Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Kisgyerekek » Milyen esetben tanácsolhatnak...

Milyen esetben tanácsolhatnak el valakit az óvodából? Illetve minden gyerek gond nélkül beilleszkedett az első nap?

Figyelt kérdés

Tegnap kezdtük az óvodát. Első nap lévén csak 10-ig maradt. Reggel nem volt semmi gond, szaladt be játszani, még köszönni is alig akart. Viszont 10-kor már sírt, és azzal fogadtak az óvónők, hogy egész idő alatt sírt. Nem akart enni, rajzolni, nem engedte megtörölni az orrát stb. Az óvónő kedves volt, de azt mondta, a fiam egyemberes gyerek, 25 másik mellett ilyenekre nincs kapacitás. Ők szigorú órarend szerint dolgoznak, nem lehet mindig csak játszani (ugyanis addig nem volt gond, amíg békén hagyták a kisautókkal).

Természetesen értem én az óvónő álláspontját és minden tiszteletem a munkájáé, de első nap olyat mondani, hogy ha ez így megy, kénytelen szólni az óvodavezetőnek, mert a többi gyerek nem ihatja meg a levét egy gyerkőc makacsságának. (Az óvónő nem ezeket a szavakat használta, de a lényege ez volt.)

Nem túlzás ez egy kicsit? Tényleg olyan kirívó ez a viselkedés egy 3 évestől az ovi első napján?


Nem írtam, hogy a fiam nemrég kezdett el beszélni, és elég nehezen érteti meg magát, ami természetesen megint csak nehezíti az óvónő dolgát (viszont szerintem a közösség ezen sokat javíthat). Illetve én egyelőre nem dolgozom. Ezek lehet, olyan körülmények amik arra sarkalhatják az óvodát, hogy arra kérjenek, tartsam inkább otthon a "problémás" csemetémet?

De mi van a 3 évtől kezdődő óvodakötelezettséggel? Ránk nem vonatkozik?


2012. szept. 7. 08:51
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:
Csak emiatt,amit írtál nem utasíthatják el a gyermekedet.Nehogy már egy nap alatt eldöntsék,hogy mi a helyzet.Az én lányom is most szokik be,az első nap még visszaszólt az óvónéninek,hogy hagyja őt békén a kézmosással,mert még játszani szeretne,de azóta semmi gond.A csoportfoglalkozásokon sem ül le a szőnyegre a többiek mellé,hanem a széken ül mögöttük és szemléli az eseményeket.Az óvónéni szerint ez sem gond,nem rosszalkodik közben,ezért hagyják,mert ha erőltetnék,akkor rosszabb lenne.Sajnos tegnap alvásnál be is pisilt és itthon is éjszaka is,de ezért sem szóltak,azt mondták,hogy anyuka ez sajnos az ovi kezdésnél előfordul.Hát lehet,hogy mi járunk tök jó oviba,de az is lehet,hogy az én gyerekemet is eltanácsolják?
2012. szept. 7. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:
lányok, azért szögezzünk le vmit. én mikor bementem beszélni az ovivezetővel ez volt az 1. mondata: anyuka, az ovi van a gyerekért és nem fordítva. ez kb mindent elmond. sírásért, meg azért, mert 1. héten renitens nem küldhetik el. jól is néznénk ki. amúgy mikor a fiammal tavaly megtörténtek ezek a negatív dolgok beszéltem az én volt óvónőmmel, aki azt mondta, h a beszoktatás okt. végéig tart, nehezebb esetben a nov. hónapot is rászánják. nem 3 nap a világ.
2012. szept. 7. 11:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:
Hát szerintem még nagyon korai, még sok minden változhat a kisfiaddal kapcsolatban. Igazából még most került be egy idegen környezetbe, nélküled. Hozzá kell szoknia, ehhez pedig idő kell.Valakinek több, valakinek kevesebb. 1 -2 hét múlva sok minden eldől, addigra tisztábban látod ezt a dolgot. Nekem ma azt mondta az óvónő, hogy az újaknak nov. 1-ig kell beilleszkedni. Hogy mik a kritériumok, azt nem tudom, de addig még rengeteg ideje van a fiadnak.
2012. szept. 7. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:

"De mi van a 3 évtől kezdődő óvodakötelezettséggel? Ránk nem vonatkozik?"

2014-től van csak.

Most még ilyen szabály nincs.


A témához: remélem megoldódik, és sikerül beilleszkednie!

2012. szept. 8. 06:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm mindenkinek a választ. Én is reménykedem, hogy minden megoldódik, de egy kicsit már elvesztettem a bizalmam az óvónénikkel szemben. Ha nov. 1. a beszoktatás határa, miért ijesztgetnek első nap azzal, hogy ez így nem lesz jó?
2012. szept. 9. 08:12
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!