Picit furcsa, ennyire megváltozott a világ?

az óvónők ilyen belesz.rósak mostanában.

meg félnek is.

nem mernek szólni a rossz gyerek szüleinek, mert félnek, hogy a szülők megverik őket.

Szia!

Az én kisfiam sem a társaság közepe, soha nem is volt (most másodikos).

Teljesen igazad van, azt a gyereket kellene elküldeni tanácsadásra, akivel a probléma van, nem azt aki elszenvedi az ő viselkedésének következményeit.

Mit lehet mondani a csemetének? Azt persze semmiképpen sem, hogy üssön vissza, ez világos. Én mindig azt mondom a fiamnak, hogy ha közelébe kerül a problémás gyerek, menjen odébb, játsszon közelebb a tanárnőhöz.

Az persze hozzá tartozik, hogy amikor én beszéltem a tanárnővel, hogy a gyerekemet üti, lökdösi a másik és olyanokat mond, hogy leesik az állam, az ő válasza annyit mondott, hogy "igen, a másikat meg rotring ceruzával szurkálja". Szép kis reakció...

Én az óvodás kisfiamnak azt szoktam mondani ne hagyd magad.

Meg azt is, hogy ne kötözködjön másokkal.

Mennyi idős? Másban is mutatkozik ez az érzékenység? Evés-nem evés, pisi-kaki gondok, alvás-nem alvás? Vagy csak az oviban érzékenyebb?

Milyen általában?

Kislányom egész máshogy viselkedik az oviban, mint itthon. Fényképezés is volt, és komolyan szomorúnak láttam. Pedig mindig azt mondja, hogy jól érzi magát. Hazajön és hisztériás fél délután.

Azért lennék kíváncsi, hogy nálatok egyébként hogy viselkedik?

Szia! Igaz, nekem már kiskolás a fiam, de átérzem a problémádat, nállunk is ez van, az osztályban két gyerek „galerizik”, és szemétkednek a többiekkel. Eleinte nem akartam elhinni, hogy igazat mond a gyerekem, hogy miket mondanak neki (is) ezek a gyerekek, hogy az udvaron fizikailag is szekálják – hiszen kisgyerekekről van szó, és értem én, hogy vannak alapból kicsit „agresszívebb” gyerekek, de eddig azt hittem, ennek van határa. De sajnos nincs, és ami még elkeserítőbb, hogy azt látom, a pedagógusok tehetetlenek ezekkel a gyerekekkel szemben, még arra sem képesek őket rávenni, hogy az órán a helyükön maradjanak, panaszkodnak, hogy „ilyen gyerekeket még nem láttak, nem tudnak mihez kezdeni vele”. Ebben az a „remek”, hogy én meg aggódhatok, hogy ne bántsa jobban a gyerekemet a kis „gazember”, hiszen nincs, aki hatni tudna rá…

Abban is érzek igazságot, hogy nem figyelnek rájuk eléggé. Tudom, nagyon fárasztó lehet napi 8 órában 25 gyerekkel foglalkozni, de sajnos a kicsiket nem lehet szabadjára ereszteni. Nálunk anno többször váltottak óvónőt, és láttam a különbséget aközött, milyen, ha valaki foglalkozik a gyerekekkel, és milyen, ha csak „őrzi” őket (ettől még lehet nagyon kedves). Utóbbi esetben néha rájuk kiabál, ha már nagyon hangosak, az előbbi esetben egy hangos szónak sem kell elhangzania, mégis mindenki „rendesen” viselkedik az óvónőnél.

Szerintem jó a kérdésed, igen, megváltozott a világ. Annyiban biztosan, hogy a szülők és pedagógusok nem működnek együtt, s ha a gyerek érzi, hogy a szülője lenézi a tanítót, akkor ő mitől tisztelné? Persze erről hosszasan vitázhatnánk, hogy ez azért alakult-e ki, mert a pedagógusok valóban nem tiszteletre méltók manapság, de szerintem ez egy oda-vissza ható folyamat eredménye.

A másik, amiben „megváltozott a világ” szerintem, hogy sok gyereknél mindennapos pl. a tévénézés, és számomra megdöbbentő, milyen műsorokat engednek nekik látni (Helyszínelők???). Szerintem igenis túl lehet terhelni ezzel a gyereket, nem képes feldolgozni a rengeteg infót, és ettől is „megzizzen”.

Én pont tegnap olvasgattam a neten a túlérzékeny gyerekkel kapcsolatban, mert el voltam kenődve, hogy az enyémmel (aki egyébként oviban megtalálta a kis barátait végül, és semmi kóros félénkség nincs benne, egyszerűen nem értette/nem érti, hogy miért kegyetlenkednek más gyerekek) valami baj van. Örültem, hogy azt találtam, ez nem „félénkség”, hanem érzékenység, született hajlam kérdése. Ez mondjuk egy blog csak, de jókat szerintem az érzékenységgel, és a mai társadalommal kapcsolatban:

[link]

Úgy gondolom, abban tudsz segíteni a gyerekednek, hogy az önbizalmát növeled, ha valami érdekli, támogatod benne, biztosítjátok a szeretetekről és hogy mindig kiálltok mellette (persze sejtem, ez így van egyébként is).

Nem értek egyet azzal, hogy „edződni kell” a gyereknek, ennyi erővel valami gengszterkörnyék ovijába is írathanánk, hogy megtudja, mi a pálya. Minél nagyobb, minél több önbizalma van, annál nagyobb eszközkészlete van ahhoz, hogy a gonoszkodásokat jól kezelje. Másrészt jövőt a gyerekeink fogják alakítani, ezért szerintem nem arra kell őket nevelni, hogy „sz@r a világ fiam, szokd meg, legyél te is agresszív”, hanem azokra az értékekre, amelyek igazán fontosak. Igen, mindig lesznek rosszfejek, igen, találkoozni is fog velük, de ha erős értékrendszert építünk ki benne, tudni fogja, hogyan peregjenek le róla ezek a dolgok, és megtanul nemet mondani a marhaságokra.

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy egy béna kis mamlaszt kell nevelni, aki a sarokba húzódik, ha csúnyán néznek rá! Éppen hogy olyan embert, aki tudja, mik az értékei, toleráns másokkal, de nem hagyja, hogy vele packázzanak.

Az én fiam is nagyon visszahúzódó és félénk, de minket nem küldtek szakemberhez. Mondjuk nagyon tapasztalt idősebb az ovónéni, elégedettek vagyunk vele. Sokat bíztatja és ő rá tudja bírni, hogy kicsit megnyíljon, de alapjában szerény és csendes a fiam. Tudom ő se lesz a társaság központja (én is ilyen voltam) és félek sok "pofon"-t fog majd kapni, mert a gyerekközösség a gyengébbet mindig bántja, régen és most is így van ez! Csak abban reménykedhetek, hogy jó tanárnénit kapunk, majd jövőre ha suliba megy......

Mindenképp pozítívan kell hozzáállni, semmiképp ne hangsúlyozd a gyengeségeit...hogy miért nem vagy bátrabb, önnállóbb...stb. Belém pl. állandóan súlykolták, hogy milyennek kéne lennem...ettől bizony az önbizalmam még alább esett (pedig amúgy se sok volt).