, kivel játszottál, ki volt a barátod, melyik kaját szeretted, kivel mentél haza, mi volt a kedvenc játékod. Ne kérdezz, hanem mesélj, s abba ő a maga módján be fog kapcsolódni! Imádják, ha anya mesél a saját gyermekkoráról. Milyen asztalok voltak, milyen játékok, melyik óvónénit miért szeretted, melyiktől féltél, miért szidtak meg...

Jaj, amit utólag írtál, az már kétségbeejtő. Hát sajnos, nem angyalok kerülnek be, pláne vegyes csoportba, kialakult, működő közösségbe kicsiket bepaterolni. De hát azt mondják, ez pedagógiailag milyen jó, meg milyen indokolt. Csak a tankönyvben leírt csoport, meg a valóság az köszönő viszonyban sincs egymással. Jelezni akkor érdemes, ha az óvónők a helyzetük magaslatán állnak.

Az nem normális dolog, hogy nem tudod, mi van az oviban. hogy lehet ez? Azt mondod, az apuka hozza-viszi. Őneki kéne akkor tudnia ezekről, mielőtt beadom a gyereket, lecsekkolom, milyen közeg, milyen személyiségek a nevelők, stb. Te hogyhogy még sosem nézted meg az ovis körülményeket? És hogyhogy nem konzultálsz az óvónénivel legalább telefonon, vagy hetente néhányszor személyesen?

az én fiam is ilyen volt,nem azonnal hanem úgy 3 hónapja járt oviba és én visszamentem dolgozni,és utána jött ez ki,őt se kellett beszoktatni mert simán ment minden,de akkor itthon elkezdődött a galiba,földhöz vágta a játékait,rugdosott,hisztizett,toporzékolt mindenért,állandóan ordított semmi nem volt jó neki,hiába szeretgettem hiába ültem le vele játszani nem ment.aztán gondoltam egyet és kivettem 3 nap szabit,nem vittem oviba és a főzésen kívül nem csináltam semmit csak ő volt,sétáltunk,játszó-házaztunk,vonatoztunk,olvastunk építettünk,és ölelgettük imádtuk egymást,óráról órára lehetett látni,ahogy oldódik és változik vissza édes kis manóvá,a hét égére már semmi baja nem volt,aztán pár hét múlva mikor láttam megint kezdődik a feszkó 1 napot megint itthon maradtam és megint csak ő volt,ma már mondhatni nincs ezzel probléma.próbáld meg letenni a kicsit,és a lehető legkevesebbet foglalkozz most vele,ha tudod bizd másra most pár napig,és menjetek csak kettesben valamerre,érezze hogy visszakapta anyukáját.próbáld bevonni feladatokba,hogy érezze ő nagy neki kell a kicsinek megtanítani,mond hogy segítsen neki enni vagy inni,vagy meséljen neki,de a legfontosabb te és ő muszáj ezeket a kis köröket megtenni,hisz ők még kicsik,mi tudunk kezelni dolgokat ők még nem.a saját kis eszközeikkel lázadnak.légy vele türelmes,ha kell ezt percenként ismételgesd.

Én elvinném pszichológushoz, ő biztosan kibogozza mi a baj. Mert a kisfiúban sok rejtett agresszió van.